Partnerségre lép az etióp kormánnyal a Cardanót fejlesztő IOHK

Az IOHK és az etióp kormány közötti együttműködés tárgya egy blokkláncalapú személyazonosítási megoldás lesz, amelyet az ország iskoláiban fognak használni.
A Cardano fejlesztője nemrég rántotta le a leplet az ügyről, amely – mint mondják – „a világ legnagyobb blokkláncbevetése lesz.”

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Egy blokkláncalapú, nemzeti személyazonosító rendszerről van szó, amelyet egész Etiópiában használni fognak.
A ma bejelentett megállapodás értelmében a Cardano-alapú Atala Prism személyazonosító megoldást kezdetben az ország iskoláiban fogják alkalmazni, hogy így vegyék fel a harcot a hamis bizonyítványokkal.
Az ország 3500 iskolájában több mint 5 millió diák érdemjegyének hitelesítése válik általa lehetővé.
A régóta várt bejelentés egyébként már hónapokkal korábban kiszivárgott, amikor a Cardano-alapító és IOHK-vezérigazgató Charles Hoskinson közzétette terveit egy a technológiára épülő nyomonkövetési megoldára a mezőgazdasági ellátási láncban, valamint az utazásokban és egészségügyben is felhasználható igazolványokra.
A vezető korábban felszólalt már az etióp fővárosban, Addis Ababában is, egy Cardano-hubon.
Szintén utalt egy nagy, tanzániai telekommunikációs megállapodásra. A Cardano afrikai jövőjével kapcsolatban további bejelentések várhatók a Cardano-Africa Special-ben, amelyet csütörtökön fognak közvetíteni.

Etiópia blokklánctervei

Az IOHK szerint mind a Cardano, mind az Atala Prism egy paradigmaváltó technológia, amely végül „demokratizálni fogja az 1,7 milliárd, bankszámlával nem rendelkező afrikai lakos közösségi és pénzügyi szolgáltatásait.
Etiópia szerepe ebben a történetben mint tesztalany, tagadhatatlan.
Az ország gazdasága Afrika egyik legzártabbika, miközben a kontinens második legnagyobb államának számít a maga 110 millió lakosával.
Az ország digitális transzformációs stratégiájának keretrendszere a Digital Ethiopia 2025 nevet kapta. A program részeként az etióp kormány nemzeti személyazonosító szabványt vezetett be, az Atala Prism pedig az első olyan szolgáltatás, amely erre építve bocsát ki azonosító igazolányokat.

A digitális transzformációs stratégia olyan ambiciózus gazdasági reformokat is magában foglal, mint az első etióp részvénytőzsde létrehozása, a kormány pedig szeretne minden tanárnak és diáknak interneteléréssel rendelkező táblagépet adni.
A program azonban döcögősen halad egy olyan környezetben, ahol a kormány interneteket kapcsol le (pl. Tigré tartományban, ahol egyesek szerint ez is hozzájárult a humanitárius katasztrófához).

„Az etióp állam általában az átlag afrikai országoknál erősebbként volt nyilvántartva, egészen három évvel ezelőttig” – mondta Biniam Bedasso, a pretoriai Collaborative Africa Budget Reform Initiative kutatója a Decryptnek.

A dolgok sokkal kevésbé stabilak, amióta az új kormány van hatalmon, mondta Bedasso, azonban hozzátette, hogy „a technológiai innovációk azonban már régóta esedékesek, főleg azért, mert a korábbi adminisztráció túlságosan befelé tekintő volt.”
Hozzátette, hogy a liberalizációs mérőszámok növekedése kevésbé fog pozitív hatást gyakorolni a befektetőkre, mint amilyet egy stabil állam gyakorolna.

Olvastad már? Apple, MicroStrategy és Microsoft részvénytokenek érkeznek a Binance-re

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin ETF-ek öt hét után 744 millió dolláros beáramlást könyveltek el

Ötheti nettó tőkekiáramlás után az amerikai spot Bitcoin ETF-ek végre pozitívba fordultak, 744,4 millió dolláros beáramlással zárva a hetet – ez a legmagasabb érték nyolc...

A szakértő szerint kiváló formában az XRP, 5,85 dolláros célárat jelöl meg – új altcoin is reflektorfénybe kerül

Az XRP újra lendületet vett azután, hogy az árfolyama emelkedni kezdett az alacsonyabb szintekről. Az eszköz újra átszakította a 2,45 dolláros szintet, amit főként a...

Eladta Kína a Bitcoin-tartalékait? Peter Schiff cáfolja a BTC-fegyverkezési versenyről szóló pletykákat

A Bitcoin Treasuries adatai szerint Kína az egyik legnagyobb állami BTC-tartalékot birtokló ország, az öt legnagyobb között szerepel. A 194.000 BTC tokennel a második helyen...

Trump mémcoin politikai visszhangot váltott ki – összeomlás jöhet?

Donald Trump már egy ideje izgalomban tartja a kriptobefektetőket a saját mémcoinjával, a TRUMP-al. A tokent még beiktatása előtt indította el, ezzel gyorsan népszerű lett...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.