Elon Musk már nem csak a Tesla ügyvezetője

Helyette a hangzatos „Technoking”, azaz magyarul nagyjából a Tech-király a beosztása neve. Ez pedig nem tréfa, ez szerepel az USA tőzsdefelügyeletéhez, a SEC-hez beadott hivatalos papírokban is.
A pénzügyi vezetőjüket pedig „Master of coin”, azaz Coinmester néven jegyzik. Nem úgy tűnik, hogy Musk, a Twitter, és a SEC szerelmi háromszöge továbbra sem csillapodik.

A SEC az úgynevezett 8-K formanyomtatványos kapta meg a beadványt, amelyben Elon Musk, mint ügyvezető, és Zach Kirkhorn, mint pénzügyi vezető posztjainak új megnevezéséről esik szó.

„2021 március 15-i hatállyal Elon Musk és Zach Kirkhorn beosztása a Technoking of Tesla és a Master of Coin posztokra változik.”

A beadvány megemlíti, hogy a két személy továbbra is rendelkezik az ügyvezető és a pénzügyi vezető beosztásokkal és jogosultságokkal.
Semmi jele annak, hogy ez az egész mit akar jelenteni, pedig Musk a ködös (vagy éppen túlságosan is konkrét), sokat sejtető tweetjeiről híres.
Egyelőre csak spekulálni lehet, hogy az új beosztások mit takarhatnak.
Február elején a BTC árfolyama percek alatt 3000 dollárt emelkedett, miután a Tesla bejelentette, hogy a tartalékai egy részét abban fogja tartani, és másfél milliárdért vásárolt.
Vélhetően ennek köszönhető az is, hogy februárban is új rekordot ért el a bitcoin árfolyama.
Miután viszont a BTC erősen korrigált, és egyben a Tesla részvények árfolyama is visszaesett, egy darabig bizonytalanná vált, hogy Musk a világ leggazdagabb embere-e.

Mindenesetre túlságosan sokáig nem tartott ez a bizonytalanság, mostanra emelkedett annyit az árfolyam, hogy mind Musk, mind a cég szép profitnak örülhet.
A hétvégén a BTC új rekordot ért el 61 ezer dollár fölött.

Olvastad már? Szórakozott állapotban nyilatkozott Dave Portnoy: „tévedtem a bitcoinról”

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Ethereum árfolyama drámai fordulóponton

Az Ethereum (ETH) ismét a kriptopiac középpontjába került, ahogy az árfolyam a 4200 dolláros szint körül mozog. A veterán kereskedő, Matthew Dixon több lehetséges forgatókönyvet...

Az új elnökkel új hozzáállás is tapasztalható az SEC-nél a kriptovalutákkal kapcsolatban

Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) elnöke, Paul Atkins szerint csak kevés kriptovaluta számít értékpapírnak. Ez része annak, hogy az ügynökség újragondolja, mit tekint értékpapírnak...

Az Ethereum bikák visszatértek: újabb növekedés jöhet a piacon

Az Ethereum az elmúlt héten többször is erősödött. Az árfolyam közel került a 4891 dolláros csúcshoz. Az emelkedő lendület azonban nem tudott kitartani. Az eszköz tovább...

A kriptopiac 107 milliárdot veszített – szeptemberben jöhet az altcoin szezon?

A kriptopiac 107 milliárd dollárral zsugorodott, miközben a Bitcoin 113.461 dollárra esett vissza, és most a 112.526 dolláros kulcstámasz felé tart. A hirtelen eladási hullámot...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.