Kutyát venne Elon Musk, de tweetelhetne inkább magyarul

A Shiba Inu token ára 300%-ot nőtt azt követőn, hogy Musk a kutyafajtáról tweetelt.
Habár a Dogecoin árfolyama a hétvége során ismét meghaladta a 6 dollárcentet, ezúttal a vicces kutyán alapuló egy másik coin is nagy hasznot húzott az Elon Musk közösségi médiában megjelenő posztjai körüli hájpból.

Egy szombat esti tweetben a Tesla vezérigazgatója azt mondta, hogy ő maga is beszerezne egy Shiba Inut.
A Japánban őshonos kutyafajta szolgált ugyanis alapjául a világ leghíresebb mémcoinjának, a Dogecoinnak, amelyet 2013-ban hoztak létre.
A mém egy olyan kutyát ábrázol, amely látszólag zavarodott arccal néz a kamerába, körülötte pedig belső monológja olvasható.
Habár Musk tweetjei minden bizonnyal hozzájárultak a DOGE árfolyam-emelkedéséhez korábban ebben az évben, a token ára talán még mindig nem ért el annyit, hogy a milliárdos egy új családi kedvencet vásárolhasson.
A Tesla vezérigazgatója talán komolyan gondolta, amikor azt mondta, hogy siba inut venne, de az is lehet, hogy a Shiba Inura (SHIB) gondolt, amely egy másik tokenprojekt.


A CoinGecko adatai szerint a SHIB árfolyama 300%-ot növekedett az azt követő órákban, hogy Musk tweetelt róla.
Musk közösségi médiában folyatott tevékenységével nagyban járult hozzá ahhoz, hogy a DOGE árfolyama rekordértékekre emelkedjen.
Bár a vezérigazgató maga is alkotott egy sor Dogecoin témájú mémet tegnap, a token árfolyama mégsem száguldott olyan szépen, mint azt korábban, februárban tette, a cikk írásakor pedig 4,6%-os növekedés áll mögötte az elmúlt 24 órában.
Habár a SHIB árfolyama új rekordot ért el 0,00000008 dolláron, később 0,00000005 dollárra esett vissza a jegyzés.

Továbbra sem egyértelmű, hogy vajon a milliárdosnak szándékában áll-e egy siba inuval bővíteni a családját, vagy hogy a tweet valójában csak bizonyos tokenek megpumpolásának a céljából jöttek létre.
Musk korábban azt mondta, hogy vagy egy nagy kutyája, akit Gatsbynek hívnak, egy kis kutyája, aki a Marvin a marslakó nevet viseli, illetve egy Schrödinger nevű macskája.
A további félreértések elkerülése érdekében célszerű lenne, ha Elon Musk ezentúl magyarul tweetelne, nálunk ugyanis meg tudná különböztetni a siba inut a Shiba Inutól.

Olvastad már? Több tíz dolláros díjak helyett már fillérekért is beutalhatjuk a pénzünket az Inlockra

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Legfrissebb bejegyzéseink

1,7 milliárd dollár folyt ki a Bitcoin és az Ethereum ETF-ekből, és az XRP meg a HYPE le is csapott rá

Amikor az intézményi pénzek megérkeztek a kriptóba, mindenki azt hitte, hogy a Wall Street csak a Bitcoint és esetleg az Ethereumot fogja venni. És sokáig...

A Crédit Agricole euró stablecoint épített a tokenizált pénzügyekhez

Az elmúlt években a nagy európai bankok hozzáállása a blokklánchoz nagyjából abban merült ki, hogy fanyalogva nézték, ahogy a Tether és az USDC elviszi előlük...

A főnix a Celsius hamvaiból: AI adatközpontra nyergel át az Ionic Digital

A kriptóban kevés olyan projekt van, ami a teljes csődből képes lenne feltámadni, ráadásul úgy, hogy közben teljesen más ruhát vesz fel. Az Ionic Digital...

Nagyon mennek a stablecoinok a TRON hálózatán

Amikor az átlagos kriptós a TRON-ra gondol, valószínűleg még mindig a 2017-es altcoin-hype, Justin Sun marketinghúzásai vagy az agresszív ármozgások jutnak az eszébe. Pedig miközben...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.