A MicroStrategy egy bitcoinra összpontosító vállalati szoftveren dolgozhat

A MicroStrategy egy bitcoinstratégiákra összpontosító programot épít két frissen megjelent álláshirdetés alapján.
A cég 2020 során 1,5 milliárd dolláros bitcoinvagyonra tett szert, és most jelentős pénzt költenek arra, hogy népszerűsítsék a felemelkedő vagyoni eszközt.


A LinkedIn állásajánlatai alapján a MicroStrategy egy blokklánc-adatelemzőt és egy blokkláncadatmérnököt keres.
A pozíció betöltéséhez 5 év korábbi tapasztalatot várnak el adatelemzések terén, további adatmodellezési és kriptográfiai tapasztalatokkal.
Az ideális jelentkező „statisztikai és modellezési tapasztalatait alkalmazva megérti a blokkláncot és a kapcsolódó adathalmazokat, így elemzéseket és mutatókat tud építeni, illetve megérti azokat.”

Másfelől a mérnökpozíció egy elemzőplatform megépítését várja el, amely betekintést nyújthat a bitcoinba, így közelebb hozza a blokklánc- és kriptopénzszféra adatainak megértését.

„Elhivatott, innovatív, motivált mérnököket keresünk, akik tapasztaltak a digitális valuták elemzésében.”

A két állásajánlat a MicroStrategy első bitcoinhoz köthető pozíciója. Novemberben már elmondták, hogy a jövőben keresni fognak ilyen embereket, vállalati szintű blokklánceszközök megépítésére.
Ez tovább hitelesítheti a bitcoin piaci likviditását, segíthet az adatvizualizációban, és új, intézményi szintű eszközöket jelenthet a bitcoin számára.

A MicroStrategy Bitcoin-láza

A MicroStrategy, és leginkább vezérigazgatója, Michael Saylor kiemelten foglalkozik a bitcoinnal, miután 71.000 BTC-t vásároltak be.

„A bitcoin a kiberszféra bankja, amely egy korrupciómentes szoftveren fut, és így elérhetővé tesz globális, kifizethető, egyszerű és biztonságos megtakarítási számlát több milliárd olyan ember számára, akik nem akarnak saját kockázati tőkét.”


A múlt hónapban a MicroStrategy megtartotta első online Bitcoin „kongresszusát”, melyen több mint 7000 cég és magánszemély vett részt, hogy „digitális aranyat” vásároljanak és többet tudjanak meg a jogi, technikai és szabályozási kérdésekről.

Nem a MicroStrategy az egyetlen cég, amely beszállt a bitcoinba. A múlt héten a Tesla is bejelentette, hogy több mint 1,5 milliárd dollárnyi bitcoint vásároltak, ezzel a Square és a MicroStrategy után a harmadik cég lett, amely jelentősebb bitcoinvásárlásba kezdett.

Olvastad már? Morgan Stanley 150 milliárd dolláros bitcoinbefektetést fontolgat

Forrás: cryptoslate.com
SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Legfrissebb bejegyzéseink

Bitcoin ETF-ek: 225 millió dolláros kiáramlás törte meg a jó sorozatot

A bitcoin ETF-ek 225 millió dolláros tőkekiáramlással szakították meg hétnapos beáramlási sorozatukat Miután hét kereskedési nap alatt közel 1 milliárd dollárt vonzottak, az amerikai tőzsdéken jegyzett...

Új lendületet kapott az Injective árfolyama a Coinbase-integráció után

Az Injective árfolyama a Coinbase-integrációt követően ismét erőt mutat, mivel a tőzsde natív INJ-támogatása új lendületet adott a token kilábalásának. A fejlesztés közvetlenebb hozzáférést biztosít az...

XRP-árfolyam: nő a határidős érdeklődés, de a kitörés még várat magára

A Ripple XRP-je ismét reflektorfénybe került. A token a határidős piaci kereskedők és az ETF-befektetők figyelmét is felkeltette, pedig az árfolyama egyelőre még nem mutat...

Rekordhoz közelít az Ethereum staking: új lendületet kaphat az ETH árfolyama

Az Ethereum esetében jelenleg erős stakingkereslet látszik, különösen a 2025 negyedik negyedévében tapasztalható piaci nyomáshoz képest. Az Arkham elemzőplatform szerint az Ethereum validátorainak kilépési sora nullára...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.