Elon Musk eladatná a bálnákkal a DOGE készletüket

A népszerű milliárdos úgy nyilatkozott, hogy ha a Dogecoin eloszlása nem lesz igazságosabb a jövőben, akkor nem biztos, hogy továbbra is jó véleménnyel lesz róla.
Emiatt egy tweetben arra bíztatta a nagy tárcák tulajdonosait, hogy adják el a készleteik nagy részét, hogy egyenletesebbé váljon az eloszlás.

Lehet, hogy viccként indult, de a DOGE valódi árfolyammal rendelkezik, sokmilliárdos kapitalizációval, és a bálnák létezése is egyértelmű. A napokban jelezte valaki a közösségből Twitteren, hogy mindössze egy tárca birtokolja a készlet 27%-át, ez pedig összesen 1,8 milliárd dollárt jelent.
A top20 tárca pedig összességében a készlet több, mint 50%-a felett rendelkezik, 3,5 milliárd dollárnyi DOGE birtoklásával.
Természetesen ezek tőzsdék is lehetnek, amelyek értelemszerűen több felhasználó coinjait tartják, de egyelőre ezt nem lehet biztosan tudni.
Musk úgy nyilatkozott, hogy ennek a helyzetnek változnia kellene.

„Ha a nagy tulajdonosok eladják a coinjaik nagy részét, a projekt megkapja a teljes támogatásomat. Véleményem szerint a Dogecoinnal ez a vagyonkoncentráció az egyetlen baj.”


Ezt a nézetet a milliárdos többször is megerősítette. Egy másik Twitter-felhasználó is úgy fogalmazott, ha a bálnák, a nagy tulajdonosok nem adják el a coinjaikat, hanem továbbra is tartják azokat, az egész projekt elveszítheti Musk támogatását. Musk pedig fel is tűnt a kommentelők között, és egyetlen szóval reagált, „Igen”.
Az összes többi coinhoz hasonlóan a DOGE esetében is probléma, ha nagy mennyiség koncentrálódik kevés tárcában.
Mivel ezek a készlet-oldalon sokszor nem jelentkeznek, a piaci ár mesterségesen mehet felfelé. Mikor pedig ezek a nagy játékosok úgy döntenek, hogy ideje eladni, pillanatok alatt a földbe döngölhetik a árfolyamot.


A Dogecoin 2013-ban indult útjára, elsősorban az akkor kriptopénzek körül kialakult felhajtás kigúnyolására, kifigurázására. A szimbólumukat is ez alapján választották, így lett a japán Shiba Inu fajta képe a projekt jele.
A létrehozásakor a bitcoin működését vették alapul, tehát annak ellenére, hogy viccként indult, mint projekt, ténylegesen használható. Így az eltelt évek során sok milliárd dolláros kapitalizációjú eszközzé nőtte ki magát, és nagy népszerűségnek örvend.
Nemrégiben pedig Elon Musk mellett, és talán a ő hatására (aki amúgy „a Dogecoin ügyvezetője” címen is emlegetve van néha) több híresség, rapper, celeb is beállt a sorba, és elismerően nyilatkoztak a projektről, a sokmillió követőjük számára.

Emiatt az árfolyam a 0,004 dollárról nemrégiben egészen a 7-8 centig emelkedett, mindössze két hónap leforgása alatt.
De vajon a bálnák el fogják adni a coinjaikat, hogy a DOGE tényleg „az emberek kriptója” legyen? Musk szerint mindenesetre így kellene lennie.

Olvastad már? Mark Cuban azt jósolja, hogy a blokklánc az új internet

Forrás: decrypt.co
Kiemelt kép: Goodread Bio
SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Legfrissebb bejegyzéseink

A Robinhood Chain hatalmasat nőtt a memecoin-láz miatt, de ebből még baj lehet

Ha te vagy a világ egyik legismertebb fintech óriása, és megépíted a Wall Street blokkláncos, "on-chain" változatát, valószínűleg abban reménykedsz, hogy az első vendégek öltönyben,...

A BitMine milliókat keres az ETH stakinggel

A kriptobányászat hagyományosan arról szól, hogy egy cég vesz egy hangos, forró és rengeteg áramot zabáló gépfarmot, hogy bitcoint kaparjon ki a blokkláncból. A BitMine...

Az USA és az Egyesült Királyság közös stablecoin-szabályokat dolgozna ki

Sokáig úgy tűnt, hogy a világ legfontosabb pénzügyi központjai, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság inkább csak távolról figyelik a stablecoinokat. Vagy ha kezdenek...

A Coinbase kódját már 95%-ban az AI írja

Sokáig úgy beszéltünk a mesterséges intelligenciáról, mint egy jóindulatú asszisztensről, aki néha kijavít egy-egy hibát a kódsorokban. A Coinbase viszont elmondta, hogy ők már hivatalosan...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.