Egy elemző szerint idővel 300 ezerig mehet a bitcoin árfolyam

30.000 dollár alatt kezdte az évet a bitcoin, és minden jel arra mutat, hogy a mostani lehet a kripotpénz eddigi legjobb éve. Még csak most kezdenek beszállni az emberek, és eddig mindegyik korrekció felvásárlásra került.
Sokak szerint nem érdemes nagyobb esésre várni, mivel nem ezen a pár ezer dolláron fog múlni bármi – 2021-ben akár 100 vagy 300 ezer dollárig emelkedhet az árfolyam.

Lényegtelen a beszállási pont, 2021-ben újabb számjeggyel bővül a bitcoin árfolyama

A bitcoin korunk legjelentősebb spekulatív eszköze, amely forradalmasíthatja pénzügyi rendszereinket, vagy akár nulláig zuhanhat értéke.
Ez idáig azonban csak az árfolyam végére kerültek újabb nullák.
Amikor újabb számjeggyel bővül az árfolyam, az általában egy új mérföldkő is a bitcoin számára. 10 és 100 dollár között leginkább hobbisták és korai hívők körében terjedt el a bitcoin, majd 100 és 1000 dollár között a technológia rajongói és a korai befektetők szálltak be.
1000 és 10.000 dollár között a hagyományos és Z generációs vállalkozók és befektetők léptek piacra majd 10.000 dolláron megkezdődött az intézményi befektetők beszállása, és pár hónap alatt 30.000 dollárig vitték az árfolyamot.
Ezen a ponton új parabolikus növekedés indult el, és ez már csak akkor ér véget, ha kidurran a következő lufi.
Willy Woo elemző szerint a befektetőknek nem érdemes várakozniuk, mivel a beszállás ne pár ezer dolláron múljon, ha az árfolyam idővel 100, 200 vagy akár 300 ezer dollárig fog emelkedni.

Tehát Woo szerint azok, akik arra várnak, hogy majd lejjebb beszállnak, akár teljesen ki is maradhatnak.
10.000 dollárról nagyon gyorsan eljutottunk 30.000 dollárig, és a milliárdos befektetők és intézmények nem aggódhatnak pár ezer dollár miatt – ezért lehet, hogy nem megyünk lejjebb.
Woo bikamodellje szerint jelenleg akkora a befektetői aktivitás, mint amikor 5000 dollárról 9000 dollárig emelkedett az árfolyam. Ha ez igaz, akkor újabb hatalmas növekedés várhat az árfolyamra az elkövetkező pár hónap során.
Érdekes, hogy Woo egyik eszköze, melyet nemrég fejlesztett ki, szerinte már nem pontos, mivel egy hamarosan bekövetkező csúcsot jelez.

Olvastad már? Miért 21 millió a bitcoin teljes készlete?

Forrás: bitcoinist.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Tether-audit: évekig várt rá a kriptopiac, most elkészült, de van egy komoly bökkenő

A világ legnagyobb stablecoin-kibocsátója évek óta abban a furcsa helyzetben van, hogy szinte mindenki használja a tokenjét, miközben a tartalékairól és pénzügyi helyzetéről szóló vita...

Chainlink árfolyam: újabb emelkedési esély nyílhat

A Chainlink (LINK) előtt újra megnyílhat az út egy komolyabb emelkedés felé: miközben az árfolyam továbbra is jóval a korábbi csúcsok alatt mozog, több on-chain...

Trezor-adatszivárgás: 13.689 ügyfél adatai kerülhettek illetéktelen kezekbe

A kriptobiztonságról szóló hírekben az elmúlt hetekben legtöbbször a kulcsokról, készülékekről és technikai sebezhetőségekről volt szó, a Trezor mostani esete viszont ismét megmutatja, hogy a...

Elmaradt a kriptofizetések forradalma: az európai cégek mindössze 0,2 százaléka fogad el kriptót

A kriptó világában évek óta tartja magát az a narratíva, hogy a fizetések jövője a blokkláncon van, és hamarosan mindenhol kriptóval fogunk fizetni, a kávéért,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.