Az amerikai törvényhozók „nem akarják hátráltatni” a defi fejlődését

A törvényhozók egyelőre még nem tudják, hogyan szabályozzák a több milliárd dollár értékű feltörekvő piacot, de vannak jó előjelek.

A defi emelkedik, a törvényhozók pedig tanácskoznak

Az Amerikai Határidős Árutőzsde Felügyelet (CFTC) hétfői ülésén a defi is felmerült mint téma, miután a piac összértéke már a 19 milliárd dollárt is átlépte.

A CFTC technológiai tanácsadói részlege összeszedte a defi előnyeit és hátrányait, és büntetéseket dolgoztak ki a befektetők megvédésére.
Aaron Wright jogászprofesszor és Gary DeWaal ügyvéd is részt vett az ülésen. Röviden szó esett a Uniswap decentralizált tőzsde működéséről, arról hogyan nyújtanak likviditást a felhasználók, hogyan működik a kereskedelem és hogyan keres pénzt a tőzsde a forgalom alapján.
Az ülés tanulsága, hogy a törvényhozók szerint a defi kitárta a kaput a pénzügyi hozzáférhetőség számára, mivel minden felhasználó hozzáférhet a különböző protokollokhoz.
Wright külön kiemelte, hogy az ilyen jellegű szoftver tovább javíthatja a pénzügyi rugalmasságot:

„A decentralizált pénzügyi projektek egyik előnye, hogy könnyen használhatóak. A fejlesztők gyakran írják le úgy, mint pénzügyi Lego-kockák.”

De semmi nincs kockázat nélkül

A defi előnyei ellenére a törvényhozók kiemelték az esetleges jogi megfontolásokat, amelyek felett a fejlesztők átsiklottak.
Ezek a szerződések jogilag nem állják meg a helyüket, amely nem azt jelenti, hogy illegálisak. Csupán azt jelenti, hogy technikai szinten lettek megtervezve és nem úgy, hogy megfeleljenek a szabályozásoknak.
DeWaal szerint a legtöbb fintechfejlesztés szigorú jogi szabályozásokkal jelent meg az USA-ban, a defialkalmazások azonban ezeket eddig nem követték.

A jogi problémák mellett a törvényhozók elmondták, hogy a szükséges technikai tudás hatalmas az olyan mechanikák működtetéséhez, mint egy okosszerződés létrehozása, az eszközök online kezelése és a likviditásbányászás. Emiatt a defi kicsit bonyolultabb, mint a jelenleg népszerű kriptoeszközök.
Mindeközben DeWall elmondta, hogy a defiipar „sorsfordító” lehet a megfelelő szabályozásokkal. „Nagyon sok lehetőség és kockázat rejlik benne. Nem akarjuk hátráltatni a fejlődését.

Olvastad már? Robert Kiyosaki elárulta jövőre miért érheti el az 50.000 dollárt a bitcoin árfolyama

Forrás: cryptoslate.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Durov figyelmeztet – a törölt üzenetek sem mindig tűnnek el

A biztonságos üzenetküldésről alkotott kép ismét megkérdőjeleződött, miután Pavel Durov arra figyelmeztetett, hogy a push értesítések olyan rejtett kockázatot jelentenek, amely még törölt üzenetek esetén...

Közel lehet a HYPE ETF indulása – a számok is erősödő érdeklődést mutatnak

A Hyperliquid tokenje új lendületet kaphat, miután egyre több jel utal arra, hogy hamarosan elindulhat az első amerikai spot ETF, ami jelentősen kiszélesítheti a befektetői...

Kriptovaluta és szankciók – Irán tranzakciói komoly kockázatot jelentenek

Az elmúlt napok hírei szerint felmerült, hogy egyes hajók kriptovalutával fizethetnek az Iránon áthaladó útvonalak használatáért, ami elsőre egyszerű megoldásnak tűnhet a szankciók megkerülésére, valójában...

Bíróság állította le Arizonát – a Kalshi ügye új szintre emeli a vitát

Egy amerikai szövetségi bíró ideiglenesen megakadályozta, hogy Arizona fellépjen a Kalshi ellen, ami nemcsak egy konkrét ügyben jelent fordulatot, hanem egy sokkal nagyobb kérdést is...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.