A Bebo korábbi ügyvezetője nagyban fogadott a bitcoinra

Shaan Puri, az azóta már megszűnt Bebo közösségi oldal 2017 és ’19 közötti vezetője Twitteren osztotta meg, hogy a vagyona 25%-át bitcoinba fektette.
Az intézményi beszállást és a BTC legutóbbi raliját említette meg, mint fő érvet, amely meggyőzte a befektetésről.

„Úgy gondolom, most ritka lehetőség van előttünk, szembemehetünk az intézményi pénzek áradatával, amely a következő két évben meg fog érkezni. Az emberek ráadásul azt hiszik, ez a 20k olyan, mint az előző 20k. Pedig egyáltalán nem!”

A sajtóban már többször megjelent, hogy az idei évben határozottan megnövekedett az intézmények érdeklődése.

Az olyan kriptotámogató alapok, mint a Grayscale, hatalmas növekedést tapasztaltak az elmúlt fél évben.
A JP Morgan szakértői egyenesen úgy fogalmaztak, hogy köszönhetően az intézményi vásárlásoknak, a bitcoin végre elkezdte meghódítani az arany területét, a folamat pedig nem fog megállni.


Shaan Puri 2017-ben került a Bebo vezetői székébe, évekkel azután, hogy 2013-ban a vállalkozás csődbe ment. A Bebo 2008-ban került az AOL tulajdonába, 850 millió dolláros áron, de alig két évvel később eladták a Criterion Capital-nak, 25 millióért.
2013-ban pedig csődöt jelentett a cég, az eredeti alapítói pedig visszavásárolták, 1 millió dollárért, és újraindítást terveztek.
Ez lett kiszervezve a Monkey Inferno fejlesztőcsapatához, amelyet Shaan vezetett akkoriban. 2014-ben adták ki a Blab videócsevegő appot, amely semmiféle jelentős áttörést nem ért el azóta sem.

Shaan Puri 2017-ben lett a cég ügyvezetője, 2019-ben pedig ismét tulajdonosváltás történt. A Twitch vásárolta meg 25 millióért, hogy egy kis vérfrissítést hozzon a streaming-szolgáltatásába, főleg az e-sport területén. Azóta Shaan termékfejlesztési igazgató a Twitchnél.
Néhányan a közösségből úgy kommentálták, hogy kicsit későn száll be a BTC-bizniszbe, de a saját elmondása szerint a potenciális 10x tökéletesen megfelel neki, még ha amúgy nem is lehet tudni, hogy emelkedni, vagy esni fog-e az árfolyam.

Olvastad már? Újabb kriptoszabályozásokról érkeznek hírek Franciaországból

Forrás: decrypt.co
Kiemelt kép: Antana

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

A Binance bStocks máris a második legnagyobb tokenizált részvény-kibocsátó lett

A tokenizált részvények piaca eddig olyan volt, mint egy ígéretes, de lassan növekvő vállalkozás, amelyről mindenki beszélt, de kevesen használták. Az elmúlt év ezt alaposan...

15 év börtönt kapott a Delio vezérigazgatója a 49 milliós csalásért

A kripto-hitelezői korszak, amelyet a Celsius, a BlockFi és a hasonló platformok fémjeleztek, ismét a bírósági termekbe költözött. A legújabb fejlemény Dél-Koreából jött, ahol a szöuli...

A Bank of England a digitális fontot próbálgatja, és a Polygon az egyik kulcsszereplő

A digitális valuták világában a legtöbb hír arról szól, hogy egy jegybank „vizsgálja a lehetőségeket", de a kísérletekből ritkán lesz valóság. Vagy csak nagyon lassan....

Az Ethereum kínálatának harmada már stakingben van, de a jutalom-vita árnyékot vet rá

Az Ethereum egyik legfontosabb mutatója mostanra átlépett egy szimbolikus küszöböt. A hálózat készletének 34 százaléka stakingben van, ami azt jelenti, hogy az ether nagyjából harmada...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.