Az S&P 500-vállalatok több mint negyede volatilisebb, mint a bitcoin

A VanEck legutóbbi kutatásának talán az lehet a célja, hogy eloszlassa a bitcoinbefektetők félelmeit… akárcsak az SEC-ét.

A VanEck befektetéskezelő legújabb jelentésében arról olvashatunk, hogy a bitcoin árműveletei kevésbé volatilisek, mint az S&P500-ban listázott részvények negyede-harmada.

Blogbejegyzésében a tőzsdén kereskedett termékek német kibocsátója elmondta, hogy míg a bitcoinra hosszú távon úgy tekintenek, mint „a hagyományos részvény- és tőkepiacokon kívül eső, születő és volatilis eszközre”, a valóság az, hogy a világ legnagyobb kriptopénzét a világ néhány nagy vállalatával összehasonlítható volatilitás mellett kereskedik.

Az idei évben az S&P részvényeinek 29%-a tapasztalt volatilisebb árfluktuációt, mint a digitális valuta, miközben 22%-uk művelte ugyanazt az elmúlt 90 napot figyelembe véve – mondta el a VanEck.

A kutatás azért is számít figyelemre méltónak, mivel a VanEck vezető kínálata egy olyan eszközt érint, amelyet a bitcoin egyik legnagyobb vetélytársának tartanak: ez az arany.

A VanEck keze alatt nagyjából 50 milliárd dollárnyi eszköz található, amelyeknek nagy része aranyalapokkal kapcsolatos. Nem mellesleg ők hozták létre az első aranyrészvényalapot 1968-ban (INIVX), valamint az első – ma már széles körben népszerű – aranybánya-ETF-et 2006-ban (GDX).

Annak ellenére, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a nemesfémre, a bitcoin sem állt tőlük messze soha.

A vállalat jelenleg Bitcoin-alapú tőzsdén kereskedett terméket kínál befektetőinek, korábban pedig szerepelt azon társaságok listáján, amelyek kérelmezték az SEC-nél saját Bitcoin-ETF létrehozását.

A VanEck innovációért felelős igazgatójával, a magyar származású Gurbács Gáborral a CryptoFalka készített nemrég interjút. Összefoglalónkat ide kattintva olvashatjátok.

Egy korábbi jelentésükben azzal érvelnek, hogy az intézményi befektetőknek meg kellene fontolniuk a bitcoinvásárlást.

Mivel a VanEck a legutóbbi Bitcoin-ETF-javaslata során jelentős akadályokba ütközött az amerikai szabályozó részéről, elképzelhető, hogy ez a legutóbbi kutatás inkább az SEC félelmeinek az eloszlatását célozta meg, mintsem azokét, akik már figyelemre méltó étvágyat mutattak a BTC-vel fedezett részvények iránt.

Olvastad már? Tim Draper és a Pantera Capital támogatásával indul egy új derivatívatőzsde

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Hana Bank digitális kötvényt bocsátott ki az Euroclear blokkláncán

A dél-koreai Hana Bank ötéves, 100 millió dolláros digitális kötvényt bocsátott ki az Euroclear blokklánc-alapú platformján. A Yonhap hírügynökség jelentése szerint ez az első dél-koreai digitális...

A Zcash Alapítvány elhatárolódott a ZRC-20-tól és a $CASH tokentől

A Zcash Alapítvány elhatárolódott a ZRC-20 szabványtól és a $CASH tokentől, amelyeket az adatvédelmi lánc első tokenjeiként hirdetnek. Az Alapítvány egy X-posztra válaszolva közölte, hogy...

100 millió dollárt fektetett a Circle-be a Binance

A Binance 100 millió dollárral szállt be a Circle-be, és öt évre elkötelezte magát az USDC mellett. A Binance nem csupán népszerűsíteni akarja a Circle dollárhoz...

Coldcard-sebezhetőség: 52 bitcoint mentettek meg a biztonsági szakértők

Nem mindenki akarta kihasználni a Coldcard hardveres tárcákat érintő hibát: a biztonsági kutatók előbb értek el több veszélyben lévő bitcoinhoz, mint a támadók, majd a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.