2021-ben globálisan is megjelenhet a PayPal kriptoszolgáltatása

A PayPal világszerte is szeretné elindítani a Venmo alkalmazást és kriptoszolgáltatásait, emellett a cég a központi bankok által kiadott digitális valutákat is szeretné felfedezni.

A PayPal vezető igazgatói a cég harmadik negyedéves jelentése során több részletet is megosztottak arról, hogyan is vágna bele a társaság a kriptoszektorba, valamint hogyan fogják támogatni a központi bankok által kiadott digitális valutákat, vagyis CBDC-ket.

Dan Shulman, a PayPal vezérigazgatója elmondta, „a világ egyértelműen kezd átállni a fizikaiból digitálisra”, különösen a fizetési és pénzügyi szolgáltatások terén.
Shulman kiemelte: „nem kérdés, hogy a digitális valuták egyre jobban elterjednek majd, ahogyan egyre több mindenre lehet használni őket.”

„Nem az a kérdés, hogy elterjednek-e a CBDC-k, hanem az, hogy mikor.”

– hangzott el a klisés megjegyzés.
A PayPal vezérigazgatója elmondta, hogy a cég hírnevének és méretének hála „segíthet a CBDC-k felhasználhatóságának formázásában”, lehetővé téve a különböző fizetési rendszerek közötti átjárhatóságot, és így a kereskedők körében való elterjedést.
Shulman emellett azt mondta, hogy a hagyományos pénzügyi rendszerek „sokszor nem működnek” az átlagemberek számára.

„Úgy gondolom, hogy az új platformunk, és a mögötte álló új digitális infrastruktúra lehetővé teszi, hogy a pénzmozgások hatékonyabban, olcsóbban és gyorsabban valósulhassanak meg.”

Októberben a PayPal bejelentette, hogy támogatni fogják bizonyos kriptopénzek adásvételét és tárolást, amely jelentős löketet adott a kriptopiacoknak. A PayPal támogatásával világszerte mintegy 28 millió kereskedő támogatná a kriptopénzeket.
A PayPal igazgatói kiemelték, hogy az ügyfelek körében jelentős a kereslet a kriptoszolgáltatások iránt. A vezérigazgató elmondta: „felhasználóink nagyon várták már ezt a szolgáltatást.”
Jelenleg csupán az amerikai ügyfelek 10%-a férhet hozzá a kriptoszolgáltatásokhoz, de Shulman szerint az még december előtt az egész országban elérhetővé válik.

„A várólista kétszer-háromszor nagyobb, mint amire számítottunk.”

„Látjuk, hogy akik kriptopénzt vásároltak egy nap többször is megnézik, hogyan is áll befektetésük.”
Shulman emellett bejelentette, hogy a kriptopénzek heti vásárlási limitét 10.000 dollárról 15.000 dollárra emelik.

Szintén felfedte, hogy a kriptoszolgáltatások nemzetközi ügyfelek számára is elérhetőek lesznek, a Venmo alkalmazással együtt a jövő év első felében indulhatnak.

„A jövő év során több területbe is betörünk.”

Olvastad már? Trump megválasztásakor még csak 700 dollár volt a bitcoin

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Ethereum bikák visszatértek: újabb növekedés jöhet a piacon

Az Ethereum az elmúlt héten többször is erősödött. Az árfolyam közel került a 4891 dolláros csúcshoz. Az emelkedő lendület azonban nem tudott kitartani. Az eszköz tovább...

A kriptopiac 107 milliárdot veszített – szeptemberben jöhet az altcoin szezon?

A kriptopiac 107 milliárd dollárral zsugorodott, miközben a Bitcoin 113.461 dollárra esett vissza, és most a 112.526 dolláros kulcstámasz felé tart. A hirtelen eladási hullámot...

Az XLM árfolyamának bizonytalan jövője: hol érheti el a következő szintet?

Az XLM ára kedden ismét nyomás alá került. Az eszköz a rövid távú EMA sáv alá esett. Az árfolyam így medvés tartományba került. Többször sem...

Az Ethereum és Solana új csúcsokra készül – de az XYZVerse lehet a következő milliomoskészítő mémcoin?

Vendégbejegyzés Az Ethereum és a Solana eddig is a piaci emelkedések kedvenc tokenjei voltak, mindig hatalmas figyelmet vonzva. Most azonban egy új kihívó, az XYZVerse (XYZ)...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.