RENDKÍVÜLI: Bitcoint is vehetünk majd a PayPalon belül

A PayPal Holdings Inc csütörtökön belépett a kriptopénzek piacára – lehetővé teszi ügyfelei számára bitcoin és más kriptopénzek adásvételét az amerikai fizetési vállalat online tárcáin keresztül.
A PayPal felhasználóinak 2021 elejétől szintén lehetőségük lesz a hálózatukban szereplő több mint 26 millió kereskedőnél kriptopénzekkel fizetni – áll az általuk kiadott jelentésben.

A PayPal reményei szerint mindez ösztönözni fogja majd a virtuális coinok felhasználását, és felkészíti a hálózatukat az olyan újfajta digitális pénzekre, amelyeket jegybankok és vállalatok fejlesztenek majd– mondta Dan Schulman, a vállalat elnök-vezérigazgatója egy interjúban.

„Együttműködünk a jegybankokkal, és a digitális valuták minden formájával számolunk, valamint hogy milyen szerepet játszhat ezekben a PayPal” – mondta.
Az amerikai számlatulajdonosoknak lehetőségük lesz a kriptopénzek adásvételére a PayPal tárcájának felhasználásával az elkövetkező hetekben – jelentette ki a vállalat. 2021-ben a szolgáltatást a Venmóra és néhány országban fogják kiterjeszteni.
Más mainstream fintechvállalatok, mint a Square Inc mobilfizetési szolgáltató és a Robinhood Markets Inc részvénykereskedő alkalmazás már most is elérhetővé teszi felhasználóinak a kriptopénzek értékesítését és vásárlását, a PayPal lépése viszont figyelemre méltó az ügyfélbázisra való tekintettel.
A kaliforniai San Joséban székelő vállalat 346 millió aktív fiókkal rendelkezik világszerte, az idei második negyedévben pedig 222 milliárd dollárnyi fizetést dolgozott fel.
A kriptopénzek hajlandóak volatilisnek lenni, amely vonzóvá teszi őket a spekulánsok számára, a kereskedők és vásárlók esetében azonban ez nem egy hasznos tulajdonság.

A tranzakciók jellemzően (látszólag) lassabbak és költségesebbek, mint a hagyományos fizetési rendszerek esetében.
A PayPalon megvalósuló kriptofizetések fiat valutákban, például dollárban kerülnek majd elszámolásra, ami azt jelenti hogy a kereskedők a fizetést nem virtuális coinban kapják majd – mondta a vállalat.
Világszerte több jegybank fejezte már ki arra vonatkozó szándékát, hogy megteremtse saját valutájának digitális változatát az elkövetkező néhány éven belül.
A Facebook Inc 2019-ben már meg is tette az erre irányuló első lépéseket a Libra formájában. A PayPal kezdetben a projekt finanszírozási partnere volt, később azonban kiléptek.
A PayPal, amely már meg is szerezte az első feltételes kriptopénzengedélyét a New York State Department of Financial Services hatóságtól, kezdetben a bitcoin, ethereum, bitcoin cash és litecoin kriptovalutákat teszi elérhetővé. A szolgáltatásnyújtás partnere a Paxos Trust Company.
A hír hatására a litecoin értéke 10%-ot, a bitcoiné és bitcoin cashé több mint 6%-ot, ez ethereumé pedig csaknem 5%-ot emelkedett. A többi TOP10 kriptopénz szintén kisebb növekedést könyvelhetett el.

Olvastad már? Az orosz befektetők körében szinte megegyezik az arany és a bitcoin népszerűsége

Forrás: reuters.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Érkezhet a digitális svájci frank: már tesztelik a CHFD stablecoint

A svájci pénzügyi szektor nem várja meg, amíg a stablecoinok teljesen átformálják a fizetési piacot: saját digitális frankkal próbálja feltérképezni, mire használható a blokklánc a...

Hardveres tárcák: új szabályok kellenek az AI-korszakban

A hardveres tárcák gyártói szerint az AI-korszakban új szabályokra van szükség a hibák bejelentésére. Az önálló kriptotárolás egyik legfontosabb pillére a bizalom: a felhasználó elhiszi, hogy...

109 millió dollárba került a Strive bitcoinvásárlása

A Strive ezen a héten is rátett egy lapáttal bitcoinvásárlási programjára, miközben a piac korábbi zászlóshajója, a Strategy éppen visszafogta az akkumulációt. A különbség jól...

Elindultak a Bybit forex örökös kontraktusai

A Bybit újabb lépést tett a kriptotőzsdék és a hagyományos pénzügyi piacok összekapcsolása felé: szeptember 8-án elindította az EUR/USD, a GBP/USD és az USD/JPY árfolyamára...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.