A Visa belépése a fintechpiacra trösztellenes vizsgálattal indul

Az amerikai hatóságok több információt szeretnének megtudni a Plaid felvásárlásáról.

Az USA Igazságügyi Minisztériuma, a DoJ nemrég vizsgálatot indított a Visa ellen amiért felvásárolták a Plaid fintechvállalatot.

„A DoJ eljárást kezdeményezett Massachusetts Kerületi Bíróságánál, hogy felszólítsa Bain & Companyt, hogy feleljen meg a polgári vizsgálat követelményeinek.” – írta kedden a DoJ. Lényegében az amerikai hatóságok többet szeretnének megtudni a Visa-felvásárlásról.

„2020 június 11-én a bíróság adatkikérést indított a Bain ellen, mivel többet szeretne megtudni a Visa felvásárlási és árazási stratégiájáról és arról, hogy a felvásárlásnak milyen hatása lehet a kártyahálózatokra. Ezenkívül egyéb dokumentumokat is kértek az akvizícióról. Az indítvány szerint a Bain nem adta át a szükséges dokumentumokat, úgy tettek mintha nem érintené őket a felszólítás.”

A Visa január 13-án jelentette be, hogy 5,3 milliárd dollárért felvásárolja a Plaidet.
Ez az a vállalat, amelynek célja, hogy áthidalja a különböző platformokat. A legtöbb állampolgár pénzügyi életéhez ugyanis több alkalmazás, platform, tranzakció és tárolt információ szükséges.
„Az indítvány szerint a Bain konzultációs cég nem adott át szükséges dokumentumokat, ez áll a trösztellenes vizsgálat elindítása mögött.”

Makan Delrahim, a Trösztellenes Bizottság ügyvédje elmondta, miszerint különösen fontos, hogy az ilyen harmadik felek minden szükséges információt átadjanak a hatóságok számára.

„Ezek a harmadik felek gyakorta megfeledkeznek az ilyen jellegű szükségletekről. Ez nagyon fontos kérdés a felelősségre vonhatóság szempontjából, hogy az alku minden része ismert legyen.”

Nem sokkal a felvásárlás bejelentése után a Plaid ellen két per is kitudódott. Az első amiatt indult, mivel egyes ügyfelek szerint a Plaid sajátos célra használta felhasználók adatait még júniusban.
A második júliusban indult, mivel a Plaid állítólag megszegte az adatkezelési előírásokat.

Olvastad már? A bitcoin vonzerejével a darknetes piacok is rekordmagasan állnak

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Jó reggelt, Vietnam – üdv a kriptovilágban!

Vietnam most egy nagy horderejű lépést tett. 2025. június 14-én a Nemzetgyűlés zöld utat adott egy vadonatúj törvénynek, amely a digitális technológiai iparágra vonatkozik. Mi...

A Hyperliquid elit kereskedői óriási nyereségeket értek el a HYPE token emelkedése közepette

181 Hyperliquid-kereskedő dicsekedhet több mint 10 millió dolláros hozammal, a legsikeresebb bálna pedig 287 millió dollárt szerzett. Eközben a HYPE token új történelmi csúcsot döntött. A...

A kereskedők shortolják a Bitcoint a csúcson – de ez kockázatos lehet

A Bitcoin (BTC) árfolyama továbbra is a történelmi csúcsok közelében mozog, mégis szokatlan jelenség figyelhető meg a derivatív piacokon. A Binance perpetual futures kontraktusai árengedménnyel...

A Shiba Inu és Dogecoin bálnák elhagyják a hajót – az XYZVerse-re váltanak, 40.000%-os növekedési potenciál miatt!

Vendégbejegyzés A népszerű mémérmék jelentős befektetői most egy új, feltörekvő projekt felé fordulnak, amely elképesztő hozamokat ígér. A piacon egyre több szó esik az akár 40.000%-os...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.