A kínai felhasználók a tőzsdékről a defibe viszik a pénzüket

A kínaiak részéről annyira megnőtt a defi protokollok, és az ezek által biztosított nagy hozamok iránti érdeklődés, hogy a helyi tőzsdéknek szó szerint gondot okozhat a nagy mennyiségű kiutalást elintézni.
A mostani kisebb visszaesés mintegy 2 milliárd dollárnyi pénzt vont ki a rendszerből, a defi szektor növekedése a kínai érdeklődés növekedését is magával hozta.

A WeChat közösségi platformon a defire történő keresések száma szeptember másodikán döntött rekordot, ekkor érte el a 900 ezres nagyságot. Az előző csúcs ennek alig több, mint a fele, 500 ezer volt.
Szeptember 7-én jelent meg a hír, hogy a helyi tőzsdék likviditási problémákkal küzdenek, ahogy a felhasználók egyre nagyobb tömegben vonják ki a pénzüket a platformokról, hogy defi protokollokban helyezzék el azt.
A grafikonokon is látható, hogy sok kereskedő, aki kihasználva az esést, bevásárolt például etherből, a tőzsdékről gyorsan ki is utalta azt valamelyik hozamvadász applikációba.

Az információk alapján több tőzsde is felfüggesztette a kiutalásokat, a növekvő felhasználói nyomás hatására viszont született egyfajta védekezési megoldás a kiutalási kampány kezelésére.


Ez a megoldás pedig az, hogy a különböző defi tokeneket villámgyorsan listázzák az adott tőzsdék, így legalább a tőke egy részét a saját felületükön tudják tartani.
A helyi érdeklődés robbanásszerű növekedése kapcsán egy Molly néven ismert kínai riporter tweetelt, szintén másodikán, hogy a jelek szerint „végre felfedezték maguknak a defit a helyi befektetők, hamar létrejött több hozamvadász pool is, és sokan a saját projektjüket tervezik elindítani”.
A WeChat keresések rekordja pont egybeesett a lekötött pénzmennyiség rekordjával, amely ugyanaznap érte el a 9,5 milliárd dollárt, majd pár nap leforgása alatt esett vissza 7,5-re, ahogyan az a DeFiPulse adataiból is kiderül.
Ugyanebben a pár napban a keresések száma is visszaesett 450000 körülire.
A szektor teljes lekötött tőkéje most a 8 milliárd dollár körül mozog. A dobogó első három helyén az UniSwap áll 1,57 milliárd, az Aave 1,37 milliárd, és a MakerDAO 1,29 milliárd dollárral.

Olvastad már? Újabb kriptós élő streambe nyúlt bele a Youtube

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Vesztegetéssel gyanúsítják a koreai Bithumb kriptotőzsde igazgatóját

Vannak azok a kriptotőzsdék, ahol a legizgalmasabb dolog az új tokenek listázása, és vannak azok, ahol inkább az a kérdés, mikor száll ki legközelebb a...

A Coinbase már évi 1 billió dollárnyi stablecoin-forgalmat dolgoz fel

Amikor az emberek a Coinbase-re gondolnak, általában a klasszikus tőzsdei hullámvasút jut eszükbe. A kisbefektetők vesznek egy kis bitcoint, eladnak egy kis mémcoint, a cég...

A Citi a privát cégek részvényeit tokenizálná

Az elmúlt években a Wall Streeten a tokenizáció nagyrészt a konferenciák kávészüneteinek a témája volt. Szép, elegáns jövőkép, amiről mindenki tudta, hogy jön, de senki...

10 ezer dollár lesz az Ethereum, de csak ha újfajta ellenőrzési rendszert vezet be, a ZK proofot?

Ha elég régóta vagy a kriptóban, pontosan tudod, hogyan működik a piac pszichológiája. A nagy árfolyam-álmokhoz mindig kell egy nagyon szexi technológiai sztori. A puszta...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.