A Visa kriptopénzekért felelős igazgatója szerint a CBDC-k jelenthetik a fő irányt

A Visa kriptoprojektjeiért felelős igazgatója szerint a Központi Bankok Által Kiadott Digitális Valuták, vagyis CBDC-k lehetnek a következő évtized legfontosabb témája.

Cuy Sheffield, a Visa kriptoprojektjeiért felelős igazgatója azt írta a Twitteren, hogy „a különböző kormányok azzal kapcsolatos döntései, hogy milyen irányt vesznek a CBDC-ket illetően, jelentős hatással lehetnek az adatvédelemre, a pénzügyi szuverenitásra, a geopolitikára, a pénzügyi elérhetőségre, emellett a kriptodollárok és a bitcoin elterjedésére is.”

Mint írta:

„Szerintem az elkövetkezendő évtized során a CBDC-k az lehetnek az egyik legfontosabb irányvonal a pénz és fizetések jövője kapcsán. Attól függetlenül, hogy valaki szerint ez jó vagy rossz dolog, a világ ebbe az irányba fog haladni.”

- Advertisement -

Scheffield már régóta támogatja a CBDC-ket. Májusban azt mondta, hogy a központi bankokat nem érdekli fogyasztókat érintő digitális valuták.

A Visa nem rejti véka alá, hogy érdeklődik a digitális valuták iránt, a cég idén még egy digitális valutával kapcsolatos szabadalmat is benyújtott.

A központi bankok már régóta játszadoznak a gondolattal, hogy saját maguk adjanak ki digitális valutákat.

A Bank of Japan nemrég bejelentette, hogy próbára teszi a digitális jen kivitelezhetőségét és megvizsgálják, hogy univerzális hozzáférést és rugalmasságot tud-e biztosítani azok számára, akik digitális valutákat szeretnének használni.

Japán csupán egy ország a sok körül, amelyik érdeklődik a digitális valuták iránt. Kína hamarosan kiadja a digitális jüant, azonban ennek pontos dátuma egyelőre még nem ismert.

Olvastad már? Az OKEx latin-amerikai fiat gateway szolgáltatást kínál a Latamex révén

Forrás: cointelegraph.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Megmozdult a bitcoin árfolyama a Binance-incidens után

A kriptopiac hétfő reggel még viszonylag nyugodtan reagált a Binance történetének legsúlyosabb biztonsági incidensére. A bitcoin ugyan visszakapaszkodott a pénteki mélypontról, de a hét további...

Ha a Binance is elesett, hol lehet biztonságban a kriptó?

A Binance után a szakma ugyanazt a kérdést teszi fel. Hol lehet biztonságban tartani a kriptót, és egyáltalán létezik ilyen hely? A válaszok élesen eltérnek...

Folytatódik a Strategy bitcoinvásárlása

A Strategy újabb 811 bitcoint vásárolt, miközben több mint 208 millió dollárt fordított STRC elsőbbségi részvényeinek visszavásárlására. A tranzakció egyszerre erősíti a bitcoin-kitettséget és próbálja...

Közösen tiltakozik a Samsung és a Tesla a vietnámi vámok ellen

A Tesla és a Samsung közösen próbálja megakadályozni, hogy Washington új vámokat vessen ki a Vietnámból érkező árukra. A vállalatok szerint az intézkedés gyorsan megdrágíthatja...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.