Az XRP megtörte értékromlását, de ne számítsunk hirtelen áremelkedésre

-

A bitcoin, az ethereum és sok másik kriptopénz is szép teljesítményt mutatott 2020 során. Azonban az XRP ezt nem mondhatja el magáról – az év eleje óta nagyjából 10%-ot esett az értéke.
A negyedik legnagyobb kriptopénz még a harmadik helyen indult 2020-ban, azonban annyira rosszul teljesített, hogy elvesztett egy helyezést. Piaci összértéke jelenleg alacsonyabb, mint a Tether USDT tokenje, melyet a kriptoszektor több szegmense is felkarolt.

Azonban egyes kereskedők szerint lassan megváltozhat az XRP sorsa. Több technikai tényezőt idéznek, melyek azt mutatják, hogy van esély kitörésre.
Ezzel azonban nem sikerült meggyőzni minden befektetőt.

Bika jeleket mutat az XRP, de mindenkit nem sikerült meggyőznie

Július 4-én egy kereskedő megosztotta az alábbi képet, melyen látható, hogy egy bika technikai jelt mutat az XRP.
Az ábra alapján ötheti értékromlás után az altkoin megtörte ezt az irányzatot, amellyel már 20%-ot vesztett értékéből.
Jelenleg is nagyobb az értéke, mint amit az irányvonal mutat, így lehetséges egy kisebb áremelkedés is.
Más kereskedők is osztják ezt az optimizmust


Egy másik kereskedő az alábbi ábrát osztotta meg hasonló időben a következő kommentárral:

„Egy nagyobb időkeretet vizsgálva látszik, hogy kialakulhat egy áremelkedés. Lássuk van-e még élet az XRP-ben.”

Az alábbi ábrán látszik, hogy az XRP sikeresen kiugorhat, ha tartani tudja ezt a vízszintes támaszszintet, így átmenetileg nőne értéke.


Azonban mindenkit nem sikerült meggyőzni, hogy áremelkedés várható
Pár héttel azután, hogy egy kereskedő azt mondta, szerinte az XRP értéke soha többet nem fogja átlépni az 1 dollárt, hozzátette, hogy „minden nap új shortot nyit az XRP-re.”
Más kereskedők is szkeptikusan állnak hozzá az XRP-hez – köztük Peter Brandt ismert technikai elemző is:

„Úgy tűnik, hogy a Ripple Labs felrobbantotta a .00002060 és .0002075 közötti XRPBTC támaszszintet. Ha ezt nem sikerül visszaszerezni, akkor a következő támaszszint 0.0000194-nél vagy 0.0000145-nél lehet.”

Az XRP sorsa a bitcointól is függ

Szerencsére (vagy sajnálatos módon) az XRP sorsa valamennyire a bitcointól is függ.
Ezt a Coin Metrics blokkláncelemzési cég korrelációs adatai is alátámasztják. Annak ellenére, hogy nem olyan erős, mint a többi altkoin, a bitcoin-XRP korreláció egészségesnek számító 0,8-as szinten áll.
Ez azt jelenti, hogy ha a bitcoin bika piacba lép, akkor az XRP értéke is növekedésnek indulhat. Azonban ennek ellenkezője is beigazolódhat: ha a bitcoin értéke zuhanni kezd, akkor az XRP is követni fogja.

Olvastad már? A Beam vezérigazgatója szerint „minden át fog állni a titkosított DeFi-piacra”

Forrás: bitcoinist.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

PlanB: „A Bitcoin feleződése nem lesz másmilyen, mind korábban”

PlanB ragaszkodik ahhoz, hogy a Bitcoin feleződés után idén 100.000 dollárra fog szökni, és 2025-ben 300.000 dollár fölé emelkedik. A kriptoközösségben keringő általános hiedelemmel ellentétben a...

Pepe (PEPE) technikai elemzés 04.18.

Prémium Pepe (PEPE) A Pepe (PEPE) néhány hete még jelentős növekedést tapasztalt, de mostanra már veszít a lendületéből. A nyereségben való ellátottsága az elmúlt hetekben csökkent, és több...

Vajon a Binance legújabb lépései rosszat jelentenek?

A Binance (BNB) az elmúlt hónapokban számos problémán ment keresztül, a szabályozási ellenőrzéstől kezdve az alkalmazottak tömeges elvándorlásáig. Mindezek ellenére a tőzsde ellenálló maradt, és folytatta...

Fedezd fel 5 kripto befektetést, amelyek idén milliomos-csináló potenciállal rendelkeznek!

Vendégebejegyzés A kripto befektetések iránti izgalom teljes lendületben van, ahogy a 2024-es bikafutás egyre nagyobb lendületet vesz. Sokak keresik a következő nagy lehetőséget a vagyonuk gyarapítására. Ebben...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!