Potenciális befektetési lehetőségeket kínál a DeFi

A HyperChain Capital vezérigazgatója azt állítja, a DeFi potenciális növekedési és befektetési lehetőségeket biztosít a digitális vagyoneszközöket kezelő cég számára. 

A decentralizált pénzügy, azaz a DeFi, potenciális növekedési lehetőségeket kínál a HyperChain Capital digitális vagyoneszközöket kezelő cég vezérigazgatójának állítása szerint.

Stelian Balta HyperChain-vezérigazgató egy sajtóközleményben úgy nyilatkozott, hogy a DeFi „felettébb alkalmas a növekedésre”, illetve, hogy a digitális valutákat és blokkláncokat a cég továbbra is érdeklődéssel figyeli.

„Úgy gondolom, hogy a DeFi-nek megvan a lehetősége a növekedésre, és az ágazat egyik legjelentősebb résztvevője, a Kyber Network, immár az 1 milliárd dolláros határt is átlépte a kereskedelmi forgalmát illetően. A projekt piaci összértéke továbbá meghaladja a 300 millió dollárt, amit szerintem sokan alulértékelnek. Ugyanakkor úgy véljük, hogy a blokkláncjátékok létrehozására alkalmas legjobb platformok az olyan, EOSIO által ihletett technológiákat használók, mint például a Wax.io. A Wax nemrég elérhetővé tette a Topps virtuális árucikkeit is, a Topps pedig olyan gyűjthető kártyajátékok és tárgyak legismertebb gyártója a világon, mint az MLB, a Csillagok háborúja, a WWE és a Garbage Pail Kids. Szilárd meggyőződésünk, hogy a DeFi-ökoszisztémában és a blokkláncjátékokban remek lehetőségek rejlenek és nagyon ígéretesek. Bizonyítékul szolgál erre minden befektetésünk, amelyet eddig tettünk, és amelyet ezután is fogunk.” 

Balta megjegyezte, hogy egy olyan „inflációs fedezeti ügylet” beszerzése a portfólióba, mint a bitcoin, csökkentheti a kockázatot, különösen mivel a valuták inkább a negatív árfolyamok felé hajlanak.
Hozzátette, hogy „hosszú távon bullish a kriptopiacot, de legfőképpen a DeFi-t illetően, és ez az oka annak, hogy továbbra is befektetünk a kriptovilágba – annak tökéletesítése és fejlesztése érdekében”.
A szingapúri HyperChain a blokkláncalapú projektekbe és decentralizált protokollokba történő befektetésekre összpontosít. Több mint 2 millió dollárt fektetett be a Fantomba, illetve a Tezos-tokenek egyik legnagyobb tulajdonosa.
A Cointelegraph korábbi jelentései szerint a DeFi, azon belül is a Kyber több projekttel is rendelkezett az utóbbi hónapokban, köztük az Incognito privát blokklánccal, amely a Kyber Networkön keresztül egy adatvédelmi funkciót oldott fel.

Olvastad már? A Beam vezérigazgatója szerint „minden át fog állni a titkosított DeFi-piacra”

Forrás: cointelegraph.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Az USDT megint átvette az Ethereum második helyét a dobogón

A kriptóban vannak olyan vastörvények, amikbe évek óta kapaszkodik a piac. Az egyik ilyen, hogy a Bitcoin az arany, az Ethereum pedig az ezüst, és...

47 millió dollárnyi kriptót fagyasztott be az Europol

A kriptós bűnözésről a legtöbb embernek még mindig a filmekbe illő jelenetek jutnak eszébe. Egy kapucnis hacker áttöri egy nagy tőzsde biztonsági pajzsát, és egyszerre...

Aggódhatnak a befektetők, per indul a Strategy ellen?

A kriptóban van egy ember, aki az elmúlt években a végtelen optimizmus és a "soha ne add el a bitcoinodat" filozófia arca lett. Michael Saylor....

Leépítés a BitGo-nál, az AI és a stablecoinok az új irány

A kriptóban mindig meg lehetett élni abból, ha te voltál az, aki vigyáz mások pénzére. Az intézményi letétkezelés sokáig az iparág egyik legbiztosabb, bár legunalmasabb...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.