Nassim Taleb: szinte az összes bitcoinos egy idióta

A Fekete hattyú című könyv szerzője, az ismert egyetemi professzor, Nassim Taleb úgy véli, a Bitcoin nagyon jó ötlet, de a legtöbb befektető egyáltalán nem ért hozzá.
Taleb egy twitter beszélgetésben magyarázta el a követőinek, hogy a befektetők többsége nincs tisztában a bitcoin és a többi kriptopénz apró, de fontos jellegzetességeivel.

Egészen pontosan úgy fogalmazta meg, „a bitcoin remek ötlet, de a bitcoinerek többsége idióta”.
Taleb az önmagát bitcoin-maximalistának tartó Giacomo Zucco felhívására válaszul szállt be a twitter-beszélgetésbe.
Zucco megkérdőjelezte, hogy a bürokraták és a politikusok – akik nem viszik vásárra a saját bőrüket – központosított tervezése megfelelő lenne a kockázatkezelésre.
A korábban magát tőzsdei kereskedőként is kipróbáló professzor úgy fogalmazza, ő olyan libertariánus, aki nagyobb fokú állami beavatkozást szeretne.

Hogyan vélekednek a bitcoinról?

Annak ellenére, hogy egyre több országban kacérkodnak a központilag kibocsátott digitális pénz gondolatával, a kriptoközösség jelentős része még mindig úgy véli, a bitcoin segítségével ki lehet lépni a hagyományos pénzügyi rendszerből.
Olyan korai bitcoin támogatók, mint amilyen Roger Ver is, egyenesen a libertariánus gazdaság támogatóinak is nevezik magukat.
A sajtóban is megjelent a hír tavasszal, hogy a hagyományosan libertariánus nézőpontot képviselő Competetive Enterprise Institution nyíltan kritizálta a SEC-et, az Államok tőzsdefelügyeletét, amiért szabályozni akarják a kriptopénzeket.

Olvastad már? Nem szereted a kriptocímek bonyolultságát? Készül a megoldás

Forrás: cointelegraph.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A tokenizált részvények napi rekordot döntöttek

Pár éve valaki összerakott egy tokenizált Tesla részvényt, az egésznek nulla forgalma volt, és leginkább csak konferenciákon mutogatták a prezentációkon. Így kezdődött a tokenizáció intézményes...

Ausztrália még három hónapot adott a kriptós cégeknek, hogy megszerezzék az engedélyeket

Ausztrália az elmúlt években a kriptós szabályozás egyik legfontosabb tesztpályájává vált. A helyi hatóságok híresek arról, hogy nem szeretik a kiskapukat, és ha valami úgy...

A Hyperliquid megkapta a szingapúri sárga lapot, és ettől újra fellángolt a decentralizációs vita

Azt mondják, hogy addig vagy igazán decentralizált, amíg egy állami hatóság nem próbál meg megfogni. A decentralizált tőzsdék, a DEX-ek évek óta azzal hirdetik magukat,...

Hitelfedezetként is használható lett a Tether Gold

Amikor a kriptós hitelezésről beszélünk, általában két dolog jut az eszünkbe. Valaki letétbe helyezi a Bitcoinját, hogy dollár-stablecoint vegyen fel rá, vagy a kockázatosabb DeFi...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.