Bobby Lee: 2028-ban a bitcoin lesz az új arany

-

Bobby Lee, a kriptoipar ismert személye szerint a bitcoin összértéke idővel meghaladja az aranyét, és egyszer akár egymillió dollárt is érhet.
Lee, a kínai BTCC kriptotőzsde társalapítója egy sor Twitter-üzenetben fejezte ki véleményét a bitcoin vs arany vitában.

Lee: a bitcoin összértéke elérheti a 8 billió dollárt

Az arany összértéke 8 billió dollár, a bitcoiné csupán 160 milliárd. Ez jelenleg ötvenszer alacsonyabb, de Lee úgy gondolja, hogy 2028-ra az arány akár meg is fordulhat.

„A fordulat kilenc éven belül megtörténik, a bitcoin árfolyama pedig átlépi az 500 000 dollárt – írta.

Sokakhoz hasonlóan Lee is arra alapozza a bitcoin sikerét, hogy a blokkjutalmak csökkentésével a bitcoin készlete is csökkenni fog. Elmondta, hogy az elkövetkezendő évtizedben a blokkjutalom három alkalommal is feleződni fog.
Hozzátette:

„A huszadik évére a naponta kiadott új bitcoinok száma 255 lesz, ez éves szinten 0,5%-nál is alacsonyabb infláció. Ez még az aranynál is ritkább!”

A pénznyomtatással 1 millió dollárig mehet a bitcoin

Véleménye egyezik egy jól ismert árfolyamjóslattal, a stock-to-flow modellel. A PlanB nevű elemző elmélete összeveti a bitcoin új készlettét a jelenlegivel, hogy megjósolja a jövőbeli árfolyamot.
A jóslat szerint a 2020 májusi feleződésig 8300 dollár lesz a bitcoin árfolyama. Ezt követően két évvel később már 100 000 dolláros árfolyammal számol.


Lee is csatlakozott PlanB-hez a következő évtized magasabb árfolyamának becslésében. Szerinte akár az egymillió dolláros árfolyam is lehetséges, ha folytatódik a globális pénznyomtatás. PlanB szerint a folyamatos pénznyomtatással már nem működne a stock-to-flow modell.
Nagyon boldog lennék, ha a modell kitartana az elkövetkezendő 1, 2 vagy akár 3 feleződés során.
Főleg, ha a bitcoin árfolyamát dollárban mérjük, ki tudja, hogy mi történik a dollárral, ha a Fed folytatja a mennyiségi lazítást (pénznyomtatást).

Bitcoinozók az aranyhívők ellen

Egyelőre nagyon sokan kételkednek abban, hogy a bitcoin meghaladhatja-e az arany, mint fő vagyontároló eszközt. A leghangosabb közülük Peter Schiff, aki hírhedtté vált a közösségi médiában bitcoin iránti nézőpontja miatt.
Schiff a múlt héten elmondta, hogy ha Kína arannyal fedezné nemzeti digitális valutáját, az rossz hír lehet a bitcoin számára.
Korábban azt jósolta, hogy a BTC/USD árfolyam sosem éri el az 50 000 dollárt, míg az arany az 5000-et is meghaladja majd.
Max Keiser, az RT házigazdája ellentétes állásponton próbál kiállni a bitcoin igaza mellett a közösségimédia-oldalakon.

Olvastad már? A kriptoeszközök 1 százalékát tartja hasznosnak a Ripple vezérigazgatója

A Keiser Report múlt heti epizódjában elmondta, hogy a bitcoin önelszámoló képessége sokkal jobb valutává teszi az aranynál vagy a fiatnál.
Forrás: cointelegraph.com
Kiemelt kép: Zach Copley

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon.
Legyen szép napotok! 🙂

Tájékoztatás : A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzok magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjeleno írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfeleloségét csak az adott befekteto személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések elõtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjeleno esetleges hibákért téves információkból eredendo anyagi károkért a kriptoworld.hu felelosséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Nagyot esett a bitcoin-bányászok bevétele

A bitcoin bányászat napi bevétele átlagosan 3 millió dollár alá esett, holott 2024 első négy hónapjában ennél lényegesen többet kerestek az iparág szereplői. Sokan úgy...

Solana (SOL) technikai elemzés 05.07.

Prémium Solana (SOL) A Solana (SOL) a kriptoszektor legjobb 5 szereplője közé tartozik, és a Solana egy igazi fordulópontot hozott. A SOL árfolyamának alakulása a tavalyi 10 dolláros...

Fedezze fel a legjobb kriptókat 1 dollár alatt: XRP, DOGE és Raboo a lenyűgöző ROI-ért

Vendégbejegyzés A kriptók világa ismét pezseg, azok után, hogy május elején kibillent a slamasztikából. Az 1 dollár alatti kriptók iránti érdeklődés egyre nagyobb lendületet vesz, mivel a...

Render (RNDR) árfolyam elemzés 05.07.

Prémium Render (RNDR) A kriptoiparban megnövekedett áringadozások ellenére a mesterséges intelligencia (AI) kategória továbbra is erős bikás árfolyam-akciót mutat, jelentős értékelést adva a megfelelő portfóliókhoz. Ráadásul a Render...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!