A „bitcoin társalapítója”, újra előkerült a Twitteren

-

Jölt Mot – miután eltűnt az internetről – visszatért a Twitteren. Ő volt az, aki kijelentette, hogy részt vett a Bitcoin létrehozásában. Most bosszút esküdött, és Twitter-háborúra hívta ki kritikusait.

Mi a helyzet Molttal?

Nemrég mi is beszámoltunk arról, hogy Satoshi Nakamoto kiléte ismét beszédtéma lett. Egy Las Vegas-i, blokklánccal kapcsolatos eseményen Ken Bosak kriptokommentátor megszólította Jörg Moltot, azt a vállalkozót, aki kijelentette, hogy 250 000 bitcoin birtokol, valamint, hogy részt vett a hálózat megalkotásában.

Miután elárulta magát, gyorsan visszahúzódott. Andreas Antonopoulos, a Bitcoin technológiájában jártas oktató például a Twitteren az alábbit írta:

„Azt hallottam másoktól, hogy a Bitcoin társalapítójának adja ki magát, valamint hogy több ezer BTC-t birtokol. EGY HAZUGSÁG.”

Antropoulos megjegyzése mindössze egyike azoknak a hozzászólásoknak, amelyekkel az ágazat szinte minden szegletéből elárasztották az „Bitcoin-feltalálót”.

A közösség igyekszik kitaszítani azt a szerencsétlent, akinek Twitter-leírásában olvasható, hogy „a Bitcoin társalapítója”.

A Bitcoin „társalapítója” ignorációt színlel, azt mondja, nem ő Satoshi

Molt tehát elhatározta, hogy eltűnik pár percre. Twitter-fiókját deaktiválta, és úgy tűnt, hogy teljesen el akarja felejteni az egészet.

Ahogy azonban korábban említettük, újra visszatért. A deaktiválás utáni első tweetjében ezt írta:

„Soha nem mondtam, hogy én lennék Satoshi Nakamoto, talán csak néhány ember túl vak – kérlek segítsetek!”

A válaszok nem voltak túl barátságosak, sokan kijelentették, hogy Moltnak bizonyítani kellene, hogy hozzá tud férni tárcájához. Akkor minden kétséget kizáróan ők is hinnének neki.

Molt azonban nem ragaszkodik kijelentéséhez, ahogy azt a november 5-én közzétett egyórás Youtube-videójában is taglalta. Ebben a „Wild West Crypto Show” keretén belül tisztázta az azzal kapcsolatos vádakat, hogy ő lenne a Bitcoin társalapítója.

Az interjú készítői elárulták, hogy ők látták Molt 250 000 bitcoinját, a videó pedig szintén megmutatta Molt Blockchain.com-os tárcáját, amelyen 3 064 650 240 dollárnyi BTC-egyenleg szerepelt.

Molt azonban hozzátette, miszerint nem számít, hogy valaki egyetlen BTC-t vagy 250 000-et birtokol, csak az elkötelezettség a lényeg – jelentsen ez bármit is.

Annak ellenére, hogy az interjúban kijelentette, miszerint kritikusai vakok, sokan továbbra is szkeptikusak Molttal kapcsolatban.

Antonopoulos most már duplán nem hisz abban, hogy a személy valóban a Bitcoin társalapítója lenne.

„Nem sokkal a lenti üzenet után @joerg_molt priváttá tette fiókját, hogy ne olvashassák és válaszolhassanak a tweetjére. Szerintem nem sokára újra nyilvánossá teszi, és folytatni fogja a hazudozást, ha a figyelem elterelődik róla. Tegyünk róla, hogy ez ne történhessen meg.”

Olvastad már?  A Calibra vezetője szerint a bitcoin csupán digitális arany

Forrás: cryptoslate.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A pénz útja a blokkláncon jobban nyomon követhető

Annak ellenére, hogy egyre elterjedtebb a digitális pénzügyi eszközök használata, a kriptopiac pedig egyre érettebb módon működik, még mindig tartja magát a vélekedés, hogy a...

Litecoin (LTC) árfolyam elemzése 05.06.

Prémium Litecoin (LTC) A Litecoin (LTC) árfolyamát a múlt hónapban a Litecoin medvei uralták, hiszen az érme piaci kapitalizációjának jelentős részét elvesztette. A zuhanás az LTC-t a...

A top 5 kihagyhatatlan kriptó minden portfólióhoz a híres kereskedő szerint

Vendégbejegyzés A kriptovaluták optimális keverékének feltárása egy befektetési portfólió számára létfontosságú, különösen akkor, amikor a bikafutás teljes lendületben van. A tapasztalt kereskedő megosztja meglátásait öt alapvető kriptovalutáról,...

Hogyan változtatja meg az új bikafutás a kriptovaluta piacot?

Vendégbejegyzés Megérkezett a pillanat - a Bitcoin felére csökkent, a bányászatért járó jutalom 6,25 BTC-ről 3,125 BTC-re csökkent blokkonként. A kriptoközösség már régóta várta ezt a pillanatot,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!