Miért számít még mindig nagyon jövedelmezőnek a bitcoin-bányászat?

-

A bitcoin ára rendkívül volatilis, ahogyan azt a hétvégén is láthattuk, mindkét irányban nagy kilengést produkált. Ez nem számít különösen kirívó esetnek, valószínűleg egészen addig ilyen lesz, míg ki nem bányásszák az összeset.
A bányászat maga viszont az elmúlt években sokkal egyenletesebb teljesítményt nyújtott.

A bányászok eddigi összbevétele 16 milliárd dollár

A 2017-es bullrun nagy változásokat hozott a kriptoipar számára. Előtte nagyon kevesen ismerték a bitcoint, és még kevesebben az altcoinokat.
Mindössze három hónap alatt azonban az összes nagyobb projekt árfolyama megtriplázódott, és a növekedés nem állt meg. Megszületett a „MoonLambó” jelenség, és sok ember nagyon sok pénzt csinált.
Aztán következett az elkerülhetetlen lejtmenet, az árak bukdácsolása, és a vonatkozó jogszabályok is megsokasodtak.
A bitcoin 84%-ot esett ’18 végéig, egészen 4000 dollár alá. Rengeteg bányász rákényszerült, hogy leállítsa a gépeit, ez pedig a hashpower és a nehézség csökkenéséhez vezetett.
Mindemellett összességében a bányászat jövedelmezősége tovább emelkedett, és az eddigi blokkjutalmak összege, az összes kibányászott bitcoin mintegy 16 milliárd dollárnyi értéket jelent.
Elias Simos iparági elemző végigtanulmányozta a dolgokat, és arra jutott, hogy 2017 végén következett be a fordulat:

„Egészen eddig, 2013-tól a bányászok 16 milliárd dollárnyi bevételhez jutottak. Az ATH előtti négy év alatt kevesebb, mint a felét keresték meg, mint amennyit az azóta eltelt majdnem két évben. A fordulópontnak pedig egyértelműen 2017 vége látszik.”


Az árak 2018-as folyamatos esése ellenére a bányászat jövedelmezősége továbbra is emelkedett. Eltekintve a kriptotél legmélyebb pontjától 2018 végén, a hashráta végig ugyanannyi volt.
Ez azt jelenti, hogy igazából elég kevés bányász állította le a gépeit, inkább kivárták, hogy a mélyponton túllépve a következő évben nyereségesen adhatnak el. Ez pedig így is történt. A kockázatvállalás kifizetődött, és a bitcoin jelenleg 190%-kal magasabb áron megy, mint a ’18-as mélyponton.

Bányászóriás a részvénykibocsátás útján

Egy aktuális fejlemény, hogy a bányászhardvereket gyártó Canaan cég tőzsdei részvénykibocsátási kérelmet nyújtott be az Egyesült Államokban.
A Bloomberg értesülései szerint a világ jelenleg második legnagyobb gyártója 400 millió dollár értékben szeretne nyilvánosan kereskedhető részvényeket kibocsátani.
A kínai Hangzhou tartományban üzemelő cég tavaly már Hong Kong tőzsdéin szeretett volna megjelenni, de az elhúzódó medvepiac miatt inkább visszavonta a beadványát.
A rivális Bitmain, az első számú hardvergyártó a bányászgépek piacán, nemrégiben indította be a legújabb, államokbeli létesítményét, és szintén kacérkodik a tőzsdei jegyzés gondolatával.

Olvastad már? 3 feltétel, 20 000 dollár – a BTC árfolyamának év végi kilátásai

Ezek azt sugallják, hogy a bányászat továbbra is kifizetődő üzlet lesz.
Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Ripple (XRP) technikai elemzés 05.07.

Prémium Ripple (XRP) A Ripple (XRP) az elmúlt héten némi emelkedést tapasztalt, de még nem tudott emelkedő tendenciát kialakítani. A kereskedési volumen május 6-án, hétfőn, a bírósági tárgyalás...

A Hongkongi Bitcoin ETF-ek az első kiáramlást tapasztalják az indulás óta

A kiáramlások kizárólag a ChinaAMC-ből érkeztek, amelyből hétfőn 75,36 BTC távozott a terméket illetően. A hongkongi Bitcoin ETF-ek az április 30-i indulásuk utáni első visszaesésüket tapasztalták,...

Az Ethereum-címek emelkednek, ami az ETH-t 3000 dolláros szinten tartja? – Mi lesz a következő lépés?

Az Ethereum (ETH) a közelmúltban pozitív árfolyammozgásokat élt meg, ami visszatolta az árfolyamát a 3000 dolláros határ fölé. Egyidejűleg a címek száma 2022 óta nem...

A legjobb altcoinokat megvenni & HOLD, a 100X nyereségért az altcoin szezonban

Vendégbejegyzés Az altcoinok megragadták a jelentős hozamokat kereső befektetők figyelmét. A 2024-es bikafutás mozgásban van, az exponenciális növekedés lehetősége forró téma. Ez a cikk útmutatót kínál a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!