A kriptopiacnak aligha van szüksége jelenleg egy bitcoin-ETF-re

Brian Kelly, a BKCM kriptobefektetési cég alapító-vezérigazgatója elmondta, hogy egy bitcoin tőzsdén kereskedett alapra (ETF) aligha van szükség az ökoszisztéma fejlődéséhez, mivel a kriptopénz jelenleg is elérhető olyan szabályozott platformokon, mint a Fidelity és a TD Ameritrade.
Kelly a CNBC-nek adott interjút október 11-én, melyben elmondta:

„Olyan cégek is elérhetők, mint a Fidelity és a TD Ameritrade, hogy belépj a szférába. Így egy brókercégen keresztül is vásárolhatsz bitcoint, vagy legalábbis úgy fog tűnni, mintha így tennél. Így nem aggódok amiatt, hogy jelenleg szükség lenne egy bitcoin-ETF-re.”

Azt is elmondta, hogy az Amerikai Határidős Árutőzsde Felügyelet (CFTC) döntése, hogy az ethert árucikként sorolták be, jelentős mértékben hatott az iparágra.

Hozzátette:

„Hatalmas dolog az iparág számára, hogy a CFTC árucikként sorolta be az ethert. Ez tisztázza a szabályozásokat, és lehetővé teszi az intézmények belépését. Mindenki azon aggódik, hogy mi lesz, ha betiltják? A CFTC kimondta, hogy ’amíg nem tiltjuk be, szabályozni fogjuk’ a befektetők pedig mondhatják, hogy ’tegyétek ezt is az árucikkeim közé’.”

Remény a piac számára

Májusban Kelly azt is elmondta, hogy az elkövetkezendő készletcsökkenés, a blokkjutalom feleződése miatt tovább növelheti a bitcon értékét az elkövetkezendő hónapok során.

Olvastad már? Már több mint 5000 francia dohányboltban árulnak bitcoint

Ahogy korábban megírtuk, október 11-én az SEC visszautasította a Bitwise Asset Management javaslatát egy bitcoin-ETF listázására.
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon.
Legyen szép napod! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Justin Sun Tron projektje tőzsdére megy az USA-ban

A Tron állítólag egy fordított felvásárlással készül tőzsdére lépni az SRM Entertainmenten keresztül. A Financial Times hétfői jelentése – bennfentes forrásokra hivatkozva – arról számolt be,...

Mennyi XRP-re van szükséged ma, ha 2030-ra szeretnél visszavonulni?

Ahogy a digitális eszközök egyre nagyobb figyelmet kapnak a mainstream befektetők körében, sokan keresik a lehetőséget, hogy kriptovalutákra alapozzák nyugdíjterveiket. Egyre többen gondolkodnak el ezen...

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.