Háttérbank lenne a Libra az amerikai FAC szerint

A Facebook Libra kriptoprojektje egy potenciális „árnyékbank-rendszert” hozhat létre, a Federal Advisory Council (FAC) szerint.

Az amerikai bankok nincsenek oda az ötletért

Miután az amerikai Federal Reserve az ország legnagyobb bankjait kérdezte a Libráról, azok negatív véleményüket fejezték ki a projekttel kapcsolatban, kiemelve annak lehetséges negatív hatásait betétiszámla-igénylésekre, valamint a banki fizetések volumenére – derült ki a Bloomberg szeptember 30-i jelentéséből.

A Libra és hasonló stabilkoinprojektek szintén felvetnek néhány lehetséges kihívást a bankok üzleti modelljére nézve, akik a jelentések szerint még szeptember elején jelentették ki mindezt az FAC-vel való negyedéves tárgyalások során.
Figyelembe véve, hogy az amerikai népesség 52 százaléka, vagyis nagyjából 170 millió ember volt a Facebook aktív felhasználója 2018-ban, a bankok szerint a közösségimédia-óriásnak megvan a lehetősége arra, hogy egy olyan digitális pénzügyi ökoszisztémát hozzon lére, amely kívül esik a korlátokkal behatárolt pénzügyi piacoktól, vagyis gyakorlatilag egyfajta „árnyékbank-rendszert” teremthetnek.
A bankok így érvelnek:

„Ahogy a fogyasztók adoptálják a Librát, egyre több betét érkezhet a platformra, amely csökkentené a likviditást, ez a tény pedig később a hitelezési és befektetési szolgáltatásokra is kiterjedne.”

A bankok továbbra is uralni szeretnék a helyi gazdaságokat

A bankok ezen felül figyelmeztettek, hogy a Facebook Librának komoly hatása lehet a nemzeti pénzügyi irányelvekre.
Felvetették annak a „lehetőségét, hogy mindez csökkentené az állam képességét a gazdaság megfigyelését, irányítását és befolyásolását illetően.”
Az FAC, amely az amerikai bankrendszer 12 képviselőjét tömöríti, a gazdasági és pénzügyi kérdéseket illetően már konzultált a Fed Boarddal is.

Olvastad már? Az amerikai képviselőház egyik tagja megemlítette a kriptodollár ötletét a Twitteren

A Bloomberg szeptember 26-án jelentette, hogy a Facebook októberben esedékes tervei közt szerepel Sheryl Sandberg, ügyvezető igazgató képviselőházba küldése, azon belül is a pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó bizottság elé, hogy beszéljen a Libráról, valamint ismertesse a 2020-as elindulással kapcsolatos terveket.
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Argentína letiltotta a Polymarketet – már 34 országban tiltják

Argentína országos szinten blokkolta a Polymarket elérését, miután a hatóságok szerint a platform megfelelő engedélyek nélkül működött. Egy Buenos Aires-i bíróság utasította az internetszolgáltatókat a hozzáférés...

A Citi csökkentette a Bitcoin célárát

Három hónappal ezelőtt a Citigroup még 143.000 dolláros Bitcoin-célárat adott meg, és azt jelezte a befektetőknek, hogy 2026 lehet az az év, amikor az amerikai...

Vietnam betilthatja a Binance-t és az OKX-et

Vietnam jelentős változtatásra készül a kriptoszabályozás területén. A világ egyik legaktívabb piacán, ahol az éves kereskedési volumen meghaladja a 200 milliárd dollárt, a hatóságok most...

Már 300 milliárd dollárnál a stablecoinok – új korszak jön?

A Bitcoin továbbra is meghatározó szereplő a kriptopiacon, de a háttérben egy másik trend csendben, mégis látványosan erősödik. A Stablecoin Utility Report 2026 by BVNK...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.