Peter Schiff: a bitcoin veszélybe került, 4000 alá is mehet az ár

A kriptopénz egyik legismertebb kritikusa szerint a bitcoin a váratlan esés miatt, a támasz megtörése után akár 4000 dollárig eshet.

Az aranyfanatikus lecsapott a zuhanó bitcoinra

Peter Schiff, talán a leghangosabb aranytámogató egy szeptember 24-i tweetben ekézte a BTC-t, miután egy óra alatt majdnem 2000 dollárt esett az árfolyama.

Az zuhanást követő korrekció, amely során 8500-ig visszaemelkedett az árfolyam, nem volt elég Schiffnek, aki szerint az 1800 dolláros csökkenés csak a kezdet volt:

„A bitcoin végre áttörte a támaszt, amelyen az eső háromszög hónapok óta alapult. Ez egy kifejezetten medvés technikai mutató, amely igazolja, hogy a lokális maximumon már túl van az árfolyam. Nagy esély van a 4000-ig zuhanásra, vagy akár még lejjebb!”

Schiff szerint a 4000 dolláros szint lesz a támasz

A bitcoin ellenzői elismerik Schiff kriticizmusát. Az elmúlt hónapokban több alkalommal is láthattuk, hogy a bitcoin hasznavehetetlenségét próbálják bizonyítani. Ilyenkor főleg az arannyal hasonlítják össze.
Így most páran értékelik is, hogy ironikusan pont Schiff az, aki támaszról beszél a BTC esetében, négyezernél.
Mások viszont megemlítik, az árfolyam még így is többszöröse a nemesfém árának.
Schiff legutóbbi előrejelzése szerint az arany mindenképpen el fogja érni az 5000 dollárt, a bitcoin viszont sosem lépi át az 50 ezer dolláros szintet.

Olvastad már? Mennyi bitcoinba kerülne, ha egyes országok leváltanák aranytartalékukat?

A legutóbbi, augusztusi 7%-os esésnél azonnal feltűntek olyan állítások, amelyek szerint a bitcoin elbukott a „biztos menedék” tesztjén.
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Justin Sun Tron projektje tőzsdére megy az USA-ban

A Tron állítólag egy fordított felvásárlással készül tőzsdére lépni az SRM Entertainmenten keresztül. A Financial Times hétfői jelentése – bennfentes forrásokra hivatkozva – arról számolt be,...

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

A Bitget csatlakozott az UNICEF Game Changers Koalícióhoz – 2025-ben 300.000 ember kap blokklánc-oktatást

A vezető kriptotőzsde, a Bitget, valamint az UNICEF Luxemburg partnerségre léptek, hogy digitális és technológiai készségeket nyújtsanak lányok számára. A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.