50 ezer dollár fölé kúszott a bitcoin

A hétvégén az USA és a távol-kelet nagyobb piacai zárva tartottak, így a tőzsdei kereskedők élvezhették a nemzeti ünnepeket.
Eközben viszont a BTC árfolyama benézett 50000 dollár fölé. Persze ez csak rövid látogatás volt, az árfolyam hamar visszakorrigált.

A kiugrás az ázsiai nappali órákban történt, a befektetők, spekulánsok vélhetően felkészültek a nagyobb elrugaszkodásra.
Ki-Young Ju, a CryptoQuant ügyvezetője jelezte Twitteren, hogy hirtelen megemelkedett a tőzsdék stablecoin-készlete, ez pedig sokszor vásárlási hullámot szokott eredményezni.


Ez a trend sokszor tetten érhető a kereskedők viselkedésében, mikor a jó vásárlási lehetőségeket keresik.
Mindenesetre így, hogy 50 ezer fölé nézett az árfolyam, a legfőbb kérdés még mindig ugyanaz, mint eddig. Meddig mehet még felfelé?
A bikás trend egyértelműen uralja a hangulatot, visszaesések tapasztalhatók, de a vásárlók hamar visszahúzzák az árat.
Az összesített piaci kapitalizáció ismét a másfél billió dolláros régióban van. Az érdekes része pedig az, hogy 1 billió dollárnyi ebből az elmúlt nyolc hét során érkezett az iparágba.
A főbb altok is jól teljesítenek, az Ethereum 1800 fölé ment ismét, a Polkadot 8%-ot erősödött, a Cardano 4,5-öt, és a Cosmos a tekintélyes 24,9%-os erősödésével ebből a mezőnyből is kiemelkedik.
Bár ezek kétségkívül jó hírek, nem szabad elfelejtenünk, hogy még mindig sok a bizonytalanság az iparágban, még mindig a technológia korai fázisában járunk. Két dolog jól rá is világít erre.
A Verge Token hálózatát a jelek szerint vagy 51%-os támadás érte, vagy az eddigi kriptotörténelem legnagyobb reorg-jának vagyunk a tanúi.
Ez akkor történik meg, mikor a blokklánc spontán kettéválik, mert két bányász is érvényes blokkot talál egyszerre.
A hálózat rövid időn belül ekkor az egyiket érvényteleníti, mint árva láncot, és a másik viszi tovább a tranzakciós történetet. A Verge esetében viszont most 200 napnyi, fél éves eltérést találtak.
A másik friss információ, hogy a Chainalysis Crypto Crime Report adatai alapján tavaly nagyjából 2 billió dollárnyi haszon keletkezett az illegális kriptós tevékenységekből.

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

- Advertisement -
A határidős piacokon visszahúzódást várnak

Hétfőn zárva tartottak az USA piacai, de a határidős kötések tovább növekedtek. A Dow Jones, az SP500, és a Nasdaq is mind emelkedést tapasztalt.
Kínában a holdújév miatt tartottak kereskedési szünetet. A többi ázsiai és európai piac viszont nyitva volt, és átvették az USA optimista hangulatát.
Az európai Stoxx 600 index 1,3%-ot nőtt, Anglia FTSE100 indexe 2,5%-ot, ráadásul az angol font szintén három éves csúcsra erősödött, köszönhetően a vírus miatti intézkedések hírének.
Sokan úgy vélik viszont, hogy a részvények elkezdenek túlárazottá válni, és így a növekedést tápláló jó hírek mellett erre is jobban érdemes odafigyelni.

Olvastad már? A tőzsdék a hongkongi kriptokereskedési tilalom veszélyeire figyelmeztetnek

Forrás: decrypt.co

Legfrissebb bejegyzéseink

Csapdát állítanának a támadóknak, így védenék a Bitcoint a kvantumszámítástól

A bitcoin jövőbeli kvantumlopása akár úgy is végződhetne, hogy a támadó elveszíti a saját érméit. Cory Fields, a Bitcoin Core fejlesztője egy olyan kísérleti rendszert...

Amerikai szankciók sújtanak nyolc kanadai pénzügyi céget

Az Egyesült Államok újabb csapást mért az Iránhoz köthető pénzügyi hálózatokra. Washington nyolc kanadai pénzforgalmi szolgáltatót tiltott ki az amerikai pénzügyi rendszerből, mert állítása szerint...

XRP és RLUSD: együtt építi stratégiáját a Ripple

Brad Garlinghouse szerint az XRP továbbra is a Ripple stratégiai középpontja, még akkor is, ha a vállalat az utóbbi időben látványosan bővítette stablecoin- és intézményi...

Fed kamatemelés jöhet az infláció miatt

Újabb kamatemelés felé tolódhat a Federal Reserve álláspontja, miközben az amerikai infláció továbbra sem a kívánt forgatókönyv szerint alakul. Mary Daly szerint a jegybanknak szigorítania...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.