40 millió dolláros részvénykibocsátást indítana a londoni „Bitcoin bank”

A brit Telegraph újság szerint egy londoni bitcointárcacég részvénykibocsátásba kezdene pár hónapon belül, tőzsdére menne egy bitcoinalkalmazás

Hetekkel azután, hogy Európában elfogadtak egy bitcoinalapú tőzsdén kereskedett alapot (ETF), egy újabb bitcoinközpontú cég vinné tőzsdére tevékenységét.

A londoni székhelyű Mode Banking arról tárgyal törvényhozókkal, hogy 40 millió fontnyi részvénykibocsátásba kezdjenek az Egyesült Királyság tőzsdepiacán.
Befektetőktől 7,5 millió fontnyi (9,87 millió dollárnyi) befektetésre számítanak a listázás előtt, emellett már összeszedtek 4 millió fontnyi (5,26 millió dollárnyi) tőkét egy zárt körű befektetési kör során.


A platform világszerte elérhető az Egyesült Államok kivételével. Kevesebb mint egy perc alatt lehet Mode fiókot nyitni, és az ügyfél-azonosítás is kevesebb mint két perc alatt elvégezhető egy mesterséges intelligencia által támogatott technológia segítségével.
Miután hitelesítettek egy felhasználót, az másodpercek alatt vásárolhat bitcoint banki utalásokon keresztül.
A Mode elmondta, miszerint hatalmas a kereslet a digitális valuták iránt, és kutatásaik alapján a legtöbb felhasználó „elégedetlen” az egyéb platformokkal és szolgáltatásaikkal.
A cikk egy független felmérést idézett, amelyben a bitcointulajdonosok 42%-a, azt mondta, hogy még többet szeretne venni, és a megkérdezettek 51%-a mondta, hogy hamarosan ismét bitcoint fog vásárolnak. Csupán az emberek 7%-a felelte azt, hogy nem fognak bitcoint vásárolni.

A BitGo lehet a vagyonkezelő

A Mode-nál tárolt pénzekről a BitGo letétkezelő gondoskodik, amely azzal büszkélkedhet, hogy akár 100 millió dollárig is biztosítják a befektetők pénzét a Lloyds of London biztosítón keresztül.
A BitGo biztonságot, letétkezelést és likviditási megoldásokat kínál intézményi ügyfelek számára. A BitGo teszi ki a világ bitcointranzakcióinak 20%-át, és a cég ügyfelei több mint 50 országban találhatók meg, köztük szerepelnek a világ legnagyobb kriptotőzsdéi is.
A BitGón keresztül a Mode-felhasználók biztonságos, egyedi bitcoinszámlákat kapnak, teljes hozzáféréssel. A pénzeket hideg, meleg és forró tárcákban tárolhatják.

A Mode Banking mögött Jonathan Rowland áll, aki 2000-ben indította el a Jellyworks online befektetési céget a híres internetbumm során.
A Jerryworks a londoni tőzsdén is listázásra került, és az első nap során több mint 300 millió dollárra növekedett összértéke, de ez idővel 67 millió dollárra csökkent.
A céget később a Shore Capital befektetési bank vásárolta fel 60 millió dollárért.

Olvastad már? Hirtelen 15.000 francia étteremben fizethetünk bitcoin segítségével

Forrás: cryptoslate.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Nem, az XRP technológiája nem a Bitcoin előtt jött létre

Minden nagy kriptós projektnek megvannak a maga alapítási mítoszai. A Bitcoinnál ott van az arctalan Satoshi Nakamoto, az Ethereumnál a fiatal Vitalik Buterin. Az XRP...

A tokenizált részvények napi rekordot döntöttek

Pár éve valaki összerakott egy tokenizált Tesla részvényt, az egésznek nulla forgalma volt, és leginkább csak konferenciákon mutogatták a prezentációkon. Így kezdődött a tokenizáció intézményes...

Ausztrália még három hónapot adott a kriptós cégeknek, hogy megszerezzék az engedélyeket

Ausztrália az elmúlt években a kriptós szabályozás egyik legfontosabb tesztpályájává vált. A helyi hatóságok híresek arról, hogy nem szeretik a kiskapukat, és ha valami úgy...

A Hyperliquid megkapta a szingapúri sárga lapot, és ettől újra fellángolt a decentralizációs vita

Azt mondják, hogy addig vagy igazán decentralizált, amíg egy állami hatóság nem próbál meg megfogni. A decentralizált tőzsdék, a DEX-ek évek óta azzal hirdetik magukat,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.