A Glassnode jelentése szerint a SUSHI valós értéke mindösszessen 31 cent

A Glassnode láncelemző szolgáltató mélyen elmerült a SUSHI token gazdaságában és értékében.
Mint mondják, akár jóval kevesebbet is érhet jelenlegi piaci áránál. Történt mindez azután, hogy a token egy masszív 70%-os csökkenést könyvelhetett el a múlt héten, majd 2,36 dollárnál érte el az árfolyampadlót.

Liesl Eichholz, a Glassnode elemzője feltárta a SushiSwap natív tokenjének, a SUSHI-nak a gazdaságát.
A kutató kijelentése szerint a protokoll governancetokenjének értékét bár meg kellene érteni, mégis nehéz azt számszerűsíteni. Mint mondja, a yield farmingos kezdeményezések legerősebb hajtóereje a hájp.
Eichholz szerint az elsődleges tényező, amit a SUSHI értékelésénél figyelembe kell vennünk, az az inflációs ráta. Hozzátette, hogy az újonnan létrehozott tokenek jutalomként való szétosztása felhígítja majd a már meglévő befektetők megtakarításait.
Az infláció a rendszer felépítésének a része, hiszen ezzel szeretnék arra ösztönözni az embereket, hogy folyamatosan likviditást szolgáltassanak.

A befektetőknek tisztában kell lenniük ezzel: minden olyan SUSHI-birtokló megtakarítása, aki nem nyújt likviditást, felhígul.

A 0,05%-os, kereskedési volumenből származó vásárlási visszatérítés arra szolgál, hogy az újonnan létrehozott tokeneket elosszák a meglévő birtokosok között.

Ebből következik, hogy az árfolyam fenntartása érdekében egy bizonyos kereskedési volument folyamatosan biztosítani kell.

Az fenti grafikon felhasználásával a jelentés szerint belátható, hogy elképesztően magas volumen nélkül a SUSHI 10 dollár fölötti ára egyszerűen abszurd és fenntarthatatlan.

„Valójában figyelembe véve, hogy a SushiSwap egy valósághűbb, 400 millió dolláros napi kereskedési volument generál, a SUSHI fenntartható ára 0,31 dollár lenne – ez 97%-kal alacsonyabb, mint a 11,93 dolláros csúcs.”

Az elemző azt állította, hogy a token ára valószínűleg tovább értéktelenedik rövid távon, hiszen a fundamentumok megértése továbbra is hiányos, valamint a hájp is jócskán közrejátszik.
A SUSHI ára masszív csökkenésen ment át a hétvége során, amikor kiderült, hogy az alapító eladta 2,5 millió dolláros megtakarítását, amit a fejlesztőknek járó 10%-os osztalék során gyűjtött össze.

A protokoll feletti irányítást ezután az FTX kriptoderivátum-tőzsde vezérigazgatója, Sam Bankman-Fried vette át.
Bankman-Fried, aki az FTX mellett az Alameda Resarchnek is vezérigazgatója, azt mondta, a SushiSwap jelenleg egyfajta költöztetésen megy keresztül, hozzáadva, hogy „mindezek után a közösség irányít majd nem pedig én”.

Olvastad már? A dél-koreai rendőrség másodszor is razziázott a Bithumbon

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Elképesztő: 500 millió dollárt gyűjtött egy mémcoin projekt 12 perc alatt – jön a következő ICO-hullám?

A Solana közösség és a kockázati tőkések szerint a projekt új korszakot nyithat az internetes tőkebevonás világában. A mémcoin-launch platform, a Pump.fun 500 millió dollárt gyűjtött össze...

Visszatérhet a Bitcoin-maci? Xapo Bank-vezér szerint a ciklus még él

A négyéves Bitcoin-piaci ciklus — amely új történelmi csúcsokat követően mély korrekciókkal jár — a közhiedelemmel ellentétben még nem halt ki, állítja Seamus Rocca, a...

Túléli a BTC-tartalékot felhalmozó cégek többsége az adósságcsapdát?

Ma ott tart a Bitcoin piac, hogy olyan nagy nevek, mint a Marathon Digital vagy a Nakamoto, több, mint 725.000 darab bitcoint tartanak a saját...

A piaccal együtt a SOL is pörög, egyre többen csatlakoznak a Snorter ICO-hoz is

Vendégbejegyzés A Solana egy nap alatt csaknem 5%-ot emelkedett a Bitcoin újabb ralijának hatására. Bár a Bitcoin új csúcsa az egész piacra pozitív hatással volt, a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.