Trumpnak, amíg e céget vezetem én, nem lesz Facebbokja e féltekén

A Capitoliumnál kialakult káoszt követően a Facebook letiltotta Donald Trump oldalát, amiért az szerintük erőszakot próbált szítani bejegyzéseivel.
Csütörtökön Mark Zuckerberg a Facebookon vetett véget Trump elnökségének.
Szerdán csőcselék ostromolta meg a Washington D.C.-ben található Capitoliumot, miután Trump azt mondta egy beszédében, hogy „soha nem fogjuk feladni a hatalmat.”

Zuckerberg egy reggeli bejegyzésben azt írta, hogy Trump erőszakkeltésre használta Facebook platformját, emellett kampánycélokat is kiszolgált, és összeesküvés elméleteket osztott meg rajta, különösen a novemberi választások óta.
Zuckerberg szerint „a helyzet teljesen megváltozott és most arra akarják használni a platformunkat, hogy egy törvényesen megválasztott kormány ellen hergeljenek.”
A rohamot megelőző beszédében Trump a nagy techcégeket vádolta a „választás elcsalásával.” Trump emellett azt mondta, hogy „szerinte jelenleg a média a legnagyobb probléma.”
Ironikus, hogy Trump gyakran az olyan közösségi oldalakkal kerülte meg a médiát, mint a Facebook és a Twitter, melyeket gyakran cenzúrával vádolt, pedig csak ellenőrizték állításait.
Tegnap a Twitter Trump több bejegyzését is törölte, ahogy fokozódott a washingtoni helyzet, és végül 12 órára zárolták felhasználó fiókját. Annak ellenére, hogy a zárolás már lejárt, azóta nem született új bejegyzés.
A kongresszus arra kérte a Facebook és a Twitter vezérigazgatóját, hogy gyakrabban jelenjenek meg meghallgatásokon, mivel ezek a platformok kiemelt szerepet játszanak a nemzet vitáiban. A demokraták hamis információk keringetésével, míg a republikánusok cenzúrával vádolják az oldalt.
A választás előtti meghallgatásokon a republikánusok azt kérték Jack Dorseytól és Mark Zuckerbergtől, hogy ne cenzúrázzák Trump bejegyzéseit.
A republikánusok a gyakran félreértelmezett 230-as cikkelyt emlegették, amely jogi mentességet ad az olyan oldalak számára, melyeknek felhasználók adják a tartalmát.

Trump két héttel korábban a 230-as cikkelyt próbálta visszavonni, amikor megvétózta a National Defense Authorization törvényjavaslatot. Azonban a kongresszus felülírta a vétót, amely korábban még egyszer sem fordult elő Trump elnöksége alatt.
A kongresszus visszatérését követően Trump támogatói visszavonultak. Még Kelly Loeffler – aki éppen elvesztette a Georgiában megrendezett választást, és nagy Trump-rajongó volt – is visszavonta a választás eredményeinek megkérdőjelezését.
A Facebook hirtelen fordulata azonban lehet, hogy végül ártani fog neki. A Georgia államban megrendezett újraválasztás után a demokraták vették át a többséget az alsóházban, felsőházban és az elnökségben is, és a párt valószínűleg továbbra is kérdőre fogja vonni a Facebookot.
A Facebook részvények árfolyama 268,76 dolláron áll jelenleg, szinte meg sem mozdult Zuckerberg bejelentése óta.

Olvastad már? A bitcoint is magával vitte a Capitoliumra felmászó és betörő csőcselék

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Három engedélyezett eszközzel indul az orosz kriptokereskedés

Oroszország szabályozott keretek közé tereli a lakossági kriptokereskedést. A Bank of Russia november 6-án három eszközt jelölt ki a nem minősített befektetők számára. Bitcoin, ethereum és...

A Strive bitcoin-tartaléka új csúcsra emelkedett

A Strive októberben minden korábbinál agresszívebben növelte bitcoin-tartalékát. A vállalat 43.124 bitcoinra emelte állományát, és ezzel már a nyilvánosan jegyzett vállalati trezorok élmezőnyét ostromolja. A társaság...

Szigorodhat a stablecoinok felügyelete Nigériában

Nigéria új szintre emeli a kriptoszektor felügyeletét. A központi bank szigorú tőkekövetelményeket, tartalékszabályokat és engedélyezési rendszert vezetett be a stablecoinok, a kriptós fizetési szolgáltatások és...

A WLFI-visszavásárlás új keresletet teremthet

A World Liberty Financial újra saját tokenje, a WLFI felé terelné a keresletet. A Trump családhoz kötődő projekt a USD1 stablecoin tartalékain keletkező bevételeket is...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.