A bitcoint is magával vitte a Capitoliumra felmászó és betörő csőcselék

Különös nap volt a tegnapi, a bitcoinnak mégis sikerült rekordokat dönteni. Szerdán Georgia állam is kékre változott, vagyis a Szenátusban létrejött a demokrata többség, Joe Biden nagy örömére.

Néhány órával később, miközben a törvényhozó testület a választási eredmények ratifikálására készült a fővárosban, a mérges csőcselék a folyamat leállítását eszközölte ki.

Miközben ezek történtek, a bitcoin is gyors lendületet kapott. A szerdai hírek, amelyek magyar idő szerint este 8 órára szétterjedtek a világhálón, kezdetben ugyan negatívan érintették a bitcoin árfolyamát, később azonban jelentős növekedésnek lehettünk tanúi, egészen 37.500 dollárig.
Az ethereum árfolyama hasonlóan éles növekedést mutatott ez idő alatt, a teljes kriptopiac kapitalizációja pedig történelme során először érte el az egybillió dollárt.
Véletlen lenne mindez? Nem egészen. Az, hogy mi történik épp az Egyesült Államok politikájában, közvetlen hatással van a kriptopénzek árfolyamára.
Az amerikai piaci mozgások egyre inkább a bitcoinével korrelálnak. Ennek pedig az az oka, hogy az intézményi és kockázatitőke-befektetők folyamatosan mélyednek el a kriptopiacban, és mostanra már két helyszínen játszanak: egyrészt az amerikai gazdaságban, másrészt pedig a bitcoin gazdaságában.
Ennek eredményeként a bitcoint egyre többen kezelik úgy, mintha bármilyen más, hagyományos eszközzel kereskednének.

Biden jó a bitcoinnak

Miközben a szalagcímekben a káosz és erőszak jelenetei domináltak, a piac egy egészen más lépést tett.
Az amerikai kereskedők, főleg azok, akik sikeresen meglovagolták a Facebook, Apple, Amazon, Netflix és Google techrészvények mostani felrobbanását, abban reménykedtek, hogy a georgia-i republikánusok meg fogják tartani szenátusi székeiket.
Az elgondolás a piaci megfigyelők szerint az, hogy a Dow-ban található, régi gazdasági részvények egy nagyobb gazdasági stimulusból húzhatnak majd hasznot – amelynek Biden is szószólója.
Ezenfelül a techrészvényeket magasabb adókkal sújthatják, a Big Technek pedig fel kell készülnie a szigorúbb antitröszt-eljárásokra is – amelynek Biden szintén a szószólója.
Ezek a techrészvények viszonylag sokat estek a tegnapi nap során: az Apple 3%-ot, a Facebbok 2%-ot, az Amazon pedig 2,5%-ot zuhant.
A Dow és az S&P 500 részvényindexek azonban – amelyek nem mondhatók túl techcentrikusnak – jól reagáltak azokra a hírekre, hogy a demokraták kisebb többségbe kerültek a Szenátusban és a Képviselőházban egyaránt.
A Dow konkrétan rekordárfolyamon zárt tegnap, az S&P 500 pedig 0,6%-ot növekedett.
A legtöbben most azt feltételezik, hogy az egységes demokrata kormány támogatni fogja a további stimulusokat, valamint hogy megnövelik a infrastrukturális kiadásokat is.
Ahogy az a múlt éven is történt, amikor a kormány az amerikai gazdaság támogatása érdekében lépett egyet: a részvények vad növekedésbe kezdtek – akárcsak a bitcoin.

„Amerikai közgazdászaink azt jelezték, hogy egy demokrata Szenátus valószínűleg egy újabb nagy fiskális stimuluscsomagot [fog osztogatni], amelybe az új adminisztráció olyan prioritásai is tartoznak majd, mint az infrastruktúra” mondták a Deutsche Bank elemzői szerdán.

A stimulus további hatása lehet még az amerikai gazdaságra az amerikai dollár további elértéktelenedése. Ahogy az amerikai kormány pénzt pumpál a gazdaságba, a zöldhasúak vásárlóértéke ezzel arányosan csökken.
2020 márciusa óta már 10%-ot veszített egy sor valutával szemben, amely lehetőséget biztosít a kereskedők számára, hogy megshortolhassák a dollárt, tovább növelve ezt a nyomást.
A Bank of America alapkezelői kérdőíve alapján a „Mit gondol, melyek a leginkább népszerű kereskedések” kérdésre 217 alapkezelő a bitcoint tette a harmadik helyre, a techek longolása és az amerikai dollár shortolása mögé.

Összefoglalva tehát, a legtöbben arra számítanak, hogy az amerikai dollár csökkenni fog, a bitcoin pedig növekedni. A tegnapi események pedig csak tovább erősítették ezeket az elképzeléseket.
Joe Biden jó a bitcoinnak, mert Joe Biden jó az amerikai gazdaságnak – legalábbis a stimulus szemszögéből.
Miközben a Washington DC-ből érkező nyugtalanító képsorok rendezetlen képet festettek Amerikáról tegnap, a piacok mégis úgy értelmezték mindezt, hogy fényes napok várnak ránk.

Olvastad már? Túlfűtött emelkedés? 3 aggasztó jel mutatkozott meg a bitcoin számára

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.



Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Ripple megelőzte az Ubert és a Xiaomit – Az XRP új történelmi csúcson

A kriptopénzpiac növekedése egyre nyilvánvalóbb, különösen az elmúlt évben, és július csak még tovább erősítette ezt a narratívát. A három legnagyobb piaci kapitalizációjú kriptovaluta mind bekerült...

A BlackRock stakinget vinne az Ethereum ETF-be – Elindult az intézményi áttörés?

A 2025. július 17-én az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletéhez (SEC) benyújtott dokumentum szerint a BlackRock arra készül, hogy frissítse iShares Ethereum Trust (ETHA) alapját,...

A SUI áttöri a 4 dollárt: DeFi-bővülés és NEAR-integráció hajtja az emelkedést

A szélesebb kriptopiacon belül a SUI árfolyama figyelemre méltó erőt mutatott júliusban, olyan vezető altcoinok mellett, mint az XRP, az ADA vagy a HYPE. Az elmúlt...

A Dogecoin áttörte a háromszöget – Közel lehet az 1 dolláros rali?

Izgalmas fejlemények a Dogecoin háza táján. Egy hosszú távú mintából való határozott kitöréssel és egy 500 millió dolláros intézményi támogatással a Dogecoin újra a reflektorfénybe...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.