Visszatérne a japán piacra a Binance

A kriptotőzsde évekkel ezelőtt vonult ki Japánból, miután a hatóságok szerint illegálisan, engedélyek nélkül működött náluk.

Most viszont úgy néz ki, szívesen visszatérnének a szigetországba, és keresik a módját, hogy hogyan tudnák a működéshez szükséges engedélyeket megszerezni.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A lépés fő oka, hogy a japán kormányzat az utóbbi időben enyhített a kriptóhoz való hozzáállásán, megengedőbb szabályzást léptetett életbe, ennek hatására pedig növekedésnek indult a felhasználók száma.

Az ilyen növekedés pedig már a Binance érdeklődését is felkeltette, derül ki a Bloomberg hét eleji cikkéből.

A publikációban egyelőre semmiféle hivatalos bejelentésről sem esik szó, az újságírók szerint viszont az információ olyanoktól származik, kik érintettek az ügyben.

A Binance szóvivője nem kommentálta ezt a konkrét kérdést, nyilatkozott viszont a szabályozási hozzáállásról, általánosságban.

„Nem lenne kívánatos, hogy az aktív szabályozói tárgyalásokról adjunk ki információt. Ennek ellenére elmondhatjuk, hogy a Binance mindig is elkötelezte magát a szabályoknak való megfelelés mellett. Ezért követjük a törvényeket is, és alávetjük magunkat a szabályozásnak, hiszen a célunk a fogyasztóink védelme, és az innovációk bátorítása, hogy az iparág fejődhessen.”

A Binance 2018-ban vonult ki Japánból. Akkor az ország illetékes hatósága, a Financial Services Agency (FSA) hivatalosan is figyelmeztette a tőzsdét, hogy engedélyek nélkül, illegálisan működik a területükön.

Tavaly júniusban ismét figyelmeztetést adtak a tőzsdének, mivel a hatóság szerint továbbra is kiszolgálják a japán felhasználókat, anélkül, hogy regisztráltatnák a vállalatot a japán felügyelő szerveknél.

A Binance az utóbbi évek során több hasonló figyelmeztetésben is részesült, a világ számos hatósága részéről. Nem meglepő tehát, hogy a tőzsde a jogszabályi megfelelést az egyik legfontosabb prioritásává tette.

Arról is megosztották a terveiket, hogy kriptotőzsdeként a jövőben szabályozott pénzügyi intézménnyé kívánnak alakulni.

Ennek jegyében a közelmúltban nemzetközi szakértőkből álló csapatot állítottak fel, akik a jogi, kormányzati, pénzügyi, gazdasági, és vállalati szabályozások területén rendelkeznek tapasztalatokkal, és ennek köszönhetően el tudják navigálni a tőzsdét, hogy a lehető legnagyobb mértékben ki tudja terjeszteni a legális működési területét.

Olvastad már? Az amerikai dollárindex ellentétes mozgása a Bitcoinnal

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Ethereum árfolyama drámai fordulóponton

Az Ethereum (ETH) ismét a kriptopiac középpontjába került, ahogy az árfolyam a 4200 dolláros szint körül mozog. A veterán kereskedő, Matthew Dixon több lehetséges forgatókönyvet...

Az új elnökkel új hozzáállás is tapasztalható az SEC-nél a kriptovalutákkal kapcsolatban

Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) elnöke, Paul Atkins szerint csak kevés kriptovaluta számít értékpapírnak. Ez része annak, hogy az ügynökség újragondolja, mit tekint értékpapírnak...

Az Ethereum bikák visszatértek: újabb növekedés jöhet a piacon

Az Ethereum az elmúlt héten többször is erősödött. Az árfolyam közel került a 4891 dolláros csúcshoz. Az emelkedő lendület azonban nem tudott kitartani. Az eszköz tovább...

A kriptopiac 107 milliárdot veszített – szeptemberben jöhet az altcoin szezon?

A kriptopiac 107 milliárd dollárral zsugorodott, miközben a Bitcoin 113.461 dollárra esett vissza, és most a 112.526 dolláros kulcstámasz felé tart. A hirtelen eladási hullámot...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.