Vészesen közeledik a Dogeverse ICO zárórája

Napjaink egyik leggyorsabban növekvő kriptó ICO-ja, a Dogeverse már bőven 13 millió dollár felett szárnyal, és ezt főként egyedi, többláncos megközelítésének köszönheti. 

Izgalmas napokat élünk hát, hiszen ez a végső esélyed arra, hogy bizalmat szavazz a DOGEVERSE natív érmének a tőzsdei indulása előtt.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Ráadásul, ha lehet hinni a szóbeszédnek, potenciálisan akár 10-szeresére is duzzadhat a befektetésed.

A Dogeverse-ről (DOGEVERSE) bátran kijelenthető, hogy 2024 egyik legjobb mém érméje.

A Dogeverse ICO-ja már 13 millió dollárt hozott a konyhára, és hamarosan zár

A Dogeverse szerencsénkre még folytatja az előértékesítését, így van némi időnk csatlakozni hozzá. Aki így tesz, az első sorból nézheti a projekt fejlődését, majd azt, hogy megjelenik hat különböző láncon. 

Persze nagyon ne legyünk ráérősek, hiszen az ICO már az utolsó szakaszánál menetel, tehát most van az utolsó lehetőség a hivatalos tőzsdei jegyzés előtti vásárlásra.

A token ára 0,00031 dollárra rúg, és az alábbi eszközökkel vehető meg: bankkártya, ETH, USDT, BNB, MATIC, AVAX, BASE vagy SOL.

A projekt dicsekedhet egy lekötési mechanizmussal is, és a felhasználók jelenleg 76%-os APY-nak örvendhetnek.

Mivel már több mint 20,9 milliárd DOGEVERSE érmét stakeltek, világos, mint a nap, hogy a közösség szereti és támogatja a tokent. Figyelem, a passzív jutalmak csak abban az esetben szerezhetők meg, ha ETH-val vásárolsz, és utána lekötöd az érméid. 

A Dogeverse hard cap-je 17 millió dollár, tehát vészesen közeledik az ICO zárórája. A csapat célja a CoinGecko és a CoinMarketCap listázás, illetve a projekt ütemtervében szerepelnek a DEX és CEX listázási tervek is.

A befektetők kimondottan izgatottak, és várják a Dogeverse megjelenését. Ha érdekel az érmébe való befektetés, olvasd el a DOGEVERSE tokenek vásárlásáról szóló útmutatónkat.

A szakértők kiállnak a multi-chain Dogeverse mellett, és hírt adnak nagy potenciáljáról

A kutyás Dogeverse eredeti lánca az Ethereum, de összesen hat különböző láncon elérhető, és ezzel a kripto iparág első multichain mém érméje.

Más többláncú kriptókhoz képest a Dogeverse nem egyik láncról a másikra terjeszkedik, ellenkezőleg, egyidejűleg működik az Ethereum-on, a Solana-an, a BNB Chain-en, az Avalanche-on, a Polygon-on és a Base-n.

Ez a hozzáállás különleges rugalmasságot ad a Dogeverse felhasználóinak, akik egyedi igényeik (költség, sebesség) alapján dönthetnek az egyes láncok között.

Az is plusz pont, hogy az említett hat lánc a kriptoipar legnagyobb és legaktívabb láncai közé sorolhatók, és olyan jól csengő szektoraik vannak, mint a DeFi, a GameFi és a mém érmék.

Ráaádsul a Dogeverse érme az összes DEX tőzsdéjükön elérhetővé válik, és így szuper könnyű a tokenek megvásárlása. 

Korábban ez a szintű elérhetőség csak a legmagasabb besorolású stabilcoinok esetében volt lehetséges, mint amilyen az USDC.

Most ez egy decentralizált mém érmével is megvalósul, ami kiemeli a Dogeverse potenciális hasznosságát.

A több mint 706 ezer feliratkozóval rendelkező 99Bitcoins kripto szakértője úgy véli, hogy a Dogeverse képes lehet lemásolni egyéb mém érmék, például a BONK sikerét. 

Jacob Bury is népszerűsíti az érmét, és a magasba emeli a multi-chain mém token szükségességét és potenciálját.

Következtetés

A Dogeverse esélyt ad a befektetőknek arra, hogy csatlakozzanak egy izgalmas projekthez.

Menő technológiája, könnyű hozzáférése és fényes jövőképe miatt mindenképp érdemes megfontolni a projekthez való csatlakozást. 

Ezek is érdekelhetnek:

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


A Kriptoworld.hu nem támogatja és nem vállal felelősséget az ezen az oldalon található tartalom, pontosság, minőség, termékek vagy egyéb anyagok tekintetében. Az olvasóinknak javasolt saját kutatást végezniük, mielőtt bármely említett céggel kapcsolatba lépnének. Felhívjuk figyelmed, hogy a bemutatott információk nem tekinthetők jogi, adózási, befektetési, pénzügyi vagy egyéb tanácsadásnak, és nem értelmezhetők annak. Az ezen az oldalon található semmilyen tartalom nem minősül a Kriptoworld.hu vagy harmadik fél szolgáltató általi felhívásnak, ajánlásnak, jóváhagyásnak vagy ajánlatnak kriptoeszközök vagy más pénzügyi eszközök vásárlására vagy eladására. A kriptoeszközök magas kockázatú befektetések. Mérlegeld, hogy megérti-e a pénzedet kockáztatni. Az itt szereplő tartalmat semmiképpen sem szabad befektetési tanácsadásként kezelni. A Kriptoworld.hu nem tehető felelőssé közvetlenül vagy közvetetten az ezen az oldalon bemutatott tartalom, termékek vagy szolgáltatások használatából vagy azokkal kapcsolatos megbízhatóságból eredő károkért vagy veszteségekért. A témában javasoljuk saját cikkünket, ami ide kattintva érhető el.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az okos pénz nem egyenlő a tévedhetetlen pénzzel, a nagyok is csúnyán tudnak bukni

Létezik a pénzpiacokon, és különösen a kriptóban egy nagyon káros mítosz. Ez a "smart money", azaz az okos pénz mítosza. Arra épül a legenda, hogy...

A Kraken dubaji engedélye újabb lépés a közel-keleti terjeszkedésben

A Kraken kriptotőzsde közelebb került az Egyesült Arab Emírségekben való induláshoz. Üzemeltetője, a Payward, előzetes engedélyt kapott Dubaj Virtuális Eszközök Szabályozó Hatóságától (VARA) – közölte...

A Hyperliquid ETF-ek erős rajtja hajthatja a HYPE token lendületét

Két nemrég indult amerikai tőzsdén kereskedett alap is kötődik a Hyperliquid HYPE tokenjéhez. Erős kezdést mutatnak, miközben a kereskedési aktivitás a piaci debütálásuk óta folyamatosan...

Az előrejelzési piacok miatt perli a CFTC Minnesotát

Az Egyesült Államok Határidős Árutőzsdei Kereskedési Bizottsága (CFTC) lépéseket tett egy minnesotai állami törvény megakadályozására. A jogszabály betiltaná az előrejelzési piacokat, vagyis azokat a platformokat,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.