Újabb kriptós csalásra derült fény Kanadában

Egy magát „kriptokirálynak” nevezett befektetőtől 140 ügyfele követeli vissza a pénzét, összesen 35 millió dollárt.
A helyi sajtó keddi jelentése szerint a hitelezők keményen dolgoznak azon, hogy kiderítsék, hová került az összes pénz, amit állítólag a kanadai Aiden Pleterskinek adtak, hogy kriptó- és devizabefektetéseket eszközöljön a nevükben.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A csődbiztos jelentéséből, a hitelezői gyűlések jegyzőkönyveiből, a bírósági beadványokból kiderül, hogy Pleterski 11 járművet birtokolt, további négy luxusautót lízingelt, rendszeresen repült magánrepülővel, és egy tóparti villában élt, amelynek havi bérleti díja 45 000 dollár volt.
Eddig nagyjából 2 millió dollár értékű vagyontárgyat foglaltak le, köztük két McLarent, két BMW-t és egy Lamborghinit.
Norman Groot, az Investigation Counsel PC – egy csalás utáni behajtással foglalkozó ügyvédi iroda – alapítója azt állította, hogy az ilyen életmód még mindig nem magyarázza a hiányzó pénzmennyiséget.
A Pleterski ellen indított kezdeti per eredményeként befagyasztották a vagyonát és a bankszámláit, de ezt mostanra már felváltotta a csődeljárás.
Ebben a szakaszban ez az egyetlen helyreállítási eljárás a befektetők számára, mivel a csődeljárás elsőbbséget élvez a polgári jogi követelésekkel szemben.
Groot szerint a befektetők számára az egyetlen más út az Ontario Securities Commissionnál és a rendőrségnél történő bejelentés lenne.
Groot szerint a befektetők számára a túlzottan magas hozamokra utaló figyelmeztető jelek mindenki számára láthatóak voltak.

„Ezek az eljárások hosszadalmasak. Minél több idő telik el, annál kisebb a valószínűsége, hogy új bizonyítékot találnak és annál kisebb a valószínűsége, hogy pénzt is visszaszerezzék. Öt százalékos heti kamat nem érhető el a nyílt piacon. Egy 23 éves kölyök nem valószínű, hogy a következő Bill Gates lesz.”

Diane Moore hitelező 60 000 dollárt fektetett be, és azt mondta, hogy a befektetési szerződése oroszlánrészt adott neki a 70-30 arányú felosztásban az esetleges tőkenyereségből, amely kéthetente 10-20 százalékot célzott meg.
Pleterski ügyvédje, Micheal Simaan vitatta a vádakat, és azt mondta, hogy ügyfele teljes mértékben együttműködött a csődeljárásban.
Simaan szerint ügyfele tizenévesen kezdett kriptóba fektetni. Sikere a bikapiacok idején másokat is arra ösztönzött, hogy szabadon ajánljanak készpénzt befektetésekre a meggazdagodás reményében.

„Megdöbbentő módon úgy tűnik, senki sem foglalkozott azzal, hogy mi történik, ha a kriptopénzek piaca zuhanórepülésbe kezd, vagy, hogy Aiden, mint nagyon fiatal férfi, alkalmas-e az ilyen típusú befektetések kezelésére.”

Pleterski azt állította, hogy befektetési cége bajba került egy sor margin callnak és rossz üzletnek köszönhetően, amelyet valószínűleg a piaci összeomlás és a folyamatos kriptotél súlyosbított.
Azt mondta, hogy a befektetők által 2021 végén és 2022 elején befizetett összes pénz eltűnt.
A vagyonkezelő megjegyezte, hogy még mindig szükségük van az ügyletek alátámasztó bizonyítékaira az áldozatoktól, miután igazolásokat kértek a tranzakciókról, valamint bankszámlakivonatokat.

- Advertisement -

Olvastad már? Ethereum árfolyam-előrejelzés 2030–2050-re: megfelelő nyugdíjbefektetés?

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Legfrissebb bejegyzéseink

Célzott vizsgálatokat indít a FATF a kriptós pénzmosás ellen

A Pénzügyi Akciócsoport (FATF) célzott felülvizsgálatot indít azokban az országokban, ahol jelentős kriptoeszköz-szolgáltatói piac működik. A szervezet 2027 júniusában közli az első eredményeket, majd októberben...

Több mint félmilliárd dollár áramlott ki a bitcoin-ETF-ekből októberben

A kriptopiac október utolsó napjaiban élesen kockázatkerülővé vált. Az amerikai spot bitcoin-ETF-ek hónap végi kiáramlása és a Binance történelmi biztonsági incidense egyszerre gyengítette a befektetői...

106 millió dolláros kriptolopás gyanúja merült fel

Több mint 106 millió dollárnyi kriptovaluta tűnhetett el egy meg nem nevezett európai uniós entitás központosított tőzsdei számláiról. A pénzmosás útvonala alapján ZachXBT szerint nem a...

A Strategy pénzügyi igazgatója távozik, figyel a piac

A Strategy pénzügyi igazgatója, Andrew Kang november 5-én távozik a posztjáról. A rövid átmeneti időszak újra felvetette a kérdést, hogy a vezetőváltás csupán szervezeti döntés-e,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.