Újabb bírósági pert veszíthet el az amerikai Tőzsdefelügyelet (SEC)

A DEBT Box vállalat tavaly szembesült azzal, hogy az amerikai Tőzsdefelügyelet, a SEC beperelte, amiért állításai szerint 50 millió dollár értékben adott el regisztrálatlan értékpapírokat a befektetőinek, megkárosítva ezzel őket.

A DEBT Box elsődlegesen kriptobányász szoftverekkel foglalkozik, ilyen téren nyújt szolgáltatásokat az ügyfeleinek, emellett van egy saját kibocsátású token is, amely az általuk felépített ökoszisztémában használható, a DEBT.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A cég ezt a tokent viszont elsősorban a vállalaton belüli pénzmozgáshoz használja.

Tavaly augusztusban a SEC bírósági végzést kért, hogy befagyaszthassák a cég bankszámláit, mivel állításaik szerint fennáll az ügyfélpénzekkel való visszaélés veszélye.

Ezt azzal indokolták, hogy a cég különböző külföldi bankszámlákra utalt összesen 720 ezer dollárt.

A hatóság ezt a befagyasztást ráadásul bejelentés nélkül végezte, tehát a DEBT Box nem lett értesítve róla, és így nem is reagálhatott a bírósági döntésre.

A SEC úgy nyilatkozott, hogy ha bejelentették volna a cég fel, hogy mivel gyanúsítják, akkor az ügyvédek, akiket azért alkalmaz a cég, hogy biztosítsák a törvényes működést, esetleg megpróbálták volna bebizonyítani a bíróságnak, hogy a SEC jogtalanul jár el.

A bíróság kiadta a végzést a számlák befagyasztásáról, később azonban kiderült, hogy a DEBT Box ténylegesen jogszerűen járt el, így feloldották a zárolást.

sec

A jogászok pedig nem vesztegették az időt, és azonnal kérvényezték az ügy ejtését.

A SEC is rájött időközben, hogy az indítványa nem állja meg a helyét, és szintén kezdeményezte a bíróágnál az ügy ejtését, kisebb büntetést kérve.

A SEC jogászai ellen így szintén eljárás indult, tehát most nekik kell majd bíróságon bizonyítaniuk, hogy a megfelelő tények birtokában, megalapozottan indították meg a cég ellen az eljárást.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Amennyiben ez nem sikerül nekik, úgy a hatóság lesz megbüntetve.

A SEC egyelőre annyit nyilatkozott, hogy az általuk megvizsgált információkat jóindulatú forrásokból kapták, és az egyik videó egyenesen a megvádolt cégtől érkezett.

„A hatóság elismeri, hogy sokkal körültekintőbben kellett volna eljárnia ebben az ügyben, ennek ellenére úgy véljük, hogy nem szükséges szankciókat kivetni a hibázó tisztviselőkre. A SEC a továbbiakban is folytatja a bíróság által meghatározott kereteken belül a vizsgálatokat, további lehetséges hibaforrásokat keresve.”

A megvádolt cég kifejezetten szigorú büntetést kért a bíróágtól a hatóság embereire, a SEC viszont arra hivatkozva kérte az enyhébb elbírálást, hogy véletlenül hibáztak.

Ennek ellenére teljes mértékben egyetértettek azzal, hogy a bíróság tényleg ejtheti az ügyet.

Olvastad már? Lemaradtál Solana felemelkedéséről? A Scapesmania a lehetőséged

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Válság vagy rendrakás? Olaszország év végéig rákényszeríti a kriptoszektort a MiCA-megfelelésre

Az olasz tőkepiaci felügyelet, a CONSOB hivatalosan bejelentette a MiCA-szabályozás hazai menetrendjét, és egyértelmű határnapot jelölt ki a kriptoszolgáltatók számára. A jelenleg az OAM-nél regisztrált VASP-ok...

Rejtett támadás rázta meg a DeFi-piacot: 1 millió dollár tűnt el az USPD-ből

A decentralizált finanszírozás világa ismét egy olyan esettel gazdagodott, amely rávilágít a DeFi-projektek legnagyobb gyengeségére: a fejlesztési fázisban elrejtett, hosszú hónapokon át láthatatlanul várakozó sérülékenységekre....

Magyar fintech-siker: a BlockBen megkapta az új, európai szintű kripto engedélyt

Az európai kriptopiac drasztikus átalakuláson ment keresztül a Markets in Crypto-Assets (MiCA) szabályozás életbelépésével: a több ezer korábbi szolgáltatóból 2025 végére alig száz cég szerezte...

Kevin Hassett szerint jön a kamatvágás – a piacok felkészültek a fordulatra

Kevin Hassett most ismét a figyelem középpontjában áll. A Fox News-nak adott interjújában azt mondta, hogy a Federal Reserve „nagy valószínűséggel” már a jövő heti...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.