Továbbra is long pozícióban van az elemző, aki korábban pontosan jósolt

Sokan bedobták a törölközőt, amikor a bitcoin értéke márciusban 3700 dollárig zuhant.
Egy neves elemző a grafikonok alapján jó esélyt látott arra, hogy a kriptopénz értéke akár 1000 dollár alá is beessen. Ez további 70%-os zuhanást jelentett volna a korrekció mélypontjához képest.

Egy kereskedő azonban órákkal a 3700 dollár elérése után azt mondta, hogy a bitcoin értéke „V” alakban fogja visszaszerezni értékét.
Bármennyire is őrültségnek tűnt akkor ez a jóslat, végül igaznak bizonyult, a bitcoin hat hete drámai módon szerezte vissza összeomlás előtti értékét.
Az elemző aki megjósolta ezt, továbbra is long pozícióban van.

A bitcoin értéke rakétaként lőhet ki júliusban.

Az elemző továbbra is „long pozíciót” tart nyitva a kriptopiacokon, szerinte a bitcoin értéke akár 17 000 dollárig növekedhet az elkövetkezendő hónapok során. Ez 85%-os áremelkedést jelentene a mostani árfolyamhoz képest.


Annak ellenére, hogy még long pozícióban van úgy számol, hogy a bitcoin alacsonyabb szintre kerülhet a harmadik negyedév zárására.

 „Ha lesz egy végső kiugrás ha nem, úgy hiszem a nyár hátralévő részében még lesz egy korrekció.”

Ha a bitcoin értéke valóban rakétaként lő ki az elkövetkezendő hónapok során, akkor az elemző szerint csökkenhet a korrekció mértéke, mivel új támaszszintre lelhet a kriptopénz.
Az elemző szerint, ha 10.500 dolláron lesz a csúcs, akkor 6400 dollárig eshetünk a korrekcióval. Ha a 17.000 dolláron lesz a csúcs, akkor 11.000 dollárig eshetünk.
Nem ő az egyetlen, aki szerint 6400 dollárig eshet a bitcoin az elkövetkezendő hónapok során.
A kereskedő, aki hónapokkal előre megjósolta, hogy a bitcoin értéke 2019-ben visszaesik 6400 dollárig, most úgy hiszi, hogy a kriptopénz értéke ismét visszaeshet a 6000 dolláros szintre egy hosszú távú emelkedés előtt.

Nem zárhatjuk ki a medve lehetőségét sem

Az elemző, aki továbbra is „long pozícióban van”, azt sugallja, hogy egy medve piac lehetősége még esélyesebb lehet, mint egy korrekció.
Egy kereskedő szerint három oka is van, hogy medve piac várhat a bitcoinra:

  • A bitcoin értéke júniusban csúcsosodott ki 10.400 dolláron. Az elemző szerint tavaly februárban is ugyanezt láthattunk. Ezt előzte meg, hogy 3700 dollárig esett vissza az árfolyam az ezt követő hetek során.
  • Nagyobb az eladási mint a vásárlói nyomás, így az árfolyam lefelé tart.
  • A kriptopénz értéke a kontrollpont alatt mozog.

Mindehhez érdemes hozzávenni, hogy ismert befektetők a tőzsdepiacok értékcsökkenésére számítanak, amely a kriptopénzek árfolyamát is lefelé tolhatja.
Scott Minerd, a Guggenheim Partners informatikai igazgatója nemrég a CNBC-nek elmondta, hogy az S&P 500 értéke kezd egy lufira hasonlítani.

Olvastad már? Peter Schiff fiatnak nevezte a bitcoint

Forrás: bitcoinist.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Tájékoztatás : A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Shiba Inu és Dogecoin bálnák elhagyják a hajót – az XYZVerse-re váltanak, 40.000%-os növekedési potenciál miatt!

Vendégbejegyzés A népszerű mémérmék jelentős befektetői most egy új, feltörekvő projekt felé fordulnak, amely elképesztő hozamokat ígér. A piacon egyre több szó esik az akár 40.000%-os...

A Dogecoin lassú kilábalása – ezért kell az eladóknak volatilitásra készülniük

A Dogecoin (DOGE) továbbra is gyengélkedett, miközben a kriptopiac próbált stabilizálódni az előző hét zűrzavaros végjátéka után. A Bitcoin (BTC) május 23. óta egy mintát...

XRP hamarosan Bitcoin-szerű növekedést mutathat – Íme, miért lehet ez lehetséges

Az XRP a piaci trendet követve visszaesést szenvedett el a közel-keleti geopolitikai feszültségek miatt. Ennek ellenére a token tartani tudta magát a 2 dollár feletti...

A Metaplanet Bitcoin-készlete elérte a 10.000 BTC-t, megelőzve a Coinbase-t

A Metaplanet részvényei több mint 20%-kal emelkedtek, miután bejelentették legújabb Bitcoin-vásárlásukat és egy 210 millió dolláros kötvénykibocsátást további vásárlások céljából. A japán befektetési cég, a Metaplanet...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.