Továbbra is Jack Dorsey a Twitter ügyvezetője

Az igazgatótanács részvényesi felkérésre vizsgálta felül Dorsey teljesítményét, és ezután döntöttek úgy, hogy továbbra is ő maradjon a vezető.
Március elején került a tanács asztalára a beadvány, amelyet az Elliot Management és a Silver Lake befektető-társaságok indítványoztak.

Mindkét szervezet nagy összegű részvényvásárlással jutott igazgatótanácsi helyhez a vállalat vezetőségében.
A sajtó információi alapján a független vizsgálat megállapította, hogy a cég menedzsment-modellje megfelel a követelményeknek.

„A bizottság megbízik a menedzsmentben, és indítványozza, hogy a jelenlegi formában maradjon továbbra is. Az igazgatótanács pedig ezentúl is megfelelően értékeli a vezetői erőfeszítéseket, amelyek a meghatározott faktorok alapján mérhetők, mint a stratégiai tervek, és a kitűzött célok elérése.”

Dorsey megtartotta a pozícióját, de a bizottság indítványozta, hogy az igazgatói munkakör a jelenlegi háromról egy évre csökkenjen, így vitás esetben a tulajdonosi kör egyszerűbben tudja lecserélni a vezetőségi tagokat.
Dorsey a Twitter 2006-os alapítása óta vezeti a céget. 2020-ban Paul Singer, az Elliot Management alapítója viszont indítványozta a leváltását, mert szerinte túlságosan megoszlik a figyelme a Twitter, és a saját cége, a Square között.
A Twitter mostanában csatlakozott a PayPal és a Ripple által indított kezdeményezéshez, amelyben a tiszta és tisztességes szavazásra buzdítanak mindenkit a nemsokára esedékes elnökválasztáson.
A „Civil Szövetség” néven futó megmozduláshoz csatlakozó cégek különböző könnyítésekkel segítenek a munkavállalóiknak, például a szavazás napján átszervezhetik a műszakjaikat, vagy akár nem is kell bemenniük a munkahelyükre.
Október végén Dorsey is részt vett egy szenátusi meghallgatáson, Mark Zuckerberg Facebook-alapító, és a Google vezetője, Sundar Pichai társaságában.

A bizottság előtt kellett megválaszolniuk a kérdéseket az átláthatóság és az elszámoltathatóság témájában, amelyek a közösségi oldalak tartalomkezelési irányelveiben alkalmaznak, különös tekintettel a „gyűlöletbeszédre” és a szabad politikai vélemény-nyilvánításra.

Olvastad már? Az elmúlt egy hónap során több mint 29 projekt kezdte használni a Chainlink protokollt

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Orosz vezetők kerültek az A7 fizetési hálózat élére

Alig két héttel azután, hogy Washington nemzetközi bűnszervezetként azonosította az A7 fizetési hálózatot, Oroszország három meghatározó kormányzati szereplője kapott helyet a vállalat felügyelőbizottságában. A lépés...

Kizárhatják az indexekből a bitcoin treasury cégeket

Új front nyílt a bitcoint felhalmozó vállalatok körül: az MSCI elfogadta azokat a szabályokat, amelyek a befektetési alapokra hasonlító, úgynevezett nem működő cégeket kizárhatják a...

Újra 80.000 dollár közelében a bitcoin árfolyama

Újra felrázta a piacokat a geopolitikai kockázat: az olaj havi csúcsra emelkedett, miközben a bitcoin ismét a 80.000 dolláros támasz közelébe került. A befektetők most...

A Bitget leállítja a szolgáltatásokat egyes ügyfeleinél

A Bitget bizonyos felhasználóknál leállítja a szolgáltatásokat, de állítása szerint az ügyfélvagyon nincs veszélyben. Újabb fontos változást jelentett be a Bitget: a kriptotőzsde egy egyszeri intézkedés...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.