Történelmi pillanat – új rekordon a Bitcoin árfolyama

A bitcoin árfolyama a mai nap során megdöntötte eddigi, 2017-es rekordját, és több mint 3000 dollárt növekedett a múlt heti eséséhez képest.
A cikk írásakor egy coin 19.270 dollárt ér, amely 6,4%-os növekedésnek számít az elmúlt 24 órában a CoinGecko független kriptoadat-aggregátor szerint.

Ahogy arról mi is korábban beszámoltunk, a bitcoin árfolyama a múlt hét folyamán meghaladta a 19.000 dollárt – és még az ATH területét is megcélozta – mielőtt be nem ütött egy 3000 dolláros, egyetlen nap alatt végbement összeomlás november 26-án.
A történések ellenére azonban a felépülés már a következő nap megkezdődött. Aztán pénteken egy újabb rali 17.000 dollár fölé vitte a vezető kriptopénzt. A hétvége során a bitcoin árfolyama már a 18.000 dollárra is visszapattant, maga mögött hagyva ezzel még a jól teljesítő altcoinokat is.

Nem lesz könnyű megtartani

Az ilyen erős csökkenés egyik oka talán az lehetett, hogy a bitcoin árfolyama „üvegplafonhoz” ért a 20.000 dollár, vagyis az eddigi ATH megközelítésével – jegyezték meg szakértők a múlt héten.
„A mindenkori csúcs jelentős lélektani korlátnak számít, amelynek áttöréséhez valódi lendületre van szükség”. Ezt Jason Deane, a Quantum Economics Bitcoin-elemzője mondta el a Decryptnek még akkor.
Megint mások azt mondják, hogy amikor az OKEx kriptotőzsde nemrég újra lehetővé tette a Bitcoin-kiutalásokat, jelentős kiáramlások történtek, ahogy a cointulajdonosok megmozgatták egyenlegeiket. Kívülről nézve a befektetők ezt minden bizonnyal rossz jelként interpretálták.
Ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról sem, hogy múlt pénteken 1,3 milliárd dollárnyi Bitcoin-alapú opciós ügylet járt le. Még ha az ilyen események rendszeresen történnek is, mindig nehéz előre megmondani, hogy milyen hatással lesznek a piacra.
„Minden hónap utolsó hetén, amikor a havi Bitcoin-opciók lejárnak, jellemzően vad ármozgásokat látunk a kriptopénz árfolyamán, és ez a hét sem volt különb” – mondta Bobby Ong, a CoinGecko műveleti vezetője a Decryptnek.

Amit biztosra tudunk, hogy a FOMO még nem ütött be, így a lakossági pénzbeáramlásra továbbra is várnunk kell – legalábbis erről tanúskodnak a Google-keresésekről statisztikát szolgáltató Google Trends adatai. Talán a mostani ATH után a vezető kriptopénz elegendő médiafigyelmet kap majd ahhoz, hogy – 2017-hez hasonlóan – újra egyre és egyre szélesebb rétegekbe jusson el.
(Forrás: Decrypt)

Olvastad már? A csillagok állása a kriptopénzeknek is kedvezhet

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Mit jelez a Wall Street a bitcoin árfolyamáról?

A Wall Street megjelenése átalakította a bitcoin ármozgását: a korábbi, egymást követő kétszámjegyű ralik helyét egy szabályozottabb, makroadatokra érzékeny piac veszi át. Markus Thielen szerint...

Célzott vizsgálatokat indít a FATF a kriptós pénzmosás ellen

A Pénzügyi Akciócsoport (FATF) célzott felülvizsgálatot indít azokban az országokban, ahol jelentős kriptoeszköz-szolgáltatói piac működik. A szervezet 2027 júniusában közli az első eredményeket, majd októberben...

Több mint félmilliárd dollár áramlott ki a bitcoin-ETF-ekből októberben

A kriptopiac október utolsó napjaiban élesen kockázatkerülővé vált. Az amerikai spot bitcoin-ETF-ek hónap végi kiáramlása és a Binance történelmi biztonsági incidense egyszerre gyengítette a befektetői...

106 millió dolláros kriptolopás gyanúja merült fel

Több mint 106 millió dollárnyi kriptovaluta tűnhetett el egy meg nem nevezett európai uniós entitás központosított tőzsdei számláiról. A pénzmosás útvonala alapján ZachXBT szerint nem a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.