„Szólókapitalista” alapot indít Anthony Pompliano

Anthony Pompliano, a Morgan Creek Digital társalapítója bejelentette, hogy új alapot indít el, amelyet saját személyére és brandjére alapoz majd.

„Egy olyan új alapot szeretnék bejelenteni, amely mögött a Szilícium-völgy és a Wall Street egy csapat sikeres befektetője áll” – írta Pompliano egy szeptember 11-ei blogbejegyzésben.

„A most kigördülő alap struktúrája olyan rugalmasságot ad majd, amely elképzelésem szerint jelentős előnyöket fog jelenteni a korai fázisukban tartó technológiai vállalatokba történő befektetések során.”

Pompliano tervei között szerepel egy olyan alap megnyitása, amelyben ő lenne az egyedüli főpartner (GP).

- Advertisement -

Alapvetően Pomp saját brandjét és nevét használja fel arra, hogy startupokba fektessen, miközben nem zárkózik el a külső befektetésektől szem.

 

„Az egyik vezérelvem mindig is az volt: »Soha nem bánod meg, ha magadra fogadsz«” – fejtette ki.

Az ilyen, szóló-GP-sturktúrákra úgy hivatkozik, mint újfajta lehetőségekre azok számára, akik rendelkeznek jól kiépített márkával és ismeretséggel.

A nagy Youtuberek és influencerek jó példái mindennek. Sok követővel, szponzorral és rajtuk, magán az emberen alapuló tartalmakkal rendelkeznek egy olyan szektorban, amelyben ők gyártják tartalmaikat.

Ez az üzleti struktúra befektetésre alkalmassá teszi ezeket a személyeket, akik az általuk generált pénzt további befektetési lehetőségekre fordíthatják – fejtette ki Pompliano.

Az üzleti lépés jól jöhet Pompliano számára, akinek a személye körül kialakult brand jelentős méreteket ért el. Vállalkozásain túl jó ismert podcastjaiból, valamint a Twitteren is több mint 370.000 ember követi munkásságát.

Pompliano megemlítette, miszerint olyan változó világban élünk, amelyben a magánszemélyek üzleti entitásokká változnak – vagyis szólókapitalistákká, ahogy ő hívja őket.

Ez számos változást okozhat a teljes üzleti világban, beleértve az individuális identitás terét is.

„A legjobb része a dolognak, hogy ezen alapok struktúrája jelentősen megnöveli az átlagemberek kockázatitőke-eszközosztályokhoz való hozzáférési lehetőségeit. Mostantól bármely akkreditált befektető befektethet velem, ahelyett, hogy ez az opció csak a nagy intézmények számára lenne elérhető. Talán még nem tudjuk az egész világot decentralizálni, de az ilyen alapok létrejötte egy lépéssel közelebb visz minket a végső célunkhoz.”

A kriptoágazat szakértőjeként Pompliano szintén a Bitcoin nagy szószólójának számít.

Híres osztályozásában a bitcoinra úgy hivatkozik, mint egy nem korreláló eszköz, amely teljesen függetlenül mozog a hagyományos befektetési eszközöktől.

Olvastad már? Nem biztos, hogy az Ethereum 2.0 felgyorsítja a defi terjedését

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Esésnek indultak a Trump-tokenek a félidős választások után

A félidős választások után élesen romlott a Trump családjához kötődő kriptoeszközök piaci megítélése. Miközben a bitcoin ismét 80.000 dollár fölé kapaszkodott, a TRUMP, a WLFI...

76 ezer dollár alá került a bitcoin árfolyama

November 5-én néhány perc alatt ismét lefordult a kriptopiac a szakadék felé. A bitcoin 76.000 dollár alá esett, miközben a technológiai részvények eladási hulláma a...

Az amerikai felügyelet tisztázta a tokenbirtokosok szavazati jogát

Az amerikai értékpapír-felügyelet vállalatfinanszírozási részlege november 2-án frissítette a kriptoeszközökről szóló gyakori kérdéseit, és ebben egy olyan kérdést válaszolt meg, amely minden decentralizált protokollt és...

Arthur Hayes a jegybanki mérlegekhez köti a bitcoin erősödését

Arthur Hayes, a BitMEX egyik alapítója egy rövid bejegyzésben mondta el a véleményét a bitcoin következő időszakáról. A lényeg két mondatban, hogy a dollárlikviditás újra...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.