Színek alapján azonosítja a Binance az orosz kibocsátású bankkártyákat

A Sberbank és a Tinkoff által kibocsátott kártyák a Binance rendszerében Zöld illetve Sárga néven szerepelnek, ez derül ki az orosz sajtóban megjelent hírekből.

Az oroszok továbbra is használhatják a Binance saját, p2p piacterét, és a fizetési lehetőségek között szerepel a két bank által kibocsátott bankkártya is, Zöld megnevezéssel a Sberbank, és Sárga a Tinkoff esetében.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

- Advertisement -

Az esetről a Wall Street Journal is beszámolt, miután megjelentek a hírek, amelyek alapján a Binace ellen az Igazságügy-minisztérium is vizsgálatot folytat, mivel a gyanú szerint megszegték az oroszok elleni szankciókat, amelyeket a nyugati politikusok hoztak.

binance
Forrás: RBC Crypto

Az USA és a szövetségesei korábban nem látott mértékű tiltást vezettek be számos téren az oroszok ellen az ukrajnai inváziójukat követően.

Ennek egyik eleme az orosz bankok elvágása a nemzetközi fizetési rendszertől, a SWIFT-től.

A Sberbank az egyik legnagyobb állami tulajdonú orosz bank, a Tinkoff pedig egy népszerű neobank a föderáció területén, és mindkettő szerepel a szankcionált pénzintézetek listáján, mint kártyakibocsátó, 29 másik orosz bankkal együtt.

A két bank esetében az általuk kiadott kártyákat használhatják a felhasználók, amennyiben rubelben bonyolítanak tranzakciókat.

A szankciók alapján a tőzsde p2p piacterén nem folytathatnak dollár vagy euró alapú kereskedést az orosz felhasználók, de semmilyen korlátozás nem vonatkozik a rubellel végzett tranzakciókra.

A Binance elmondta, követi az amerikai globális szankciókat, és a p2p piacterén is alkalmazza az elvárt tiltásokat.

A minisztériumi eljárás egyik indoka viszont az, hogy a gyanú szerint a tőzsde lehetővé tette, hogy legalább öt különböző szankcionált bankkal is kapcsolatba lépjenek a felhasználók, és így közreműködött abban, hogy az oroszok ki tudták menekíteni a pénzüket az országból.

A WSJ szerint az eset tetézheti a Binance problémáit az USA-ban, mivel a vezető kriptotőzsde eleve perben áll a helyi hivatalokkal, a SEC és a CFTC szervezetével, mivel állításaik szerint megszegték az ország törvényeit.

A sajtóhírek alapján a tőzsde már áprilisban feloldott néhány korábbi tiltást, lehetővé téve az orosz MIR kártyák használatát is, ugyanúgy, ahogyan az orosz bankok által kibocsátott Visa és Mastercard kártyák igénybe vételét a platformra történő befizetés esetén.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A közösségben megosztott képernyőképek alapján az orosz fizetési szolgáltatás, a Qiwi alkalmazásával ki lehet választani a bankkártya opciót, és ez után lehet pénzt beutalni a felhasználói fiókokba.

Olvastad már? A Blur jól áll az Opensea ellen, még akkor is…

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Célzott vizsgálatokat indít a FATF a kriptós pénzmosás ellen

A Pénzügyi Akciócsoport (FATF) célzott felülvizsgálatot indít azokban az országokban, ahol jelentős kriptoeszköz-szolgáltatói piac működik. A szervezet 2027 júniusában közli az első eredményeket, majd októberben...

Több mint félmilliárd dollár áramlott ki a bitcoin-ETF-ekből októberben

A kriptopiac október utolsó napjaiban élesen kockázatkerülővé vált. Az amerikai spot bitcoin-ETF-ek hónap végi kiáramlása és a Binance történelmi biztonsági incidense egyszerre gyengítette a befektetői...

106 millió dolláros kriptolopás gyanúja merült fel

Több mint 106 millió dollárnyi kriptovaluta tűnhetett el egy meg nem nevezett európai uniós entitás központosított tőzsdei számláiról. A pénzmosás útvonala alapján ZachXBT szerint nem a...

A Strategy pénzügyi igazgatója távozik, figyel a piac

A Strategy pénzügyi igazgatója, Andrew Kang november 5-én távozik a posztjáról. A rövid átmeneti időszak újra felvetette a kérdést, hogy a vezetőváltás csupán szervezeti döntés-e,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.