Pontosan elérte 2017-es rekordját a bitcoin a forinttal szemben

A bitcoin árfolyama éppen keményen menetel az eddigi 20.000 dolláros csúcsa felé, de eközben már legalább 9 fiat valuta esetében megdöntötte a 2017 decemberi rekordját.

Már csak pár ezer dolláros különbség van a mostani árszint és a mindenkori csúcs között.

A világ szinte egyöntetűen a dollárban számolt árfolyamot figyeli, pedig eközben több ország pénzével szemben is új magasságokba ért a jegyzés.
Ilyen például a magyar forint is: a CoinGecko független kriptoadatforrás adatai szerint 2017-ben 5.598.680 Ft-on tetőzött a kriptopénz, és láss csodát, a mai nap maximuma is pontosan ennyi, vagyis 5.598.680 Ft volt reggel 6 órakor.
De nem csak Magyarországon örülhetnek a kriptotulajdonosok.
Még október végén egy tweetben mutatta meg Alistair Milne, hogy hét ország pénzében számolva már megdőlt a több éves rekord.
Akkor azt is mondta, hogy Kolumbia és Oroszország valutája is hamarosan csatlakozni fog a klubhoz.
Az orosz rubellel szemben pedig mostanában, novemberben ért új csúcsra a BTC. Pár hete pedig a kolumbiai peso is elesett, így úgymond teljes lett a lista. Persze a zárszó is ott van még a tweetből, amely szerint hamarosan az összes fiat valutával szemben új rekordot láthatunk majd.
Dollár páron nézve a BTC nagyon jól teljesített az elmúlt hetekben, már nincs túl sok hátra, hogy a 20.000 dolláros szint újból meglegyen.
A kolumbiai pesóból több mint 62 milliót kell fizetni 1 BTC-ért, a 2017-es csúcson viszont 58,2 millió is elég volt erre. Ez viszont már november első hetében megdőlt, akkor lépte át először az 59 milliós értéket.
A többi pénz, amely egyre kevesebbet ér bitcoinban számolva, és amelyeknél új rekordok születtek a közelmúltban, a brazil reál, a török líra, az argentin peso, a szudáni font, az angolai kwanza, a zambiai kwacha, és persze a már említett páros, a kolumbiai peso és az orosz rubel.

Venezuelában két fő valutát használnak, a VES, a bolivar soberano nevű pénzt, amely 2018 óta létezik. Ez váltotta a régebbit, a VEF néven futó, bolivar fuerte-t. VES páron nézve a bitcoin rekordmagasan áll, VEF esetében viszont nem, dacára az áremelkedésnek.
Venezuela lakossága amúgy gyorsan elkezdte elfogadni a bitcoint, mikor az országban felütötte a fejét a hiperinfláció.

Olvastad már? Bloomberg: a következő nagy ellenállás a Bitcoin számára az 1 billió dolláros kapitalizáció

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

 


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Intézményi aranyláz: új korszak kezdődhet a blokkláncon

A modern pénzügyi rendszer történetének egyik legfontosabb átalakulása zajlik éppen. A blokklánc-technológia gyors terjedésével a valós eszközök tokenizációja lett a következő nagy globális áttörés. A Boston...

Hatalmas frissítés érkezik: ilyen lesz az Ethereum Fusaka upgrade

Az Ethereum, a világ egyik legnagyobb blokklánc-hálózata, hamarosan egy olyan technológiai frissítést kap, amely alapjaiban alakíthatja át a működését. December 3-án indul a Fusaka, amelyet a...

Ütős fordulat: a Vanguard mégis engedi a Bitcoin- és Ethereum-ETF-eket

A Vanguard Group, a világ második legnagyobb eszközkezelője december 2-tól engedélyezi a kripto-ETF-ekhez és kapcsolódó befektetési alapokhoz való hozzáférést saját platformján. A Bloomberg szerint ez...

A Bitget exkluzív Crypto Elites rendezvényt indít Budapesten

A világ vezető univerzális tőzsdéje (UEX), a Bitget bejelentette, hogy Bitget Crypto Elites Padel Networking Event nevű rendezvényét december 12-én 17:00 órakor tartja a Top...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.