Steve Wozniak tokenje megsokszorozta az értékét

Alig öt nap alatt 26-szorosára nőtt Woz tokenjének az árfolyama, így elmondhatjuk, hogy legendás belépővel érkezett meg a kriptoiparba.

Az Apple társalapítójának, Steve Wozniak-nek az új tokenje, a WOZX ticker alatt futó Efforce az elmúlt héten 26-szorosára drágult, a napokban pedig ismét duplázott.

A HitBTC tőzsdén 10 centes áron bevezetett token december harmadika óta 2,59 dollárig emelkedett, nem kis részben köszönhetően a nagy koreai tőzsde, a Bithumb listázásának.
Az ERC-20 tokenként kiadott kriptó Woz energiahatékonysági vállalkozásában lesz használható. Egy milliárdos a teljes készlete, és először privát befektetőknek lett felajánlva még idén, korábban, 80 millió dolláros értékelés mellett.
A token a nyilvános kereskedésének az első 13 perce alatt elérte a 950 millió dolláros kapitalizációt, ezt a mögötte álló cég, az Efforce jelentette be. Woz 1976-ban a szülei garázsában hívta életre az Apple-t, az Efforce pedig már a második blokkláncos kezdeményezése.
Woz 2018 októberében alapította meg a blokklánc-alapú EQUI Global-t, egy kockázati tőkealapot, amely a befektetői szektort tervezi kicsit felrázni.
Az Efforce, mint vállalkozás „az első blokkláncos energiahatékonysági platformként” definiálja magát, a célkitűzésük pedig az, hogy megoldásokat találjanak az energiafogyasztás csökkentésére, de a megszokott emberi társadalmi-szociális berendezkedés megváltoztatása nélkül.
A WOZX tokeneket a platformon az együttműködés során lehet majd használni, különböző projektek kapcsán, a bevétel pedig a megtakarított költségekből származik majd.

Wozniak mellett Jacopo Visetti és Jacopo Vanetti a másik két alapító az Efforce hierarchiájában, mint projektvezető, és technológiai vezető.
Magát a céget Máltán hozták létre, még 2019-ben, amely ország széles körben ismert a kriptobarát hozzáállásáról.
December 4-én Visetti nyilatkozott arról, hogy az Efforce hogyan tud segíteni az energiahatékonysági piac demokratizálásában, és hogyan tudja a befektetőket összehozni a finanszírozást kereső vállalkozásokkal.

„Az energiahatékonyság jelenti az utat a fenntartható jövőbe. Ez az út segíthet a klímaváltozás kivédéséhez, és a szénkibocsátás csökkenésében. Ráadásul pénzt is tudunk keresni közben.”

Olvastad már? 400 milliós kötvénykibocsátást tervez a MicroStrategy, a bevételt BTC-re költenék

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

A bitcoin története: 18 év a kísérlettől a Wall Streetig

2026. október 31-én a bitcoin betöltötte 18. évét. A kísérletből globális pénzügyi eszköz lett, miközben az eredeti cypherpunk-ideál és a Wall Street érdekei egyre közelebb...

Fokozatosan újra elérhetővé válik a Binance-en a kiutalás

A Binance a rekordméretű, mintegy 6,3 milliárd dolláros kriptolopás után november 1-jén megkezdte a kiutalások fokozatos visszaállítását. A tőzsde szerint az érintett eszközök 95 százalékát...

A bitcoin árfolyama újra a 78.000 dollárt célozza

A bitcoin a rekordméretű Binance-incidens után lassan stabilizálódik, és ismét a 78.000 dolláros szintet támadja. A piac azonban továbbra is sérülékeny, miközben az altcoinok többsége...

Ügyféladatok is kiszivárogtak a Chainalysist ért kibertámadásban

A Chainalysis belső rendszereit érintő kibertámadásban ügyfélazonosító adatok kerültek illetéktelen kézbe. A vállalat szerint a támadó mesterséges intelligenciára épülő, részben automatizált módszereket is alkalmazott. Nevek és...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.