SEC elnöke: „Készen kellene állnunk” a kripto esetek érvényesítésére

Gary Gensler, az SEC elnöke a 2021-es FINRA-konferencián elmondta: „A mindennapi befektetők védelme érdekében szabályokra van szükségünk.”
Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) elnöke, Gary Gensler ma megjegyezte, hogy az ügynökségnek „készen kell állnia olyan ügyek előterjesztésére, mint például a kriptó”.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A Pénzügyi Ipari Szabályozási Hatóság (FINRA) 2021-es éves konferenciáján Gensler elmondta:

„Miközben a végrehajtáson gondolkodunk, számomra az ötlet meglehetősen egyszerű: szükségünk van egy szabályrendszerre, hogy megvédjük a befektetőket, és teljesítsük (…) küldetésünket.”

Gensler – a Határidős Árutőzsdei Kereskedelmet Felügyelő Bizottság (CFTC) volt elnöke, aki áprilisban vette át az SEC-t – megérti, hogy ezeket a szabályokat még definiálni kell.
Május 6-án azt javasolta, hogy egy CFTC és/vagy a SEC által bevezetett szabályozási keretrendszer a kriptotőzsdék számára jótékony hatással lenne a fogyasztók bizalmára és védelmére.

„Jelenleg nincs piaci szabályozó a kriptopiacon, így aztán valóban nincs semmi védelem a csalás vagy a manipuláció ellen” – jegyezte meg.

Gensler észrevételei egy hatalmas kriptopiaci visszaesés után érkeztek, mely során számos valuta 30-40%-ot veszített értékéből.
Még az olyan eszközöknek is, mint a Shiba Inu – melyet nem listáznak az engedéllyel rendelkező tőzsdék (pl. Coinbase, Gemini) – az elmúlt hónapban több milliárd dolláros piaci tőkét sikerült felhalmozniuk a decentralizált tőzsdéken folytatott kereskedelem miatt, amely lehetővé teszi minden projekt számára a tokenek listázását.
Gensler kollégája, Hester Peirce, az SEC biztosa biztonságos kikötő (safe harbour) javaslatot terjesztett elő a tokenprojektek számára.

A javaslat három évet adna a tokent kibocsátó startupoknak, mielőtt azokat értékpapírként nyilvántartásba vennék, azt feltételezve, hogy a tokenek idővel befektetési eszközökből továbbfejlődnek.
Ezzel fedezhetné azokat a kriptotőzsdéket is, akik kereskedésre listázzák a tokeneket.
Eközben a kriptoletétkezelők is saját szabályozási problémájukkal néznek szembe.
Ezen a héten Michael Hsu, megbízott valutaellenőr indította el a kincstári hivatal kriptovaluta-irányelveinek felülvizsgálatát, míg Sheraton Brown, a szenátus bankbizottságának elnöke felkérte Hsut, hogy függessze fel a feltételes banki szabályozását a kriptocégeknél.

- Advertisement -

Olvastad már? Hogyan alakítsd ki kriptovaluta portfóliódat kezdőként 2021-ben? – A BitPadre tippjei

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Célzott vizsgálatokat indít a FATF a kriptós pénzmosás ellen

A Pénzügyi Akciócsoport (FATF) célzott felülvizsgálatot indít azokban az országokban, ahol jelentős kriptoeszköz-szolgáltatói piac működik. A szervezet 2027 júniusában közli az első eredményeket, majd októberben...

Több mint félmilliárd dollár áramlott ki a bitcoin-ETF-ekből októberben

A kriptopiac október utolsó napjaiban élesen kockázatkerülővé vált. Az amerikai spot bitcoin-ETF-ek hónap végi kiáramlása és a Binance történelmi biztonsági incidense egyszerre gyengítette a befektetői...

106 millió dolláros kriptolopás gyanúja merült fel

Több mint 106 millió dollárnyi kriptovaluta tűnhetett el egy meg nem nevezett európai uniós entitás központosított tőzsdei számláiról. A pénzmosás útvonala alapján ZachXBT szerint nem a...

A Strategy pénzügyi igazgatója távozik, figyel a piac

A Strategy pénzügyi igazgatója, Andrew Kang november 5-én távozik a posztjáról. A rövid átmeneti időszak újra felvetette a kérdést, hogy a vezetőváltás csupán szervezeti döntés-e,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.