Saylor szerint milliárdok megtakarítási eszköze lehet a bitcoin öt éven belül

Az elkövetkező öt évben egymilliárd ember fogja bitcoinban tartani vagyonát, egyszerűen mobiltelefon használatával – állítja a MicroStrategy vezérigazgatója.
Egymilliárd ember fog mobiltelefonon bitcoint tárolni 2026-ig – legalábbis a MicroStrategy-vezérigazgató Michael Saylor szerint.

Egy, a CNBC-nek adott február 23-i interjúban Saylor – akinek a vállalata több mint 70.000 BTC-t birtokol – továbbra is nyilvánosan kiáll a bitcoin mellett, „domináns digitális pénzügyi hálózat”-ként hivatkozva rá.

Saylor: milliárdoknak lesz bitcoinmegtakarításuk

Saylor egy nappal azután beszélt, hogy az új amerikai pénzügyminiszter, Janet Yellen „hatékonytalan”-nak titulálta a bitcoint.
Ez valószínűleg közrejátszott abban, hogy az árfolyam azóta 20%-ot csökkent eddigi rekordárfolyamához, az 58.300 dollárhoz képest.
Számára azonban ennek a megjegyzésnek nem volt akkora súlya, mint annak a ténynek, hogy egyre több ember kapcsolódik be a digitális pénzügyi életbe.

„Amit ebben a történetben nem mondtak el az az, hogy a bitcoin egy […] progresszív technológia” – mondta a CNBC Squawk Box című műsorában.

„Eljön majd a nap, amikor 7-8 milliárd embernek lesz digitális aranyrudacskája a telefonjában, és ebben fogják tárolni életmegtakarításaikat.”
Hivatkozott arra, hogy a bitcoin 12 éves történelme során egy billió dolláros eszközzé vált – több mint kétszer hamarabb, mint az Amazonhoz, Google-höz és Apple-höz hasonló techvállalatoknak ez sikerült volna.

„A világnak tehát szüksége van erre a dologra, én pedig úgy gondolom, hogy [nemsokára] egymilliárd ember fog értéket tárolni – alapvetően egy megtakarítási számlán – a mobileszközén öt éven belül, és valami olyasmit fognak használni, mint a bitcoin” – tette hozzá.

„A bitcoin a domináns digitális pénzügyi hálózat.”

Elemzők: a Tesla „duplázni” fogja BTC-készletét

Saylor azzal folytatta, hogy a MicroStrategy továbbra is folytatni fogja bitcoinfelvásárlásait, amelynek ékes példája a legutóbbi, 900 millió dollár értékben történt bevásárlás is volt.
Míg a szkeptikusok azt állítják, hogy csak kevesen fognak a vállalat nyomdokaiba lépni, egy másik CNBC-vendég kedden azt jósolta, hogy a Tesla – amely korábban 1,5 milliárd dollár értékben vásárolt bitcoint – meg fogja duplázni aktuális kitettségét.

„Úgy gondolom, hogy ez nem csak egy hóbort. Szerintem a Tesla folytatni fogja a bitcoinbefektetése megduplázásával” – mondta Dan Ives, a Wedbush Securities vezető részvénykutató-elemzője.

A BTC/USD árfolyama egyébként a keddi nap során jelentős csökkenéseket szenvedett el, a 45.000 dolláros szintre zuhant.
Miután azonban kiderült, hogy az amerikai törvényhozóknak sikerült megállapodniuk a Tether stabilcoinkibocsátóval, a kétéves jogi eljárás lezárása azért hozott egy kis fellélegzést a piacokra.

A cikk írásakor a kriptopénzt 47.000 dollár fölött kereskedik.

„Ahogy várható volt, megvédték a 44 ezer dolláros szintet. Szerintem a BTC vagy növekedni vagy oldalazni fog, mivel a Tether-FUD véget ért”mondta Ki Young Ju, a CryptoQuant láncelemző szolgáltatás vezérigazgatója.

Olvastad már? Kiutaltak egy milliárdnyi bitcoint a Coinbase-ről

Forrás: cointelegraph.com
SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Legfrissebb bejegyzéseink

A Ripple megelőzte az Ubert és a Xiaomit – Az XRP új történelmi csúcson

A kriptopénzpiac növekedése egyre nyilvánvalóbb, különösen az elmúlt évben, és július csak még tovább erősítette ezt a narratívát. A három legnagyobb piaci kapitalizációjú kriptovaluta mind bekerült...

A BlackRock stakinget vinne az Ethereum ETF-be – Elindult az intézményi áttörés?

A 2025. július 17-én az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletéhez (SEC) benyújtott dokumentum szerint a BlackRock arra készül, hogy frissítse iShares Ethereum Trust (ETHA) alapját,...

A SUI áttöri a 4 dollárt: DeFi-bővülés és NEAR-integráció hajtja az emelkedést

A szélesebb kriptopiacon belül a SUI árfolyama figyelemre méltó erőt mutatott júliusban, olyan vezető altcoinok mellett, mint az XRP, az ADA vagy a HYPE. Az elmúlt...

A Dogecoin áttörte a háromszöget – Közel lehet az 1 dolláros rali?

Izgalmas fejlemények a Dogecoin háza táján. Egy hosszú távú mintából való határozott kitöréssel és egy 500 millió dolláros intézményi támogatással a Dogecoin újra a reflektorfénybe...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.