Először nálunk: így újul meg az INLOCK Kölcsön funkciója

-

Immáron 2 éve, hogy elstartolt az INLOCK platform Kölcsön funkciója, amely túlbiztosított fedezetért cserébe kínál USDC-kölcsönöket.
Az elmúlt két évben számos alkalommal alakult át, bővült újabb lehetőségekkel a funkció, és időközben a kölcsönadás oldal is teljesen átalakult, hiszen a korábbi peer-to-peer modellt leváltotta a Kamatozó Tárca termékük.
Az ügyfelektől kapott visszajelzések alapján az INLOCK kölcsön funkciója kétségtelenül a piac egyik legrugalmasabb megoldása, hiszen – szemben számos konkurens szolgáltatóval – már eddig is olyan előnyökkel volt elérhető, mint dinamikus fedezeti opciók, kölcsönösszeg-bővítés futó szerződésre, ügyfél által kezdeményezhető fedezetlikvidálás, illetve a kölcsön felvételétől számított egy hónapig tartó ingyenes USDC-kiutalás.
Ahogy arról korábban a Kriptoworld is beszámolt, az elmúlt bő egy év a platform életében az “egyszerűsítés” jegyében zajlott, amelynek talán a legfontosabb eredménye a Kamatozó Tárca termék, illetve maga az INLOCK mobilalkalmazás lett, így itt volt az ideje, hogy teljesen megújuljon a Kölcsön (Loan) funkció is.

Maximális kölcsönidőszak növelése

Az INLOCK indulása óta 10 és 180 nap közötti időszakokra nyújt kölcsönajánlatokat ügyfeleinek.
Az ügyfelek ezeket bármikor előtörleszthetik, a hátralévő időszak kamatát pedig ebben az esetben nem kell megfizetniük. Az új Kölcsön funkcióban a szerződés maximális időtartama 360 napra bővül.

A megújult felület a 360 napos futamidő lehetőségével.

Ami pedig még ennél is fontosabb: az INLOCK Kölcsönök egyedülálló módon továbbra is fix kamatozásúak maradnak, ahol a felhalmozott kamat nem kerül át a tőketartozásba, így nem érvényesül az ügyfelek számára hátrányos kamatoskamat-elv.

0-fee model

A 2020-as év egyik stratégiai döntése volt, hogy a korábbi ILK token alapú költségelszámolási modellről a platform átállt az ún. tagsági modellre.
Ennek előnyeit már ma is élvezhetik azon ügyfelek, akik használják a Kamatozó Tárca terméket, hiszen jelentősen magasabb kamatok érhetők el már minimális ILK token tartása mellett is.
Ezen új stratégiai irányvonal megjelenik a Kölcsön funkcióban is, hiszen teljesen megszüntetésre kerül a korábbi, ILK tokenben történő költségelszámolás.
Beleértve a kölcsönfelvételkor kifizetendő un. “origination fee”-t is.

Instant credit átalakítás

Az instant credit az INLOCK Kölcsön termékének legkedveltebb funkciója, hiszen lehetővé teszi, hogy az ügyfelek extra kölcsönt vegyenek fel a már futó szerződéseikre, amennyiben az azok mögött álló fedezet jelentős árfolyamnövekedést ér el.
Ezen funkció korábbi implementációja jelentős mennyiségű korlátozást tartalmazott, amelyre javarészt a belső üzleti logika korlátozottsága miatt volt szükség.

Mostanra sikerült ezeket teljesen kiiktatni, illetve a 0-fee modell bevezetésével minden akadály elhárult az elől, hogy az ügyfelek bármikor igénybe vegyék ezt a funkciót a teljes hitelkeretükre.
Ezzel az INLOCK-on felvett kölcsönök egyben fedezeti árfolyamkövető kölcsönkeretként is funkcionálnak.

Fedezeti eszköz átalakítása

Az eredeti koncepció szerint az INLOCK Kölcsön egyik legfontosabb újdonsága az volt, hogy a kölcsönszerződések mögött akár többféle fedezet is állhatott.
Például lehetett kötni olyan szerződést, ami mögött vegyesen BTC, ETH és LTC is állt.
Az elmúlt két év ügyfélvisszajelzései alapján azonban a többféle fedezetes kölcsönfunkciót egyáltalán nem preferálták a felhasználók, ráadásul emiatt bonyolódott a szerződéskötési folyamat is, ami sokak számára lehetett visszatartó erő abban, hogy az INLOCK-ot válassza.

Az új INLOCK Kölcsön funkcióban – az egyszerűsítés jegyében – minden kölcsönszerződés mögött egy fixen kiválasztott fedezeti eszköz állhat csak, így az ügyfél számára is sokkal átláthatóbb és könnyebben követhető az egyes szerződések állapota.
A jövőbeni tervek között egyébként szerepel a többféle fedezetes opció újrabevezetése, azonban ez egy új funkcióban fog megjelenni, amiről ezen a ponton nevén kívül még nem árulhatunk el semmi egyebet: “Collateral-Shield”.

LTV-átállás

Az INLOCK Kölcsön fedezeti szintjének megjelenítése kapcsán eddig a túlbiztosítási szint szolgált alapul, amely százalékosan fejezte ki, hogy a fedezet pillanatnyi értéke mennyivel nagyobb, mint a teljes tartozás.
Bár ez a fajta megjelenítés kétségtelenül beszédesebb, és könnyebben értelmezhető, azonban a piacon sokkal inkább az LTV (Loan-to-Value) modell terjedt el, ami lényegében azt mutatja, hogy a fedezetnek mekkora arányával tartozik az ügyfél az adott szerződésben.

Ajánlati folyamat egyszerűsítése

A korábbi peer-to-peer kölcsönzési folyamat utolsó maradványa is eltakarításra került azzal, hogy megszűnt az ajánlatkészítés lehetősége.
Ennek köszönhetően egyrészt kikerül egy extra lépés a folyósítási folyamatból, másrészt, mivel nincs ajánlat, így nincs ideiglenesen zárolt fedezet sem.
Ebből következik, hogy az ügyfél véletlenül sem tud olyan helyzetbe kerülni, hogy egy ajánlatkérés miatt elveszíti a fedezetének 1 napos hozamát.


A kölcsönfunkció hamarosan a mobilalkalmazásban is elérhetővé válik.

Még izgalmasabb dolgok a legújabb roadmapben

A cikkben részletezett újításokon túl – amelyek önmagukban is komoly fejlesztésnek számítanak – a Csabai Csaba vezérigazgató által nemrég közzétett ütemterv szerint az ügyfelek még ennél is fontosabb funkcióknak örülhetnek az elkövetkező hónapokban.
Ezek közül a talán leginkább várt lehetőség a beépített swap funkció, amely a kriptoeszközök kiutalása nélkül teszi majd lehetővé a felhasználók számára, hogy kriptoeszközeiket más valutákra váltsák.
A magyar fejlesztésű kölcsönplatform tehát egyértelműen megtalálta az útját, ambiciózus céljai legalábbis erről tanúskodnak. Reméljük, hogy rövid időn belül további fejlesztésekről számolhatunk majd be.

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitwise benyújtotta Ethereum ETF kérelmét

A Bitwise, az egyik vezető kriptopénz vagyonkezelő S-1 formanyomtatványt nyújtott be az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez egy spot alapú Ethereum ETF elindítása érdekében. Ha jóváhagyják, a...

Binance Coin (BNB) technikai elemzés 03.28.

Prémium Binance Coin (BNB) A Binance Coin (BNB) múlt heti árfolyam-emelkedése a Chaikin Money Flow (CMF) lefelé irányuló trendjével együtt medvés divergenciát hozott létre, ami potenciális árfolyam-fordulatra...

Ezek a kriptók gazdaggá tesznek ezen a bikafuttatáson

Vendégbejegyzés A Bitcoin feleződése élénk vitákat váltott ki a kriptoközösségben, és sok szakértő jelentős árfolyam-emelkedésre számít. Ezt a fejleményt alapul véve bizonyos kriptovaluták készen állnak arra, hogy...

„A Solana az új Ethereum” – Íme, miért gondolja ezt ez a vezető

A Solana (SOL) decentralizált tőzsdei (DEX) tevékenysége rekordot döntő tranzakcióvolumen-emelkedésnek volt tanúja, ami egybeesett a szélesebb kriptopénzpiaccal. Különösen a Solana heti DEX volumene meghaladta a 13,3...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!