Elképesztő növekedést tudhat maga mögött a hazai INLOCK kölcsönplatform

-

Újabb sikeres évet zárt a magyar fejlesztésű INLOCK kriptoalapú kölcsönplatform. Az eredményeket Csabai Csaba vezérigazgató ismertette a Variance bitcoinblogján.

Az INLOCK az a kriptoprojekt, amelyben a felhasználók lekötés nélkül kamatoztathatják kriptopénzeiket, illetve ahol kriptofedezetre vehetnek fel kölcsönt alacsony futamidőre.
A vállalkozás 2017 végén indult útjára, szolgáltatásait pedig 2019 januárjától nyújtja felhasználói számára.
Az elmúlt két évet számos fejlesztés és a folyamatos „útkeresés” határozta meg, mostanra azonban elérkezettnek látják az időt arra, hogy az ügyfélbázis gyarapítására is nagyobb hangsúlyt fektessenek.

Peer-to-peer helyett az egyszerűség

Miután felismerték, hogy a peer-to-peer kölcsönmodellel nem túl egyszerű egyről a kettőre jutni, úgy döntöttek, váltanak, és inkább a menedzselt szolgáltatások irányába tolták el kínálatukat.
A szemléletváltás bejött: a fix kamatokat kínáló „Letét” és „Automatikus kihelyezés” termékek elindítása után jelentős mértékben nőtt meg ügyfélbázisuk – és ezzel az általuk kezelt vagyon is rendkívüli gyarapodásnak indult.
Ez a két szolgáltatás kívánt táptalajt nyújtani a jelenlegi, eddigi legegyszerűbb és legnépszerűbb megoldásuknak, a „Kamatozó tárcának”, amelynek idei bevezetéséről korábban a Kriptoworldön is beszámoltunk.

A platform által kezelt vagyon növekedése, jelölve az „Automatikus kihelyezés” és „Letét”, valamint a „Kamatozó tárca” termékek bevezetését. Forrás: Variance blog.

A kamatozó tárca megoldást jelent azokra a gyakori kritikákra, melyek szerint a kriptokölcsönzés ágazata egy bonyolult, „beavatottak” számára elérhető lehetőség. A kamatozó tárcával mindenesetre úgy vélem, az INLOCK felhasználása összességében ezen a téren simán veri még a hagyományos, lakossági pénzügyi termékeket is (a kamatokról nem is beszélve).
A kamatozó tárcában elhelyezett pénzmennyiség természetesen nem önmagától termeli a hozamot, a háttérben ugyanis folyamatosan kötődnek kölcsönszerződések a platform, illetve az ügyfelek és intézmények között.
Az alábbi ábrán az látható, hogy az idei évben az intézmények milyen komoly dominanciát szereztek e tekintetben. Szeptember óta mindenesetre a lakossági felhasználók kölcsöntevékenységének aránya folyamatos növekedést mutat.
A platformon belüli (kék) és intézményi (zöld) kölcsönfelvételek aránya. Forrás: Variance blog.

Az összefoglalóból egyebek mellett arról is tudomást szerezhetünk, milyen kriptoeszközökből áll össze az INLOCK által jelenleg kezelt 12 millió dolláros eszközállomány.
Talán nem meglepő, hogy a legnagyobb, 64%-os részesedéssel a bitcoin bír, míg az USDC 13%-kal a második helyet birtokolja.
Őket követi az Ethereum 9%-kal, 4. helyen pedig a platform natív tokenje, az ILK szerepel 6,4%-kal. A maradék 10 token a 2% alatti tartományban foglal helyet.

Minél több a bitcoin, annál nagyobb a kamat

A kamatok mértékével kapcsolatban Csabai Csaba elárulta, miszerint ez főleg attól függ, milyen jó üzleteket tudnak kötni az ágazati szereplőkkel.
Hozzátette, hogy minél nagyobb mennyiséggel rendelkeznek egy adott kriptopénzből, a feltételek is annál megfelelőbbek a magasabb hozam elérésére.
Ennek szemléltetésére megosztotta az alábbi ábrát, amin jól látható, hogy a hozzájuk beutalt bitcoin hozama kéz a kézben növekedett az általuk kezelt bitcoin mennyiségével.

A bitcoinbehelyezésre kínált kamat (kék) mértéke és a bitcoin aránya a kezelt ügyfélvagyonban (zöld). Forrás: Variance blog.

A bejegyzésben szó esett még az ún. Pioneer programról is, melynek lényege, hogy a felhasználók jutalmakat zsebelhetnek be, ha sikerül új tagokat toborozniuk a platformnak, akik meghívólinkeik révén regisztrálnak. Ezzel kapcsolatban érdekes információ lehet, hogy a 2020-ban regisztrált felhasználók 32,7%-a ilyen meghívólinkeken keresztül csatlakozott.
Az erről szóló bekezdésben az is kiderült, hogy míg 2020 az „útkeresésről” szólt, addig 2021-ben nagyobb hangsúlyt fektetnek majd az ügyfélszerzésre is. Ennek részeként a  Pioneer program mellé egy újfajta megoldást is be fognak vezetni.
Lévén, hogy magyar vállalkozásról van szó, talán senkit nem ér meglepetésként az a tény, hogy az ügyfélvagyon 60%-a magyar felhasználóktól származik, akiknek jelentős része egyébként nem Magyarországon él.
Ezt az arányt a későbbiekben megboríthatja majd a White Label program, amelynek lényege, hogy az INLOCK szolgáltatásait más platformokon teszik natív formában elérhetővé (ennek egy augusztusi példája volt a Filbfilb nevével is fémjelzett Decentraderen való felbukkanásuk).
Zárásképp tágabb képet kaphatunk arról, mi is volt pontosan az az útkeresés, ami az elmúlt két évet nagyban jellemezte, és hogy mennyi megújuláson esett át valóban az INLOCK ahhoz, hogy az ügyféligényekhez igazodva elnyerje mai, de talán még mindig nem végleges formáját.
A teljes történet – amely ide kattintva olvasható – mindenképp tanulságos lehet induló vállalkozások, de örök álmodozók számára egyaránt. Akinek bármi kérdése van a projektet illetően, az az Inlock magyar Telegram-csoportjában kaphat részletesebb tájékoztatást.
(Forrás: Variance blog)

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Vajon a Binance legújabb lépései rosszat jelentenek?

A Binance (BNB) az elmúlt hónapokban számos problémán ment keresztül, a szabályozási ellenőrzéstől kezdve az alkalmazottak tömeges elvándorlásáig. Mindezek ellenére a tőzsde ellenálló maradt, és folytatta...

Fedezd fel 5 kripto befektetést, amelyek idén milliomos-csináló potenciállal rendelkeznek!

Vendégebejegyzés A kripto befektetések iránti izgalom teljes lendületben van, ahogy a 2024-es bikafutás egyre nagyobb lendületet vesz. Sokak keresik a következő nagy lehetőséget a vagyonuk gyarapítására. Ebben...

A magyar fejlesztésű THE CORE web3-as stratégiai játék, a felfedezői már a Mars felé tartanak

2023 február 29-én indult el a THE CORE, amely egy Civilization-típusú stratégiai játékot vízionál egy Ready Player One által inspirált virtuális világban, ahol a játékosok...

Az USA betiltaná az algoritmussal működő stablecoinokat

Két amerikai szenátor, Cynthia Lummis és Kirsten Gillibrand közös törvényjavaslattal álltak elő a stablecoinok szabályozására. Ez a lépés rávilágít, hogy a jogalkotók egyre nagyobb figyelmet...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!