Samson Mow: „Nagy bajban a Libra” – inkább a bitcoint kellett volna használni

Samson Mow, a Blockstream blokkláncfejelsztési cég fő stratégiai tisztje bejelentette, hogy szerinte a Facebooknak a bitcoint kellett volna használni egy saját stabilkoin fejlesztése helyett.
Egy sor twitter üzenetben osztotta meg gondolatait július 16-án.

„A Libra nem tudhat mindent mindenki számára”

Tweetjeiben Mow elmondta, hogy miután megnézte a Szenátus bankolási bizottságának Libra meghallgatását arra a következtetésre jutott, hogy „nagy bajban van a Libra.”

Azt a benyomást keltették benne, hogy Mark Zuckerberg nincs tisztában azzal, hogy mit is épít pontosan.
Mow hozzátette:

„A Libra nem tudhat mindent mindenki számára és nem lehet egyszerre nyílt és zárt is.”

Mow azt is hozzátette, hogy a projekt képviselői szerint, mivel nyílt forráskódú a projekt, így a frissen épített rendszer a közösséghez tartozik, ami akár kódokat is hozzáadhat a projekthez.
Az egyesület arra számít, hogy „idővel lemondhatnak a rendszer kódbázisának és a hálózat irányításáról is.”
Mow szerint ez szöges ellentétben áll a Libra képviselők korábbi nyilatkozataival.

„Ha ez a kijelentés valóban igaz, akkor a fejlesztőknek el kell távolítania az ügyfélazonosítási/pénzmosás elleni komponenseket a nem Calibra tárcákból, így továbbra is szabadon lehetne használni a rendszert a be és kiszálláson kívül.”

Ennek lehetősége azonban lehetetlenné tenné az egyesület számára, hogy betartsanak egy másik ígéretet, amit a képviselők mondtak. Pontosabban:

„A tárcák élni fognak a szankciókkal, melyet a nemzetbiztonsági apparátus és kincstár megítél.”

Mow szerint az egyesület csak akkor tud betartani ilyen ígéreteket, ha teljes irányítással rendelkeznek.
A Libra képviselők is kijelentették, hogy biztosítani akarják az emberek számára, hogy bármit megtehessenek stabilkoinjukkal „amíg szabályszerű dolgokra szeretnék használni.”

Inkább bitcoint kellett volna használni?

Mow szerint ezzel az a baj, hogy pontosan meg kell határozni mit is jelent a szabályszerű felhasználás.
Azzal zárta:

„Az jó, hogy Marcus azt mondta ’kihasználjuk az időt, hogy jól csináljuk ezt.’ Ha a Libra megfelel minden szabályozásnak, akkor csak egy bonyolultabb PayPal lesz, melyet egy egyesület kormányoz. Inkább bitcoint használtak volna.”

Időközben, a CNBC beszámolt róla, hogy a svájci csoport, mely a Libra titkosításáért felelne nem hallott a Facebook felől.

Olvastad már? Dél-Koreával kezdett szemezni a Binance kriptotőzsde

A Cointelegraph megírta, hogy Sherrod Brown amerikai Szenátor, a Szenátusi Bankolási Bizottság tagja szerint a Libra „ egy recept arra, hogy a cégeknek még több ereje legyen a piacok és az emberek felett.”
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Válság vagy rendrakás? Olaszország év végéig rákényszeríti a kriptoszektort a MiCA-megfelelésre

Az olasz tőkepiaci felügyelet, a CONSOB hivatalosan bejelentette a MiCA-szabályozás hazai menetrendjét, és egyértelmű határnapot jelölt ki a kriptoszolgáltatók számára. A jelenleg az OAM-nél regisztrált VASP-ok...

Rejtett támadás rázta meg a DeFi-piacot: 1 millió dollár tűnt el az USPD-ből

A decentralizált finanszírozás világa ismét egy olyan esettel gazdagodott, amely rávilágít a DeFi-projektek legnagyobb gyengeségére: a fejlesztési fázisban elrejtett, hosszú hónapokon át láthatatlanul várakozó sérülékenységekre....

Magyar fintech-siker: a BlockBen megkapta az új, európai szintű kripto engedélyt

Az európai kriptopiac drasztikus átalakuláson ment keresztül a Markets in Crypto-Assets (MiCA) szabályozás életbelépésével: a több ezer korábbi szolgáltatóból 2025 végére alig száz cég szerezte...

Kevin Hassett szerint jön a kamatvágás – a piacok felkészültek a fordulatra

Kevin Hassett most ismét a figyelem középpontjában áll. A Fox News-nak adott interjújában azt mondta, hogy a Federal Reserve „nagy valószínűséggel” már a jövő heti...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.