Saját mikrocsipet fejleszt az OpenAI

A ChatGPT fejlesztője a pletykák szerint saját processzort gyártana, hogy meg tudják oldani a hardverhiányt, amely lassítja a működésüket.

Az ilyen célra alkalmas csipek iránti igény nagymértékben megnőtt, mióta a cég tavaly bemutatta a mesterséges intelligenciával működő csetbotját.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Számos lehetőséget átgondoltak, hogy hogyan lehetne túljutni ezen az akadályon, köztük olyanokat, mint a gyártó-cégek felvásárlása, vagy a közeli együttműködés például az Nvidiával.

Sam Altman, az OpenAI ügyvezetője korábban is panaszkodott már arra, hogy egyre nehezebben jutnak hozzá a fejlesztésekhez szükséges hardverekhez, nemrégiben pedig úgy fogalmazott, hogy a mesterséges intelligencia futtatására alkalmas csipek felvásárlása elsőrendű prioritás a vállalat számára.

Amennyiben az OpenAI ténylegesen a sajt gyártás mellett dönt, akkor is még évekre lehet szüksége, hogy ez a projekt kézzel fogható eredményeket érjen el, és addig még mindig az Nvidia kapacitásaira van utalva, amely a processzor-piac 80%-át dominálja.

Az OpenAI technológiája a szuperszámítógépeken alapul, és a ChatGPT-t futtató eszköz, amelyet a Microsoft épített a cég számára, összesen 10 ezer videókártyát használ.

A program futtatása rendkívül drága, a becslések alapján egyetlen kérés végrehajtása nagyjából 4 centes összeget emészt fel.

A csipgyártás elindítása szintlépést jelentene az OpenAI számára, mert eddig mindössze néhány cég kezdett bele ilyesmibe.

Jelenleg a Google és az Amazon versenyez ugyanezen a pályán, mivel mindkettő szeretne nagyobb befolyást a csipek gyártásában, hiszen mindkét vállalat üzleti modellje nagymértékben függ ezektől a hardverektől.

A Facebook anyacége, a Meta nemrégiben mutatta be a saját AI projektjét, és emellett belefogott egy saját csip kifejlesztésébe is.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A kezdeti nehézségek miatt az első prototípusok használhatatlannak bizonyultak, de a hírek szerint a cég már dolgozik az újabb modelleken.

A Microsoft nem csak az OpenAI saját AI alkalmazása mögé állt be, de a hardvergyártásba is belefognának egy saját kialakítású, egyedi csippel, és az általuk fejlesztett eszközt az OpenAI tudja azonnal, élesben tesztelni.

Olvastad már? A Binance elindítja a másolás kereskedési modulját

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Világvége-hangulat a Cardano körül, tényleg eljött az a pont, amitől a rajongók évek óta féltek?

A kriptóban van egy olyan mondás, hogy a medvepiac sosem azzal ér véget, hogy mindenki mérges. Azzal ér véget, hogy már senkit sem érdekel. A...

A kriptós ETF-ek már kriptóval is megvásárolhatók

Sokáig az volt a szabály a Wall Streeten, hogy a kriptó és a hagyományos bankvilág között egy áthatolhatatlan, vastag betonfal húzódik. Aztán jöttek a Bitcoin...

A Hyperliquid lehet, hogy a piac kedvence, de Angliában most azt mondták, ne tovább

Amikor egy kriptós platform naponta dollármilliárdos forgalmat bonyolít le, és mindenki erről beszél az X-en, nagyon könnyű azt hinni, hogy ők uralják a világot. A...

A kriptó treasury addig menő, amíg nem kell tényleg eladni a készletből

Amikor tavaly elkezdődött (és idén felpörgött) a nagy vállalati kriptófelhalmozás, minden cég úgy érezte, hogy felfedezte a spanyolviaszt. "A készpénzünk elinflálódik, ezért beletoljuk a tartalékokat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.