Saját kriptopénzt indítana a Goldman Sachs

David Solomon, a Goldman Sachs vezérigazgatója nemrég elmondta, hogy a JPMorgan Chase-hez hasonlóan saját kriptopénz indítását tervezgeti. A cég emellett a biztosérmék és más vagyoni eszközök tokenizálását is kutatja.
A Les Echos francia híroldal nemrég interjút készített a Goldman Sachs vezérigazgatójával – a kriptopénzekről és a cég ezzel kapcsolatos terveiről is kérdezték.

Elmondta, hogy kutatják a stabilkoinokat és a vagyoni eszközök tokenizálását is. Megvizsgálták a JPMorgan Chase kriptopénzét, és ők is hasonló rejtvalutát indítanának.

 „Nyugodtan feltételezheti, hogy a világ minden jelentős pénzügyi intézménye a tokenizációt, a stabilkoinokat és a gördülékeny fizetéseket kutatja.” – tette hozzá

Úgy hiszi, hogy a pénzügyi rendszerek ebbe az irányba tartanak, különösen a stabilkoinok és a tokenizáció irányába. Azonban kihangsúlyozta, hogy mindössze „hiszi.”
Solomon nem kívánta kommetálni a Facebook Libra projektjét, csak annyit mondott róla, hogy „tetszik neki az alapötlet.”

Érkezik a kriptopénzek szabályozása

Amikor a kriptopénzek szabályozásáról kérdezték, azt mondta, hogy „biztosan érkezik a változás.” Hogy ez alatt mire gondolt, arra csak találgatni tudunk.
Annyit már tudhatunk, hogy több G20-találkozó is megvitatta a kriptopénzek szabályozását, eddig eredménytelenül. Lehet, hogy ezúttal végre döntés születik az ügyben.

 „Szerintem a világ összes törvényhozója azt figyeli, hogy mi zajlik jelenleg. Azon gondolkodnak, hogyan működik mindez, és nagyon figyelnek a fizetési folyamatokra.” – magyarázta el Solomon

Vicces, hogy a cégek milyen gyorsan megváltoztatják álláspontjaikat. Januárban a JPMorgan Chase még azt mondta, hogy a kriptopénzeknek csak egy disztópikus gazdaságban lehet értékük.
Jelenleg a saját JPM Coinjuk indulását tervezik. Ez a Quorum rendszerén fog futni, mely az Ethereum egy privát verziója.
A bank a rendszert az EthLab közreműködésével fejlesztette ki. A megoldás célja, hogy tranzakciókat rendezzen az ügyfelek és a nagybani kereskedő vállakozások között.

A JPMorgan elmondta, hogy már a héten megkezdik a teszteket az első ügyfelekkel.
Ez jól mutatja, hogy milyen érdekes és izgalmas jövő áll előttünk. A bankok is elkezdtek létjogosultságot adni a kriptopénzeknek, és ezzel olyan embereket is meggyőzhetnek, akik nem jártasak a témában.
A fizetési rendszerek megváltozhatnak, a bankok a kriptopénzekhez hasonló lehetőségeket kínálhatnak majd. A kérdés már csak az, hogy mikor jönnek rá az emberek, hogy nem kellenek harmadik felek, ha mindent meg lehet oldani peer-to-peer módon.

Olvastad már? A bitcoinbányászás versenyszerűbb, mint valaha

Forrás: coinspeaker.com
Kiemelt kép: revenuesandprofits

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Nagyot pattant a Circle részvénye, de vajon mi áll a háttérben?

A Circle részvénye, a CRCL június végén szinte szabadesésbe kezdett, 299 dollárról 171,5 dollárra zuhant, ami 42%-os esést jelent. Egy ilyen meredek zuhanás könnyen azt...

Hogyan védhetjük meg kriptovalutáinkat a kiberbűnözőkkel szemben?

A Binance vezérigazgatója, Richard Teng erőteljes figyelmeztetést adott a kriptós közösségnek: az eszközeid csak annyira biztonságosak, amennyire te megvéded őket. Egy friss X-bejegyzésben Teng arra...

A BTC, ETH és SOL tartalékhírek a csúcson — Az XYZVerse előértékesítése az utolsó szakaszba lépett 1000× mém-sport vízióval

Vendégbejegyzés Ahogy a vezető kriptovaluták körüli izgalom új csúcsokra emelkedik, egy új kihívó vonja magára a figyelmet. Egy innovatív projekt előértékesítése, amely az internetkultúrát sporttal ötvözi,...

A Tether stratégiai terve: a világ legnagyobb Bitcoin-bányászává válni

A Tether vezérigazgatója, Paolo Ardoino elmondta, hogy a cég jó úton halad. 2025 végére „valószínűleg a világ legnagyobb bányászává” válhat. Ardoino elismerte, hogy a közvetlen BTC-befektetés...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.