Peter Schiff szerint az USA recessziója sokkal durvább lesz, mint a 2008-as

A múlt hét közepén a FED kamatot emelt, Schiff pedig ennek kapcsán hosszabban beszélt arról, hogy ez a fél százalékos emelés mégis mit jelent valójában.
A híres aranyrajongó szerint az ország már most recesszióban van, és a folytatás sokkal rosszabb lesz, mint a 2008-as válság.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A mostani kamatemelés 2000 óta a legnagyobb, így sok elemzőt meglepett ez a lépés, Schiff a hírlevelében ezt agresszív, de értelmetlen lépésnek nevezte, amely ráadásul azt sugallja, hogy nagyobb bajok közeledhetnek.
Schiff elmondása alapján a FED nem lesz képes kezelni azt az inflációt, amely az USA-hoz közelít. Nem csak, hogy nem tud mit kezdeni az inflációval recesszió előidézése nélkül, de ez ráadásul rosszabb lesz, mint a 2008-as.
A kármentésként alkalmazott gazdasági mentőcsomagok és stimulus intézkedések pedig csak tovább fognak rontani a helzeten.
Schiff azután osztotta meg a gondolatait, hogy a FED kamatot emelt a múlt héten, ennek hatására pedig nagynak mondható erősödést produkált a részvénytőzsde.
A hét végére a piacok viszont újból legyengültek, és a kriptopiac sem festett jobban.

„Ha azt hiszed, hogy a részvények most gyengék, el tudod képzelni mi lesz, mikor a befektetők rádöbbennek a valóságra. Két forgatókönyv lehet. A FED megtesz bármit, hogy kordában tartsa az inflációt, vagy nem tesz semmit, és szabadon engedi. 2008-ban az alacsony kamatokkal idézték elő a pénzügyi válságot, az inflációval pedig nem törődtek. Mostanra viszont ez akkorára nőtt, hogy a baj még nagyobb, a pénzügyi krízis pedig ugyanígy nagyobb lesz.”

Nem Schiff az egyetlen, aki szerint nem lehet majd kezelni az inflációt, számos közgazdász ugyanezen az állásponton van.
Robert Kiyosaki, a népszerű pénzügyi író már korábban úgy fogalmazott, a hiperinfláció és a válság megérkezett.

Professzionális Copy Trading a Bitget-től! Próbáld ki!

- Advertisement -

Michael Burry, a jól ismert alapkezelő szintén úgy nyilatkozott, a jelek szerint a FED-nek nem áll szándékában elkerülni az inflációt.
Schiff a téves jóslatairól ismert közgazdászt, Paul Krugmant is kritikával illette.

„2009-ben Krugman ostoba módon azt terjesztette, hogy a mennyiségi lazítás nem fog inflációt előidézni. Krugman úgy tűnik, nem ismeri az összefüggést az infláció és a fogyasztói árak közötti idő-eltolódás esetén, az árindex hatalmasat fog nőni.”

A schiffgold.com hírlevelében közreműködő Michael Maharrey szintén úgy fogalmazott, a FED beavatkozásai nem érnek semmit, és megosztotta a gondolatait arról, hogy a FED hogyan kívánja csökkenteni a saját értékpapír-kitettségét.

„A terv az, hogy eladnak a birtokolt értékpapírokból, így a központi bank 30 milliárd dollárnyi USA államkötvényt és 17,5 milliárd dollárnyi jelzáloghitelt értékesítene június, július és augusztus során. Tehát havonta több, mint 45 milliárdot. Szeptemberben növelnék az iramot havi 95 milliárdra, amely azt jelentené, hogy a készletükből kiszórnak 60 milliárdnyi államkötvényt és 35 milliárd dollárnyi jelzálogot.”

Olvastad már? Jobb kereskedés, jobb élet – ezzel a szlogennel hódít a Bitget kriptotőzsde

Forrás: news.bitcoin.com
Kiemelt kép: The Fund for American St

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Évtizedes mélypontra jutott az ethereum tőzsdei készlete

Az ethereum tőzsdéken elérhető készlete évtizedes mélypontra süllyedt, miközben az amerikai spot ethereum-ETF-ekből rekordösszegű tőke távozott októberben. A két folyamat egyszerre rajzol ki szűkülő kínálatot...

Mit jelez a Wall Street a bitcoin árfolyamáról?

A Wall Street megjelenése átalakította a bitcoin ármozgását: a korábbi, egymást követő kétszámjegyű ralik helyét egy szabályozottabb, makroadatokra érzékeny piac veszi át. Markus Thielen szerint...

Célzott vizsgálatokat indít a FATF a kriptós pénzmosás ellen

A Pénzügyi Akciócsoport (FATF) célzott felülvizsgálatot indít azokban az országokban, ahol jelentős kriptoeszköz-szolgáltatói piac működik. A szervezet 2027 júniusában közli az első eredményeket, majd októberben...

Több mint félmilliárd dollár áramlott ki a bitcoin-ETF-ekből októberben

A kriptopiac október utolsó napjaiban élesen kockázatkerülővé vált. Az amerikai spot bitcoin-ETF-ek hónap végi kiáramlása és a Binance történelmi biztonsági incidense egyszerre gyengítette a befektetői...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.