Oswald Grübel: a fiatnak nincs értéke, a bitcoin lehet a pénz jövője?

-

Az egyik vezető svájci bank korábbi vezérigazgatója kritizálta a negatív kamatlábakat, szerinte ezzel a pénz elvesztette értékét.
Megjegyzései akkor jelentek meg, mikor számos ország gazdasági megszorításokat tapasztal és központi bankjaik drasztikus lépéseket hoznak. Ideje lenne fontolóra venni a bitcoint?

A pénz már nem ér semmit

Oswald Grübel, aki 2004 és 2007 között a Credit Suisse, majd 2009 és 2011 között az USB Group AG vezetője volt, elmondta, hogy az olyan extrém lépések, mint a negatív kamatlábak, további gazdasági nehézségeket okozhatnak.
A svájci NZZ újságnak adott interjút, melyet az SMH közölt.
Gruebel elmondta:

„A negatív kamatláb őrültség. Ez azt jelenti, hogy a pénz elvesztette értékét. Amíg negatív a kamatláb a pénzipar folytatja zsugorodását.”

A svájci jegybank 2015 óta negatív kamatlábakat használ, hogy szinten tartsa valutája, a svájci frank értékét.
A bankok azonban továbbra is szenvednek, a Credit Suisse pedig bejelentette, hogy emeli a tehetős ügyfelek költségeit.
Egyéb bankok is hasonlóképpen cselekedtek az elmúlt pár év során, így a takarékosak károsodnak, és nincs sok értelme fiatot tartogatni.

A Fed további kamatcsökkentésre utal

Az USA központi bankja, a Fed további kamatcsökkentésekre utalt, ugyanis az ottani gazdaság is az összeomlás szélén áll.
Jerome Powell, a Fed elnöke a minap elmondta, hogy a kamatlábcsökkentések fenntarthatók és a bankoknak érdekükben áll, hogy minden erejükkel megelőzzenek egy globális gazdasági válságot.
Powell hozzátette, hogy a központi bank hamarosan megkezdi vagyoni mérlegének terjeszkedését, hogy biztosítsa a rövid távú piacok működését. Ezzel arra utalt, hogy a mennyiségi lazítás nem csapott be senkit – erre elsőként Peter Schiff, ismert bitcoinkritikus hívta fel a figyelmet.

Pár hónapon belül a Fed vagyoni mérlege átlépheti a 4,5 billió dollárt, utoljára a mennyiségi lazítás előtt volt ekkora ez az érték. Valamikor 2020 során a Fed vagyoni mérlege az 5 billió dollárt is meghaladhatja, és a végtelenségig növekedhet. De ne aggódjunk, ez nem mennyiségi lazítás!

A bitcoin lehet a járható út?

A bitcoin egyik meghatározó tulajdonsága, hogy készletét nem lehet manipulálni értékét pedig nem csökkentheti egy központi bank azzal, hogy többet nyomtat, csökkenti a kamatokat vagy mennyiségi lazítást kezdeményez, hogy tovább pörögjön a gazdaság.

Olvastad már? Honnan tudhatod, hogy bevásárolnak a bálnák?

A bitcoin jelenleg továbbra is csak egy nagyon kis hal, de ha növekedni kezd akkor könnyen felfalhatja az összeomló gazdaságokat.
Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Szakértők a kriptopiac szabályozásáról és a kriptoeszközök intézményi elfogadásáról

Jelentős pénzügyi intézmények figyeltek fel az utóbbi időben a kriptovalutákra és fogadják el ezeket törvényes pénzügyi eszközként. A blokklánc technológia a tranzakciók gyorsasága és átláthatósága...

Ezért lehet, hogy Solana újbóli 200 dolláros látogatása az orrunk előtt van

A Solana (SOL) március 26-án utalt a 200 dollárra való elmozdulásra, majd a kriptopénz később 185 dollárra esett vissza. A CoinGecko szerint a SOL értéke az...

🚀 A következő altcoin csillagok: A befektetési dicsőség 100-szorosának eléréséhez szükséges stratégiák

Vendégbejegyzés A Bitcoin következő feleződése az egekbe repítheti az árfolyamát, egyes előrejelzések szerint akár a 200.000 dollárt is elérheti. A vezető kriptopénz ilyen robbanásszerű potenciálja nyomán a...

Az alkalomhoz illő felemelkedés: A következő kriptocsillagok szárnyaló sikerre készülnek

Vendégbejegyzés A kriptopénzek piaca figyelemre méltó fellendülésnek volt tanúja, a teljes piaci kapitalizáció 2,8 billió dollár fölé szökött. Erre a jelentős fellendülésre a múlt heti viharos időszak...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!