Nagy korrekció várható 3 héten belül – figyelmeztet az eToro alapítója

A legnagyobb kriptopénzek fokozatos „szétválása” a részvényektől jelentős bizonyítási lehetőséget kap az elkövetkező hetekben – figyelmeztetett Yoni Assia, az eToro bróker alapítója.

A nagy kereskedési platform vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a részvénypiac újabb összeesése kevesebb mint egy hónapra van, a befektetőknek pedig figyelmesen kell eljárniuk.

Bitcoin vásárlás, eladás gyorsan, kényelmesen, egyszerűen, biztonságosan. Válts kriptovalutát, mint például az Ether, Litecoin, Bitcoin Cash. Kattints a részletekért!

Egy június 11-ei Twitter-beszélgetésben Assia elárulta, hogy előrejelzése szerint az összeomlás „a következő 3 héten belül” megtörténik.

Assia a részvénypiacosoknak: vigyázz vevő!

Miközben azzal érvelt, hogy a részvénypiacok legutóbbi növekedése természetét tekintve spekulatív volt, Assia elárulta, hogy emiatt korrekcióra kell számítanunk.

„Egy összeomlás van kilátóban (a részvénypiacon) a következő 3 héten belül. Valaki, nem tudom, pontosan ki, eladja/shortolja majd pozícióját, és tönkreteszi a piacot” – írta.

„Vigyázz vevő! Caveat emptor.”

A zord figyelmeztetés a részvények iránti vásárlási kereslet több hetes szokatlan növekedését követi, annak ellenére, hogy a koronavírus mérőszámai növekednek, az Egyesült Államokban pedig masszív tüntetéshullámok kezdődtek.

A bitcoin ugyanakkor egyre inkább „szétvált” a makropiaci mozdulatoktól, amely révén egy életképes biztonsági menedéket kínál azoknak, akik szeretnének megmenekülni a kockázatoktól.

Az S&P 500 nagyjából 400 pontnyi növekedést tudhat maga mögött májusban, most pedig 3200 pont körül alakul az értéke – ez már csak 200 pontnyira van a március elejei értékektől. Összehasonlításképp: az összeomláskor az index 2232 pontra zuhant.

A bitcoin mindeközben a második negyedév legjobban teljesítő makroeszköze lett, több mint 50%-os megtérülésekkel.

Az üzemanyag: spekuláció

Ahogy arról korábban a Cointelegraph is beszámolt, a részvényekkel kapcsolatos gyanúk már régóta központi helyet foglalnak el a Bitcoin hívőinek érveléseiben, hisz a kormányok mesterségesen generált versenyt hoznak létre a piacon.

Három hónappal a márciusi összeomlásokat követően az ilyen beavatkozások egyre nagyobb lendületet kapnak.

Az Európai Központ Bank legutóbb például megkétszerezte a serkentőterveire szánt pénzkeretet.

Assia egy pillanatra megállt, és kijelentette, hogy figyelmeztetését bármely befektető akár pénzügyi tanácsadásnak is veheti.

„Csak hogy tisztázzuk, úgy vélem, korrekcióra kell számítanunk, mivel úgy néz ki, hogy ezt a ralit a lakossági befektetők spekulációi fűtik. Történelmileg vizsgálva az ilyen ralik korrekcióval zárulnak” – folytatta.

„Másrészt viszont soha nem látott mennyiségű pénz került kinyomtatásra, a kamatlábak pedig elérték a nullát.”

Olvastad már? Egy amerikai képviselő szerint a bitcoin tökéletes értéktároló

Forrás: cointelegraph.com
Kiemelt kép: Marco Verch Professional Photographer and Speaker
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A kriptokereskedők az IntelMarkets (INTL) felé fordulnak – a legjobb AI-alapú kereskedési platform, de miért?

Vendégbejegyzés A kriptovalutapiac vad ármozgásai jelentős lehetőségeket és ugyanakkor komoly kockázatokat is hordoznak a kereskedők számára. A legtöbb kriptokereskedő veszteségeket szenved el, míg csak kis részük...

Kyle Samani merész tippje – Felülmúlhatja a Solana az Ethereumot?

A Solana (SOL) és az Ethereum (ETH) közötti vita továbbra is meghatározza a kriptovilág diskurzusát, és még mindig nincs egyértelmű győztes. Még 2025-ben is ez a...

Bajban a Robinhood az új fogadási funkció miatt?

Massachusetts államban vihar közeleg, és a Robinhood éppen a középpontjában találta magát. Az állam vezető pénzügyi felügyeleti tisztviselője, Bill Galvin vizsgálatot indított a cég új,...

Az XRP felülteljesítette a Bitcoint és az Ethereumot 2025-ben – Vajon visszakapaszkodik a 3. helyre, miközben egy csendes kihívó közelít a top 20-hoz?

A kriptopiac 2025-ben bővelkedik meglepetésekben. Miközben sok vezető érme oldalazik vagy csökken, az XRP erőteljes növekedést mutatott. Túlszárnyalta az Ethereumot éves teljesítményben, és a Bitcoint...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.