Mozgolódnak a BTC-bálnák

-

A BTC árfolyama a 40 ezer dollárhoz közelít, de a bálnák még mindig tartják a pozícióikat. A kérdés, hogy mikor kezdenek eladásba?

Az elemzők szerint a 18 hónapja nem látott csúcsok bizakodásra adnak okot, ráadásul a határidős piacokon a 39 ezer dolláros ár is feltűnt.


Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!


A Material Indicators alapítója, Keith Alan szerint egyértelműen látszik, hogy a bálnák lassan mozgolódni kezdenek, és még mindig fennáll a veszély, hogy kilépnek a pozícióikból.

„38 ezernél elkezdett növekedni a likviditás, és felfelé kezdett araszolni az árfolyam. Ez megtévesztő lehet, hiszen ilyenkor többnyire nem a kisbefektetőket akarják felfelé tolni a bálnák, hanem éppen ellenkezőleg, becsalni őket a piacra, hogy ki lehessen tárazni a pozíciókból, és nyereséggel eladni a készleteket.”

Alan szerint ráadásul december elsején tart beszédet a Fed elnöke, Jerome Powell, amely hagyományosan nagy hatást szokott gyakorolni a piacokra, így a BTC-re is.

Az elemzők szerint pedig minden esély megvan arra, hogy az árfolyam végre a 40 ezer fölé kerüljön.

De a bálnák is figyelemmel kísérik a fejleményeket, és ez a szint számukra is kritikus lehet.

„Úgy gondolom, addig nem lépnek, míg elegendő likviditás fel nem gyűlik, hogy egyszerre eladhassanak mindent. Powell beszéde természetesen 40 ezer fölé viheti a BTC árát, főleg, mivel 37500-nál rengeteg pénz vár a belépésre. De ahogyan a bálnák esetében megszokott, nagy esély van rá, hogy megfogják az emelkedést, és eladnak mindent, hogy az árfolyam bedöntése után olcsóbban visszavásárolhassák.”

btc
Forrás: Keith Alan/X

A tőzsdei order bookokból látható, hogy 38.500 dollárnál is nagy mennyiségű likviditás halmozódott fel, és sokak szerint a rövid távú felugrás nem csak lehetséges, de nagyon is valószínű.

A Fed-vezető beszéde előtt több makrogazdasági adatot is bejelentenek, amelyek szintén erősíthetik Powell szavainak a hatását.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Az adatok között megtaláljuk a harmadik negyedéves GDP-számokat, és az októberi fogyasztói költések mértékét.

A Fed ülésétől a szakértők nagyja azt várja, hogy nem fog kamatemeléssel járni, hiszen az inflációt a vártnál jobban tudják kezelni.

Bill Ackman, az ismert befektető és a Pershing Square Capital Management alapítója nemrégiben úgy fogalmazott, hogy a Fed valószínűleg rákényszerül, hogy 2024-ben hozzákezdjen a kamatcsökkentéshez.

Ha nem így tesznek, akkor a növekvő infláció miatt az USA gazdasága még nagyobb bajba kerülhet.

„Azt hiszem, kamatcsökkentésbe kezdenek, mégpedig hamarabb, mint gondolnánk. A piacok arra számítanak, hogy valamikor jövő év közepén megkezdődhet a kamatvágás, de szerintem sokkal valószínűbb, hogy már az első negyedévben nekilátnak.”

Olvastad már? Zajlanak az események a Bitcoin ETF körül

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Ripple (XRP) technikai elemzés 03.04.

Prémium Ripple (XRP) A Ripple (XRP) szombaton új 2024-es csúcsra, 0,65 dollárra emelkedett, majd hétfő kora reggel kisebb visszaesést szenvedett 0,63 dollárra. A SEC kontra Ripple per fejleményei...

A ChatGPT ezeket a kriptókat nevezte meg a 2024-es bikafutás legnagyobb nyerteseiként

Vendégbejegyzés A kriptopénzpiac jelenlegi kedvező forgatókönyve közepette a Bitcoin erős teljesítményt mutatott, megtartva 62 ezer dollár feletti értékét. A folyamatban lévő rally ellenére a kriptopiac enyhe lassulást...

Az Ethereum alapítója szerint a kriptoipar kezd erőre kapni

Joe Lubin, az Ethereum egyik alapítója az ETHDenver konferencián tartott beszédében úgy fogalmazott, hogy a kriptoipar fontos szerepet fog játszani a jövőben, és a dolgok...

Hitelrontási pert indít a Tether a Wall Street Journal ellen

A Wall Street Journal egy cikkében összefüggésbe hozta az USDT stablecoin kibocsátóját, a Tethert, és a Bitfinex tőzsdét számos illegális tevékenységgel köztük csalással, pénzmosással, és...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!